Mit csinált Kálvin az ádventi időben? Ünnepkészítő, tanulságos időutazásra hívjuk a Kedves Olvasót, napról-napra kísérve reformátorunk életét a különböző évek ádventi időszakán át. Útikalauzként Kálvin levelei szolgálnak... DECEMBER 11. – 1560 A nagypolitikába is Isten „kezét” látó és felfedező Kálvin Sulzerhez Bázelbe írt levelében reagál a december 5-én agydaganatban elhunyt francia király, II. Ferenc után kialakult helyzetre. Tíz éves testvére, IX. Károly lépett a trónra. Erről így ír Kálvin: „Mivel (II. Ferenc) fanatizmusa elrettentő volt, és sokan mély apátiában voltak emiatt, Isten keze újra felmutatta a reményt. A király halála…magával hozza mindenféle körülmény lehetséges megváltozását…”. DECEMBER 12. – 1548 Arról panaszkodik reformátorunk, hogy gyengék a barátai és hatalmasak az ellenségei. Genfben a városi tanácsban, meg Strassburgban is. „Minden olyan sötétnek tűnik előttem…” – írja Neuchatelbe, Farelhez küldött levelében. A genfi tanácsban Perrinnek nagy hatalma van. Mivel közösen sem bírnak vele a tanács tagjai, „csak azzal törődnek, hogy állásukat megtartsák”. Nem szabad egy szót sem szólni ellene. „De én mindent lenyelek, és elfelejtek, csak hogy Krisztus Országa épüljön tovább”. DECEMBER 13. – 1544 Sokszor nem voltak az adventi idők könnyűek. Támadások érték. Az egykori szerzetes, Chaponneau, akit Kálvin „bolond embernek és sótlan figurának” nevez, egyik írása miatt támadta meg reformátorunkat. És tette ezt úgy, hogy Genfben ütötte fel a fejét, s ezzel békétlenséget támasztott. Kálvin viszont nem akarta tovább táplálni a tüzet, bár mérlegelte, hogy bírósági lépést tesz a piszkálódó ember ellen. Végleges döntése előtt kikérte atyai jó barátja, Farel véleményét. De igyekezett megfontolt maradni és az egyház nyugalmát védelmezni. DECEMBER 14. – 1540 Közben lelki és teológiai kérdésekben is sokan megkeresik és állást kell foglalnia, tanácsot várnak tőle. Így a strassburgi gyülekezet lelkésze, Nicolas Parent is. Az úrvacsoraosztásról és a szegényekről kérdezte. Az éppen Wormsban tartózkodó Kálvin részletes levélben válaszol. „Helyeslem, hogy az úrvacsoraosztást elnapoltad a következő hónapra, mert arra alaposan elő kell készíteni a híveket. „Ami a szegényeket illeti, nem nagyon tudok most hirtelen bármi okosat mondani, mivel is lehetne segítségükre sietni. Sajnos a mi gyülekezetünk is meglehetősen szegény…”. Szóba hozza kedves testvérének, Parentnek, hogy Genfbe kapott meghívást, de „annyira nem látok jelenleg tisztán, s annyira össze vagyok keveredve a gondolataimban, hogy alig merek rá is gondolni, mit fogok majd tenni”. Valóban, nem lehetett könnyű meghozni a döntést: elfogadja-e a genfi lelkészi állásra szóló meghívást. DECEMBER 15. – 1540 Kálvin a wormsi vallási megbeszélésekről ír Farelnek ismét levelet, és arról panaszkodik, hogy a tárgyalások már két hónapja egy helyben topognak. Napokon át csak formális, eljárásjogi kérdésekről vitatkoztak. Aztán a különböző pártokat különböző termekbe vezették. Kálvinék ellenfelei viszont állandóan ki-, és bejártak a bírákhoz, befolyásolták ket. Aztán jött az apostoli nuncius, a pápa követeként. Beszédét Kálvin így jellemezte: „Beszéde a szeretet dicséretéből, a jelenkorról szóló panaszkodásból, s intésből állt, hogy tartózkodjunk a viszálykeltéstől”. A békét mi hajlandók voltunk