Beteglátogató önkéntesek találkozója

2010. március 23., kedd

altBudapesti gyülekezeti és kórházi beteglátogató önkéntesek napját tartották március 19-én, szombaton az Református Missziói Központ épületében.

A "Szeretet –kapcsolat gyógyító ereje" cimmel megrendezett találkozón az Igei bevezető után előadás, bizonyságtétel hangzott el, csoportos esetfeldolgozás segítette a látogatások jobb értését. A hét gyülekezetből összejött résztvevők elmondták, mennyire fontos így is találkozni, hiszen több gyülekezetben 1 -3 beteglátogató van, s ebben a nagyobb közösségben jó átbeszélni saját kérdéseiket, tapasztalataikat. Erre valóban egy gyülekezet - közi, speciális szakmai alkalom adhat teret. Bízunk abban, hogy ez a kezdeményezés folytatódik, havonta kínálunk találkozási lehetőséget mindazok számára, akik ebben a szolgálatban már elindultak, talán sok éve végzik, vagy éppen szeretnének kapcsolódni. S talán évente 2 - 3 alkalommal a mostanihoz hasonló formában egy - egy teljes napon át erősödhetünk egymás hite által és szakmai segítők által is ebben a Krisztus által rendelt szolgálatban.  

 

Gál Judit

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió