A serdülőkorban kialakuló Királyi Énről beszélt Pécsi Rita a Konfi+ második előadásán. A stabil önazonosság szerinte a párkapcsolati hűséghez és az Istenélményhez is szükséges.
Áhítat – Bedecs Réka
Angyali üzenetet tolmácsolt Bedecs Réka, aki Péter őrangyalának a nézőpontjából beszélt arról a szakaszról, amikor Péter az Isten Fiának vallotta Jézust. Nem test és vér által mondta ezt Péter. Az a boldog, aki meg tudja mondani, kicsoda neki Jézus. „Te vagy Péter, és én erre a kősziklára építem fel az egyházamat." Fontos, hogy Jézus kimondja, kicsoda Péter – identitást adott neki.
KIRÁLYI ÉN SZÜLETIK – a serdülőkor feladatai (Pécsi Rita előadása)
Már Szókratésznak sem volt hízelgő véleménye a fiatalokról, pedig a törvényszerűségek figyelembe vételével ők is megszólíthatók. Kegyelem nélkül nem lehet Istennek nevelni gyermeket – de a kegyelemnek is vannak törvényszerűségei. Való igaz, a kegyelem át tud lépni a teremtett törvényszerűségeken, de mi csak a belénk teremtett rendszer szerint tudjuk segíteni a fiatalokat. Isten nemcsak szavával, hanem a teremtett élet által is szól hozzánk.
A második előadásban a fiatal Királyi Énjéről beszélt az előadó. Mint mondta, a világra jövetelkor kezdődik az élet, a keresztséggel az egyház keretein belüli hitélet, a kamaszságban pedig a királyi én formálódik – erre a királyi énre épülhet a személyes hite. Stabil identitás nélkül a hitre nevelés olyan, mint amikor homokra építjük a házat – a hitre nevelés mindig a teremtésre épített tanítás is. Ha az ifiben a kamasz csak testileg van ott, de nem egész emberként, nem hozza majd a barátait, és maga is kikopik majd onnan.
Az én kialakulásának különböző stádiumai vannak: először minden összezavarodik. Az összezavarodást a felfedezés, majd a meghódítás követi. Összezavarodik a kapcsolata önmagával, a másik emberrel, a csoporttal, az alapvető értékekkel és az Istennel is. A felnőtt segítő dolga kísérni a fiatalt összezavarodástól a meghódításig, a döntésig, az Istenbe ömlött életig. Ha a személyiséget építjük, azzal az Istennel való kapcsolatnak vetünk alapot. Maga Jézus is egyéneket szólított meg személyre szabott módon: a kútnál, a fán, a térdére ültetve, a keresztfán vagy éppen ostorral. Az, hogy Jézus hogyan szólít meg, nem uniformizálható, ahogy a személyes döntés sem. „Az Úr nyitott tenyérrel szeret minket – a jobb latort hagyta eljutni a keresztig, egy másikat a háló mellől hívott el" – mondta az előadó. A megszólítás lehetőségét folyamatosan nyitva kell hagyni, mert sosem tudhatjuk, Jézus mikor lép a kamaszaink mellé.
Én születik. Először tehát ott a zavar, a káosz, amikor többé nem szerethetjük úgy a kamaszt, ahogy eddig szerettük, nem vezethetjük úgy, ahogy eddig vezettük. Sokkal nagyobb személyes odafordulást, megértést vár el tőlünk, mint eddig. A zavar időszakában mindenkivel felrúgja a kapcsolatát – ez szülőnek, szeretett tanárnak, testvérnek, de a kamasznak magának is fáj. A legnagyobb fájdalom azonban az, ha ebben az időszakban a szakember, a tanár a tananyaggal (a lelkipásztor az Igével) foglalkozik inkább és kizárólag, mint a diákkal. Csak az tud értéket átadni, törvényt adni, aki szeretett törvényhozó. A törvény szeretete a törvényhozó szeretete. Ebben a zavaros időszakban fontos a gyengéd megszólítás, a gyengéd közelítés, Isten gyengéd gondviselésének megmutatása, éreztetése.
Ebben az érzelmi instabilitásban erősen jelenik meg a szerelem, az erotika, mint a kapcsolat új fajtája. Kamaszkorban még nagyon formálható a nemi identitás. A nemi identitás a legbiztosabban az egynemű csoportokban szilárdul meg, az egészséges rivalizálásban, a mintaátvételben. Érdemes pártolni az azonos nemű, nem szexualizált kapcsolatokat. A barátság a szeretés iskolája, fontos segíteni, pártolni, mintákat adni. Súlyos hiba például párban a mosdóban járó lányokra megjegyzéseket tenni: „Leszbik vagytok?"
Az összezavarodás az én- és az Isten-képet is érinti. A segítő, bizalmat sugárzó elfogadás nagy jelentőségű, bármit is kérdőjelezzen meg a kamasz. Ez a felkavarodás vezet ugyanis személyes felismerésekhez.
A felismerés korszakában feloldódik az önismereti zárlat. Egy kamasz nem tud reflektálni rendezetlen külsejére, a rendre a szobájában. Ebben a korszakban a gyerek befelé fordul, elkezdi felfedezni az énjét. Hagyni kell merengeni – ez egy komoly belső munka. A zsebe, a naplója, a levelei, a Facebook-üzenőfala szülőnek és nevelőnek is tabu. A faggatott gyerek hazudni fog.
