A Budapesti Műszaki Egyetem elvégzése után Pécsett tervezőmérnökként egy fiatalokból álló építészcsoport szellemi vezetője lett. Az orfűi Forrásház, az ópusztaszeri Erdők temploma és múzeuma, illetve a kőszegi, halásztelki, füzéri és debrecen-tégláskerti templom megálmodásával a magyar organikus építészet meghatározó alakjává vált. Építészetről és világról alkotott nézeteit évtizedeken át a pécsi, a budapesti és az innsbrucki egyetemen igyekezett átadni tanítványainak.
Csete György Szentesen született evangélikus családban. Származása miatt, sok száz kortársához hasonlóan, az 1950-es évek első felében az egyetlen akkor működő hazai protestáns középiskola, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma kínált számára menedéket. Mindezért egész életében hálás volt: rendszeresen látogatta a Kollégiumi Baráti Kör rendezvényeit, a Kollégium vezetőit gyakran kereste föl ötleteivel, tanácsaival. A Kollégium maga is büszke volt neves diákjára: 2007-ben feleségével, Csete Ildikó textilművésszel együtt Bethlen Gábor-díjjal tüntette ki. 2013-ban, az intézmény fennállásának 475. évfordulóján felkerült neve a száz legjelentősebb debreceni diák dicsőségtáblájára (ezt a megtiszteltetést az élők közül összesen ketten érdemelték ki). A Kollégiumhoz fűződő kapcsolatáról egyik visszaemlékezésében így vall: „Az osztály jórészt a »Nagy-Magyarország« egész területéről idehozott fiúkból állt, akiket szüleik menekítettek a Kollégiumba, mivel üldözöttek lettek saját szülőhazájukban, többnyire édesapjuk foglalkozása miatt... A város és a Kollégium hálára köteleznek... Sajnálom, hogy nem itt születtem, de legalább itt tanulhattam, ahol a Himnusz költője köszönt naponta bronz-arcával, valahányszor belépek a Kálvin térről a bejárati vaskapun. El- elidőzöm nagy elődeink domborművei előtt, akik figyelmeztetnek a magyar nyelv és a történelem iránti kötelező hűségünkre, ami belülről kell hogy fakadjon, erősödjön bennünk tovább." (Menedék, Debrecen, 2011, 191. o.)
Az elmúlt két évtizedben magam is gyakran üldögéltem vele a Kollégium árnyas udvarán. Ahogy öregedett, egyre szívesebben időzött itt (a tégláskerti templom építése idején rendszeres lakója is lett újra a Kollégium egyik szobájának). Ilyenkor mindig elemében volt: lelkesedett, mint egy gyermek, kisimultak a ráncai, szívesen idézte föl a diákéveket, és sok-sok megszívlelendő ötlettel állt elő a Kollégium jövőjét illetően. Kemény embernek ismertük, aki nem egykönnyen érzékenyül el, de az egyik öregdiák-találkozó alkalmával néhányunk jelenlétében kissé megilletődve mégis rákezdett az 1956-ban érettségiző IV. a osztály indulójára: „Fel, barátim, drága Jézus zászlaja alatt..." Ugyanekkor vallott arról is, hogy másik kedves éneke az „Ó, Sion, ébredj..." kezdetű dicséret. Hiszem, hogy mostantól Krisztus seregében énekel odaát, örvendező szívvel szemlélve a megújuló ősi Kollégium mindennapjait.
Csete György temetése július 18-án fél 3-kor lesz Budapesten, a Farkasréti temetőben. Emléke legyen áldott!
Az írás megjelenik a a Reformátusok Lapja 2016. július 17-i számában.
Győri L. János