Nagyböjt kezdetén újra kutatjuk ennek a hathetes időszaknak az értelmét. Hogyan lehet sikeres és tartalmas a böjtünk? Pap Ferenc írása nagyböjt első vasárnapjára.
Nagyböjt kezdetén újra kutatjuk ennek a hathetes időszaknak az értelmét. Hogyan lehet sikeres és tartalmas a böjtünk? Mit kezdjünk teljesítménykényszeres és sokszor pótcselekvésekbe menekülő korunkban azzal a témával és azzal az idővel, amely elcsendesedést, megállást, befelé fordulást, önvizsgálatot, szemlélődést, belső minőséget igényel egyéntől és közösségtől? Az adventet, azaz a kisböjtöt könnyebben, a nagyböjtöt nehezebben fogadjuk.
A negyven nap alatt más bibliai előképekkel együtt legfőképpen Jézus Krisztus pusztai tartózkodására, megkísértésére és böjtölésére emlékezünk. Isten Fia megkeresztelése és a mennyei szózat után a pusztaságba vonult vissza, hogy felkészüljön a rá váró küldetésre, a Jeruzsálemig és a golgotai keresztig vezető útra. Ezt a keresztig vezető hitvallásos utat járjuk, és Krisztust követjük az egyházban, keresztyénként.
Böjtölni annyit tesz, mint bűnbánatot tartani. Ma már nem halljuk és érezzük, hogy böjt szavunk német eredetű, amely hitvallást, vallomástételt, gyónást jelent. A keresztyénség felvétele után terjedt el nyelvünkben ez a vallási kifejezés, amely erőteljesen hordozza magán – és mi magunk is öntudatlanul ekként értjük – a keresztyén, intézményesedett negyvennapos nagyböjti gyakorlatot. A korai keresztyének mély reménységgel és vágyakozással élték meg a titkot, keresztyén létük origóját, amikor húsvét éjszakáján és ünnepén a nagy szabadulást ünnepelték, és Krisztus halálába kereszteltettek meg, ami egyúttal az új életet és a feltámadásban való részesedést is jelentette, valamint azt, hogy a keresztyén gyülekezet teljes jogú tagjává válhattak, az úrvacsora közösségében is részesedhettek. „Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk? A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk." (Róm 6,3–4) A keresztségre készültek, a hitvallást tanulták, a nyilvános bűnbánatot tartottak, megtisztulni és megtérni vágytak, hogy a régi kovászt eltakarítva a „tisztaság és igazság kovásztalanságával" ünnepelhessék az egyetlen húsvéti Bárányt, Krisztust (1Kor 5,7–8).
A reformáció korában jól értették, hogy a böjtöt és a böjtölést nem lehet kiüresíteni, lecsupaszítani, azonosítani arra és azzal, hogy mit nem eszünk vagy mit eszünk, mit nem csinálunk vagy mit csinálunk. A megvonás, a lemondás lelki igényt és tartalmat hordoz, hogy figyeljünk valami másra, többre: elsősorban Megváltó Krisztusunkra, és ne igényeink, vágyaink, ösztöneink uralkodjanak bennünk és rajtunk. Böjtöljünk, hogy észrevehessük, miben fogyatkoztunk meg, miért lettünk engedetlenné, hogyan szegtük meg Isten szavát és parancsolatát, miként tértünk le a keskeny útról, hogyhogy szenvedünk egymástól, miért bomlottak meg közösségeink, miért roncsoljuk magunkat és egymást, hogyan némult el a hit és a hitvallás szívünkben és ajkunkon. A böjt nem teljesítménykényszer, nem akcióterv, nem praktikák valamiféle sorozata. Hihetetlen spirituális éhség és igény mutatkozik a végletekig kicsavart emberlét kortárs kínjai között, de ne elégedjünk meg üres látszatakciókkal, amelyek akár még jó célt is szolgálhatnak, és figyelemfelhívó üzenetté válhatnak gazdasági, ökológiai, politikai szempontból. Nagyböjtünk legyen valódi ünnepi, húsvéti előkészület, hogy testben és lélekben ne elmenjünk a megváltás titka mellett, hanem teljes szívvel megünnepelhessük azt úgy, mint Isten megkeresztelt, úrvacsorázó, hitvalló és megtérni vágyó népe.
Igenis van értelme és célja a böjtnek – legyen az közösségi vagy magányos böjtölés – csapások, bűnök, lelki eltávolodások idején, tehát szabadon és bármikor, mondja Kálvin, és tanítja a Második Helvét Hitvallás is. Fogadjuk el, hogy az ünnepek ünnepére készülve van böjti időszakunk, amely keresztyén létünk, Krisztusban élésünk valóságára figyelmeztet. Kér és ad. Ez legyen a böjti minőség és a minőségi böjt 2018-ban!
Pap Ferenc
A szerző református lelkész, a Károli Gáspár Református Egyetem intézetvezető egyetemi docense. A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2018. február 18-i számában.