Debrecen várja a Csillagpontot 2017 júliusában

2016. november 17., csütörtök

A 8. Csillagpont Református Ifjúsági Találkozót 2017. július 25. és 29. között Debrecen rendezik meg – így határozott a Magyarországi Református Egyház Zsinata.

November 16-án és 17-én került a sor a Magyarországi Református Egyház Zsinatának szokásos őszi ülésszakára, melynek második napján a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó szervezéséről is döntést hoztak.

Szontágh Szabolcs, a Zsinati Ifjúsági Iroda vezetője – a nyár közepe óta tartó szervezési munkálatok alapján – a zsinati tagok elé terjesztett javaslatában a július 25-29. közötti dátumot és Debrecent jelölte meg a találkozó helyszínének és időpontjának.

A szervezők előzetesen megvizsgálták annak lehetőségét, hogy állandó helyszíne legyen a Csillagpontnak – erre Tata jó választás lett volna. Ugyanakkor visszajelzések alapján az ifjúság is szeretne részt venni a reformációi emlékév méltó megünneplésében – ezért szimbolikus helyszín lenne a reformáció városa. Sok határon túli fiatal is szeretne részt venni a találkozón, számukra könnyebben megközelíthető Debrecen.

A Debreceni Agrártudományi Egyetem adhat majd otthont 2017 nyarán a Csillagpontnak, ez a helyszín alkalmas a többezer résztvevő befogadására. Az Ifjúsági Iroda vezetője azt is elmondta, hogy a téma kidolgozásáért felelős munkacsoport a reformációt javasolta a találkozó idei központi gondolatának. Ennek kibontásával szeretnék a résztvevőket abban segíteni, hogy gyülekezeteik élő közösségében megtalálják helyüket.

A Zsinat tagjai egyhangúlag elfogadták a javaslatot, a 2017-es Csillagpont július 25-29. között lesz Debrecenben.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Dimény András, Vargosz

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió