Egyházi naptárunkban január 18-a Péter hitvallásának ünnepnapját és egyben az idei ökumenikus imahét kezdetét jelöli. A „hitvallás" ebben az összefüggésben Péter vallástételére utal, ahogy az Máté evangéliumában olvasható: Jézus a messiás, az „élő Isten Fia".
Az ökumenikus imahét, amit egyházi szóhasználatban némelykor „imanyolcadként" emlegetünk, egy évente megrendezett ökumenikus esemény, melynek kezdetei a 20. század elejére nyúlnak vissza, amikor keresztyének sokasága imádkozott lelkesen az egyházak közötti megbékélés és egység hőn remélt megvalósulásáért. Paul Wattson, amerikai episzkopális anglikán pap fejéből pattant ki a briliáns ötlet, hogy egy egész hetet szenteljenek az egyházi évben a keresztyének egységéért folytatott közös imádságnak.
A januári időpontot is ennek megfelelően választotta ki, hiszen az két jelentős apostol, Péter és Pál ünnepnapjai közé esik. (Pál megtérésére január 25-én emlékezünk.) Pétert, nyilvánvaló okokból, hagyományosan az római katolikus egyház képviselőjeként tisztelik, míg Pál az Írás és a hit apostolaként a reformáció egyházainak emblematikus figurája lett.
Bárhogy is, Wattson tiszteletes elképzelése „bevált", és az imahetet ma már a keresztyénség számos és igencsak sokféle felekezete ünnepli, beleértve a katolikus, anglikán, evangélikus és református közösségeket. Az anglikánok számára nagyon kedves az egység gondolata, mondhatni szívügyünk Krisztus testének egysége. Egyházunk egyfajta híd szerepet tölt be a felekezetek között: nem vagyunk sem protestánsok, sem katolikusok, sem pedig ortodoxok, ugyanakkor egyaránt kiemelt szerepe van életünkben a Szentírásnak és a szentségeknek, illetve az egyház ősi rítusainak és hagyományának. A keresztyének egységét és összetartozását mintegy hangsúlyozandó, Wattson tiszteletes végül római katolikus lett, s később is töretlenül dolgozott a legkülönbözőbb hátterű keresztyének egységéért.
Sajnálatos módon a keresztyén egység ma is éppolyan csalóka és nehezen megragadható cél maradt, mint Wattson atya idejében. A keresztyének közötti szakadékok továbbra is meglehetősen mélyen húzódnak. Lényegében az a következtetés sem áll távol az igazságtól, amelyik szerint a 21. század elején az egyházak, mint spirituális tektonikus lemezek, jobban eltávolodtak egymástól, mint bármikor korábban. A távolodás okai éppoly sokrétűek, mint maguké a szakadásoké. Ahogy Péter és Pál sem értettek mindenben egyek, Krisztus követői ma is civakodnak egymással: némelykor a hit lényegéről vitáznak, de gyakran a gyakorlat és a szokások lényegtelen részletkérdéseiről.
Alkalomadtán elszomorító a látvány, de az egyházak lényegében azt a töredékes és bűnös világot tükrözik vissza, amelynek részei. Az anglikán közösség sem maradt mentes az ellentétektől és szakadásoktól. Míg egyeseket ez megbotránkoztat, mások arra emlékeztet, hogy a Lélek az emberi történelmen és bizony akár az ellenségeskedésen keresztül is munkálkodik. Így volt ez az apostolok idejében, és ma sincs ez másként.
Hogy mégis mi az anglikánok sajátossága a keresztyének közösségében? Püspökeink már száz évvel ezelőtt megfogalmazták azt, hogy mi áll az anglikán identitás középpontjában: a Szentírás, az óegyházi hitvallások, a keresztség és úrvacsora szentsége, valamint a püspökök apostoli folyamatossága a kezdetektől napjainkig. A legtöbb anglikán számára, száz éve éppúgy, mint ma, minden egyéb kérdés másodlagos és vita tárgyát képezheti. Azért imádkozunk, hogy az idei ökumenikus imahét közös megünneplésével valamennyi keresztyén egy lépéssel közelebb kerüljön Urunk legfőbb reménységéhez: ut unum sint – „hogy egyek legyenek".
Dr. Frank Hegedűs, kép: Vargosz
A szerző a budapesti Szent Margit Anglikán Episzkopális Egyház papja. A budapesti gyülekezet az anglikán egyház európai egyházmegyéjének tagja. A fotó a budapesti Kálvin téri református templomban tartott ökumenikus istentiszteleten szimbolikusan átadott lelki ajándékokat ábrázolja. Az anglikánok egy imádságos könyvvel ajándékozták meg a többi egyházat, ezzel szimbolizálva az imádságos lelkület fontosságát.