addig megtartani, amíg az „Isten Igéje szerint tartható”. DECEMBER 16. – 1560 A francia király halála megkönnyebbülést keltett a hugenottákban, de Kálvin inti őket, ne nagyon örüljenek ennek. Ha az egész világ a feje tetejére áll is, Kálvin nem osztja a tömeg kiáltását és hangulatát. Sokkal inkább azokra gondol, akik még börtönben sínylődnek hitük miatt, s akiknek kártérítést kellene kapniuk - ez lenne az igazi változás…A címzettet, a strassburgi lelkészt, Johann Sturmot szépen megtitulálja levelében: „nagyhírű, tiszteletben álló férfiúnak” nevezi. DECEMBER 17. – 1547 Lausannei kollégáját, Pierre Viret lelkészt arról tájékoztatja, hogyan akadályozta meg egy ádventi krimi kialakulását, egy igazi vérfürdőt. A Kálvin-ellenes genfi pártoskodók valóságos népfelkelést szítottak. Ekkor Kálvin a Városi Tanácsra ment, s mielőtt a terembe lépett volna, szörnyű kiabálást hallott bentről. A különböző csoportok tagjai már kirántották kardjukat, egymásnak estek. Őt is ide-oda rángatták, „nehogy megsebesüljek….Ekkor felkiáltottam: Velem kezdjétek, ha vért akartok ontani!...Később sokan úgy vélték, sikerült egy rettenetes, nagy vérontást megelőzni”. És ezt egy héttel karácsony előtt… DECEMBER 18. – 1548 Kálvin két lausannei polgárnak, Danionnak és Alysiernek tanácsot adott pénzügyben! Kérte, hagyják abba zavaros pénzügyeiket a berniekkel, de nem hallgattak rá. A lausannei lelkésznek, Viretnek megírja: „Ha nem tetszik nekik a tanácsom, akkor tegyék, amit akarnak. Nem állok ellent….Nyakasságuk ellenére is fenntartom véleményemet. De nem akarok tovább ezen vitatkozni, nincs semmi értelme”. Karácsony előtti időben írta levelét, ezért a lelkészt, feleségét és „leánykátokat” szeretettel köszönti, és felesége, Idelette szívélyes üdvözletét is tolmácsolja. DECEMBER 19. – 1556 A frankfurti francia gyülekezetben néhány presbiter nyugtalanságot keltett intrikájával az ottani lelkésszel szemben. De Kálvin kérte von Laski urat, a felnémet reformátort, hogy ő is segítsen ezt megoldani. Igazi nevelőt ajánl a gyülekezetnek, aki képes lesz a pártoskodást felszámolni. DECEMBER 20. – 1556 A korábbi emdeni lelkészt, Francois Perrucelt meghívta a frankfurti gyülekezet lelkészének. Őt nem tudták arra kényszeríteni korábbi helyén, hogy aláírja az Augsburgi Hitvallást. Miután megválasztották Frankfurtba, Kálvin tanácsát kérte, hogyan „forgolódjék” a gyülekezetben. Nem lenne jó, ha hamar elhagyná a frankfurtiakat, mert akkor biztosan megszűnne a gyülekezet – olvasható Kálvin válaszában. A gyülekezet „felszabadult örömét úgy fogadd el, mint Isten parancsát”. Levelét így zárja: „Az Úr legyen veled! Ő vezessen a bölcsesség, a józanság, a tanácsolás és az erő Lelkével, és áldása szaporodjon meg rajtad!”. * Ezekből a levelekből világosan kitetszik, hogy Kálvin az ádventi időt felelős levélváltással, politikai és lelki, teológiai és emberi tanácsadással, lelkigondozással, és némi humorral fűszerezve töltötte. Ilyenkor akadtak nehéz napjai is, amikor is az emberi meggondolatlanság, a kard villanása is megérintette. De eközben is felfele figyelt. S hamar megkereste és meg is találta nyugalmát és újult erejét az Úrnál. Közben napi imáit, heti igehirdetéseit, tanításait is megtartotta. Szolgálattal ünnepelt, nem külsőséggel, fénnyel, csillogással… Válogatás, fordítás: Dr. Békefy Lajos