A Svájci Protestáns Egyházak Szövetsége és a Világgazdasági Fórum immáron nyolcadik alkalommal tartotta meg Davosban a Nyílt Fórumot január 28–30. között. Ebből az alkalomból az egyházszövetség nyolcadszor adta ki Bulletin című lapjának különszámát. Ennek érdekes írásai közül most a klímaváltozás kérdésével foglalkozó cikkbe lapozunk bele.
Van-e, lehet-e az egyházaknak klímapolitikája? – veti fel a kérdést közös cikkben Dr. Hella Hoppe közgazdász, a SEK (=Svájci Protestáns Egyházak) Teológiai és Etikai Intézetének gazdasági kérdésekkel megbízott szakértője és Otto Schäfer teológus, lelkész, a biológia doktora, aki ugyanezen intézet etikai és teológiai kérdésekkel foglalkozó megbízottja. A protestáns egyházak már az 1980-as évek óta behatóan foglalkoztak a klímaigazságosság kérdéseivel, a katolikusok is egyre intenzívebben, főként az utóbbi két pápa egyházfősége alatt. Melyek azok az alapelvek vagy princípiumok, melyekre a klímajavítás lépéseit etikailag fel lehet építeni? A szerzők öt alapelvet sorolnak fel. Az egyenlőség elvét, miszerint minden embernek egyenlő joga van az élethez és a fejlődéshez, amiből következik az a jogosultsága is, hogy hozzájusson az életbevágóan szükséges forrásokhoz. A nemzetközi igazságosság alapelve a gazdag országokat arra kötelezi, hogy pénzügyileg és technológiailag támogassák a gyengébbeket. A károkozás alapelve azt mondja ki, hogy minden klímakárosodásért felelős valaki, valakik. Mivel nem csak a jelenben, de a múltban is voltak károkozó személyek, intézmények, gyárak, üzemek, technológiák, ezek kiderítése érdekében nem lehet ugyan mélyen visszamenni a múltba, viszont valahol határt kell szabni a számonkérés idejének, s ezt 1990-től javasolják megállapítani. A megelőzés és/vagy a gondoskodás elve azt tűzi ki célul, hogy a jövőt megcélozva történjék a cselekvés. A nagy valószínűséggel bekövetkező károkat meg kell előzni. Igen fontos az olyan káros anyag kibocsátás redukálása, ami biztosan erősíti az üvegházhatást. A drámai hatások főként a déli félteke lakóit érintik, akik ugyan nem okozói a drasztikus változásoknak, de mindenképpen elszenvedői. Nekik nincsenek meg azok a pénzügyi és technikai eszközeik, melyekkel a károk egy része kivédhető lenne. Mintegy 200 milliárd euróra lenne szükségük, hogy legyőzzék az aszályt, a vízhiányt és az áradások okozta károkat, csökkentsék az erdők kivágását, és klímabarát energiaforrásokat alkalmazzanak. Az egyre nagyobb tömegű ún. klímamenekültek feltartóztatása céljából pl. India Bangladeshsel határos területein 4 000 kilométer hosszú, 3 méter magas szögesdrótrendszert állított fel. Etikailag ez nem tartható módszer. Ha nem történik meg a károkozás elvének, továbbá az egyenjogúság elvének és a nemzetközi igazságosság elvének a következetes alkalmazása, akkor a megelőzés elve a kiváltságosabbak cinikus önvédelméhez vezet majd. Nem lesz olyan „világkormány” vagy „világrendőrség”, amelyik a nemzetközi klíma megállapodásokat és annak következményeit a heves ellenállás ellenére érvényesíthetné a gyakorlatban. Nagy szerepe van tehát a saját kezdeményezéseknek. És azt is észre kell venni, hogy az egyes országok klímapolitikája és klímadiplomáciája sem nem átlátható, sem nem hiteles, főként ami a statisztikákat illeti. Erős és koordinált nemzetközi ellenőrzés hiányában nem lesz előrelépés ezen a fontos területen – állapítja meg a svájci klímatanulmány két szerzője.
Dr. Békefy Lajos