Rúzsa Magdi, Szeles Mónika, Csernus Imre, Lajkó Félix, Radulovics Bojána, Lékó Péter – néhány név a mai legismertebbek közül. A délvidékiek 90 év elszakítottság után sem maradnak ki a magyar művelődés, sport és tudomány alakításából. Mintha mégis megfeledkeztünk volna erről a vidékről. Református fiataloknak a napokban megjelenő, Délvidék – Vajdaság és Belgrád című útikönyve ezen a mulasztáson próbál segíteni.
Rúzsa Magdi, Szeles Mónika, Csernus Imre, Lajkó Félix, Radulovics Bojána, Lékó Péter – néhány név a mai legismertebbek közül. A délvidékiek 90 év elszakítottság után sem maradnak ki a magyar művelődés, sport és tudomány alakításából. Mintha mégis megfeledkeztünk volna erről a vidékről. Református fiataloknak a napokban megjelenő, Délvidék – Vajdaság és Belgrád című útikönyve ezen a mulasztáson próbál segíteni.
Mi az oka, hogy az elszakított országrészek közül talán a Délvidéket ismerjük a legkevésbé?
Kurcz Ádám: Talán mert a török pusztítás miatt ezen a vidéken kevés az épített látványosság. De azért így is van látnivaló: az aracsi romtemplom, Bács és Galambóc vára vagy Zombor gyönyörű városközpontja mind-mind méltó a turisták figyelmére.
Thomka Orsolya: És ne feledjük az épületek mellett az embereket se: a helyiek vendégszeretete is megérinti az utazót. Olyan helyen is talál magyar falut a turista, ahol igazán nem számít rá. Belgrád – az egykori Nándorfehérvár – belvárosától délre fekszik például Sándoregyháza és Hertelendyfalva, ahol a bukovinai székelyek a mai napig őrzik ízes nyelvjárásukat!
Nemcsak magyarok, hanem számos délszláv nép és sok román, szlovák, ruszin, bolgár, német és ki tudja még hány nemzet él ezen a vidéken. Mi az oka ennek a rendkívüli tarkaságnak?
Thomka Orsolya: A török pusztítás végére a magyarság gyakorlatilag eltűnt erről a vidékről. A sok többnemzetiségű település a Habsburgok megosztó telepítéspolitikájának eredménye, hiszen egy nyelvileg megosztott lakosság kevésbé képes összefogni a hatalommal szemben. Cél volt a magyar jelenlét gyöngítése is, ezért a „rebellis” reformátusok letelepedését különösen sokáig tiltották. A szerbeket viszont támogatták, mert szabadságmozgalmainkkal szemben fölhasználhatták őket. Ugyanakkor a németek és a magyarok 1920-ban még több mint 60%-át tették ki az itteni lakosságnak, míg a délszlávok körülbelül csak a negyedét.
Milyen most a terület nemzetiségi képe?
Kurcz Ádám: Sajnos egyre kevésbé sokszínű. A Tisza mentén magyar többségű településeket találunk, de délen egyre szórványosodik a magyarság. Viszont még mindenhol találkozhatunk magyarokkal és magyar vonatkozású kulturális emlékekkel is; olyan helyeken is, ahol erős szerb többség van, és nem is számítanánk rá.
A sokszínűség a reformátusokon belül is megvan?
Kurcz Ádám: A Délvidéken ők szinte kizárólag magyarok, minthogy a háború után a németeket, akik között szintén voltak reformátusok, innen is kitessékelték. Ugyanakkor például Nagyszereden cseh kálvinistákat is találunk. Noha csak pár tucatnyian vannak, lelkészük sincs, de vasárnaponként tartanak istentiszteletet: prédikációkat olvasnak föl, imádkoznak és énekelnek. 
Mit érdemes megnézni reformátusként a Délvidéken?
Thomka Orsolya: Torontálvásárhely monumentális templomát vagy a szerémségi szórvány központját, Maradékot nem szabad kihagyni, de például Magyarittabé templomát sem, mellette a szíven lőtt Kossuth-szoborral. Sok más településen is találunk református templomot, gyülekezetet…
Kurcz Ádám: …ahol biztosan magyar szót hallunk. Nagy öröm volt például Pancsován, a szerb tengerben egy kis református szigetet találnunk. A templom mellett pedig ott volt a Petőfi Sándor Kultúregyesület, annak ékes bizonyítékaként, hogy kultusz és kultúra elválaszthatatlan. Úgy is mondhatjuk, hogy akik a hitüket megőrzik, azok tudják nemzeti identitásukat is megőrizni.
Miért kezdtetek útikönyvet írni?
Thomka Orsolya: Újvidéken születtem, és erősen kötődöm a Délvidékhez. Pár éve egy biciklitúrákat ajánló útikönyv szerkesztésében vettem részt, akkor jött az átfogóbb kiadvány ötlete.
Kurcz Ádám: Érdekes, de budapesti „tömbmagyarként” is régóta foglalkoztat a kisebbségi lét kérdésköre: idegen közegben hogyan lehet megőrizni az identitásunkat? Érték ez vagy csak különbség? Meg kell tartani, vagy elhagyható? Mi az, ami a másikéból átvehető, és mi az, ami a sajátunkban kritizálható? Gyakran előkerülnek ezek a kérdések, és érdemes rájuk nyitottnak lennünk, hogy ne háborúk, hanem gyümölcsöző eszmecserék alakuljanak ki közöttünk.
Kiss Sándor