Az Ondava folyó jobb partján, mintegy tíz kilométerre Tőketerebestől, egy kissé az Avas-domb északi lejtőjére támaszkodva fekszik a Zempléni Református Egyházmegyéhez tartozó Garany község.
Az Ondava folyó jobb partján, mintegy tíz kilométerre Tőketerebestől, egy kissé az Avas-domb északi lejtőjére támaszkodva fekszik a Zempléni Református Egyházmegyéhez tartozó Garany község.
A 2001-es népszámlálási adatok szerint 1480 lakó vallotta magát szlováknak, 38 romának és 21 pedig magyarnak. Száz évvel korábban még háromszázzal kevesebb lakosa volt a falunak, de akkor még többségében magyarok éltek a községben. Az első református templomot, amely fából készült, 1792 decemberében szentelték fel, ami mellé egy haranglábat is építettek. A kis fatemplom azonban nemsokára szűknek bizonyult a szépen gyarapodó gyülekezetnek, ezért 1842 és 1850 között kőből emeltek templomot a hívek, melynek tornyát harminckét évvel később kibővítették, a haranglábat pedig lebontották. Jelentősebb felújítást aztán 1912-ben végeztek, amikor is a templom elnyerte jelenlegi formájának fő vonásait. Azóta impozánsan magasodik ez a klasszicista építmény a község fölött.
Ezekkel az adatokkal jellemzi Bogoly János a Templomaink című könyvében a garanyi református gyülekezetet, amelybe ma már többségében szlovákok tartoznak, de háromhetente van még magyar istentisztelet is. A gyülekezet helyettes lelkipásztora ifj. Kozár Péter, aki öt éve került a garanyi reformátusokhoz.
A választók névjegyzékében 192 személy szerepel, de a gyermekekkel együtt kétszázhúszan vannak a gyülekezetben. Ebből vasárnaponként 70–80-an rendszeresen eljárnak templomba, elégedett is ezzel a részvételi aránnyal a gyülekezet lelkipásztora. A vasárnapi istentiszteleteken főleg az idősek és a középgeneráció vesz részt, de sok fiatalt is látni a padsorokban.
A fiataloknak hetente van hittanórájuk az iskolában, kátéra a vasárnapi istentisztelet után járnak a konfirmáció előtt álló fiatalok. Vasárnapi iskola nincs, mert az iskolai hittanóra keretén belül átveszik a legfontosabb hitbeli tudnivalókat – mondja a lelkipásztor.
A gyerekek létszáma ugyan nem nagy (mintegy húszan vannak), de ez arányaiban igazodik a gyülekezet létszámához. A kisebb gyermekek a nagyszülőkkel rendszeresen látogatják az istentiszteletet. Ifj. Kozár Péter reméli, hogy a gyermekek részéről tapasztalt igyekezet megmarad akkor is, amikor már lekonfirmáltak és nem lesz kötelező részt venni az istentiszteleten. Hozzáteszi azt is, hogy a gyermekek példát vehetnének nagyszüleikről, akik szorgalmasan járnak templomba.
Több községtől eltérően Garanyban vasárnap két alkalommal tartanak istentiszteletet: délelőtt és délután is. Így van ez akkor is, amikor délelőtt szlovák és magyar nyelvű szolgálat is van. Ezen kívül pénteken is harangszó hívogatja a híveket a templomi istentiszteletre. Ennek az alkalomnak, illetve a vasárnap délutáni istentiszteletnek a helyszíne azonban nem a templom, hanem a tíz évvel ezelőtt épített gyülekezeti terem, ahol ötven személy kényelmesen elfér.
Az istentiszteletek többsége szlovák nyelven zajlik, de minden harmadik vasárnap magyarul is szól Isten igéje a magyar közösség számára: ezeken az alkalmakon ötvenen-hatvanan is részt vesznek. A garanyi gyülekezet már korábban nyelvet váltott, bár a reformátusok többsége még mindig magyar nemzetiségűnek, illetve magyar érzelműnek is tartja magát – véli a lelkipásztor. Ennek ellenére mégis inkább a szlovák nyelvű istentiszteleteket igénylik már. Az idősebbek többsége még tud magyarul, de a középgeneráció javarészt már csak szlovákul ért, a fiatalok meg már egyáltalán nem beszélnek magyarul. Az istentiszteletnek a nyelve is ezért inkább szlovák. A községben már a hatvanas évek elején megszüntették a magyar alapiskolát. Ennek az lett a következménye, hogy a mostani fiatalok már nem beszélik a magyar nyelvet (illetve az is közrejátszott, hogy sem a szüleik, sem a nagyszüleik nem tanították meg őket az anyanyelvükre). A hittanra és kátéra járók közül még egy-két gyermeket érdekel őseik nyelve, pár szót magyarul is tudnak, de a foglalkozások már csak szlovákul folynak, mert a folyamatos magyar beszédet nem értik meg. Pedig a lelkipásztor kész volna magyar nyelven is tartani hittant, de a legnagyobb gond az, hogy még ha beszél is a gyerekek közül valaki magyarul, írni, olvasni már nem tudnak ezen a nyelven.
A gyülekezet kétnyelvűsége tehát már a hatvanas-hetvenes évek folyamán elkezdődött. Régebben csak magyar nyelvű istentiszteletek voltak, azonban fokozatosan egyre többször tartottak szlovák nyelvűeket, míg elérkeztünk a jelenlegi állapothoz. A lelkipásztor abban reménykedik, hogy a magyar nyelvű istentiszteletet igénylő idősebb hívek még sokáig fognak élni, és addig lehetnek magyar nyelvű alkalmak is. Amíg lesz rá igény, addig ő magyarul is szeretné Istent dicsérni a garanyi maroknyi magyar közösséggel.
A gyülekezet jövőbeli terveivel kapcsolatban ifj. Kozár Péter elmondta, hogy elsősorban hitben szeretné megerősíteni a közösséget. Három évvel ezelőtt felújították kívülről a templomot, a belső tere aránylag még jó állapotban van, így az idén a templomhoz vezető lépcsőt szeretnék megjavítani és a kerítést lefesteni.
(a cikk megjelent a Kálvinista Szemle 2010/7–8. számában)