Ebben a korszakban a legnagyobb kérdés: ki vagyok én? Meg kell kínálnunk kamaszunkat az önismeret lehetőségével, és engednünk kell fantáziálni önmagáról. Az önkeresésben fontos a fantázia, fontosak a játékok, a dráma, a labdajáték, a tánc etc. Sose nyissunk ízlésbeli vitát kamaszunkkal – a lila haj, a fekete köröm lenő, a piercingek helye beforr majd. Hagyjuk elkülönülni, és támogassuk egynemű barátságait, ellenkező nemű ismerkedéseit, mert így tanulja meg a férfi és a női szerepeket.
Nagy kérdések a kamasznak, hogy miket is szeret valójában, és milyen teljesítményekre képes. Ha egy területen otthon érzi magát, az itt érzett öröm és sikerélmény átvihető már más területekre is. A rászabott feladatok, önálló munkák sokat jelentenek neki. A képességek felfedezése, a tehetséggondozás kulcsfontosságú – a nem működő tehetség méreg. Érdemes minél több lehetőséggel megkínálni egy kamaszt, hadd próbálja ki magát. Bár az oktatási rendszer nem így működik, de a pályaválasztás tényleges időszaka a 23-25 éves kor. A nyelvvizsgák és a bizonyítványok mellett van egy sokkal fontosabb feladat: megtalálnia önmagát, és felismerni, hogy egyetlen és kiváló csodája a teremtésnek. „Te vagy a világon az egyetlen és a legjobb te." Az én megtalálásán alapul a párkapcsolati hűség és a személyes Isten-élmény. Ha ez nincs, akkor kacifántos utakon fogja hajtani a gyerek felnőttként is önmagát – ahelyett, hogy megpróbálná felülmúlni azt, aki, megismerve Isten gondviselését.
Az önmagáig vezető út igen rögös. Az én felfedezése előtt, a zavarodottság fázisában mindenki hülye a világon. A felfedezés fázisában már tud nyitni a kamasz a másik ember felé – figyeli, keresi a hiteles példát, sokszor úgy, hogy szembeszegül, vitatkozik. A nevelő ilyenkor hitelességével és őszinteségével tud segíteni. Ha a nevelő csak az érdekkapcsolataira szán időt, akkor ez lesz a kapcsolati minta – a kamasz követi viselkedésünket, és átéli hibáinkat, tévútjainkat.
A párkapcsolatok ebben egy ideig kivételek: első egypár szerelme még nem jár személyes kötődéssel, „csak úgy járnak." A kicsiként kötődően nevelt gyerek a későbbiekben keresni fogja a „csak úgy" kapcsolaton túlmutató köteléket, a személyes kapcsolódást – ebben pedig támogatni kell.
Megjelennek a közösségi kapcsolatok is – hatalmas szívóereje van a kortárs közösségnek, a nyájtudatnak. Táborokban, csapatokban próbálgatja saját magát – ez egy nagyon időigényes folyamat. Csapatban töltődik fel a szeretettankja, itt kap visszajelzéseket magáról. Személytelen közösségekben nagy a torzulás veszélye. Az amerikai vérszívó denevérek példája szemléletes: harminc-negyvenfős csapatokban élnek, éjjelente vadásznak, és nem jut mindegyiküknek eledel. Másnap megvakargatják egymás hasát, hogy érezzék, ki lakott jól, kitől kérhetnek, s a jóllakott visszaöklendezi a megszerzett tápanyagot. Amelyik denevér ezt nem teszi, azt kiközösítik, és előbb-utóbb éhen hal. Az emberek is monitorozzák egymást száz-százhúsz fős csoportokban. Ahol nincs átlátható csoport, ahol személytelenség van, ott nem pusztul ki az önzőség. Nagyon fontosak az átlátható közösségek. A közösség körülményei is legyenek átláthatók.
A fiatalnak éreznie kell, hogy önmagáért szeretik és várják, hogy elfogadják. Ha nehéz társaságba kerül, bízni kell benne, hogy felismeri, rossz helyen van – a nyilvánvaló veszélyektől azonban tiltani kell: „egy gigapartin én sem vállalnék felelősséget magamért, ha nem kell vállalnom az arcomat és a tetteimet – ide inkább nem engedlek el." Fontos látnunk benne a vezetőt, még ha épp nem is így viselkedik – minden emberben van vezetési készség, ezt kell belőle kinevelni.
Nem lehet a szülők védőszárnyai alatt felnőtté válni – önálló feladatokat kell adni, és bizalommal kell erősíteni az önbizalmukat. Az önállóság növelése csökkenti a dacot. A KAPCSOLATOT SEMMIÉRT NEM LEHET FELÁLDOZNI. "Olyat nem tudsz tenni, hogy ne jöhess vissza hozzám." Ebben a korszakban nem ér semmit a külső fegyelmezés – bízni kell a hiteles példák erejében. Az életbátorságra is tanítani kell, elküldeni ügyeket intézni, hogy elboldoguljon a hétköznapokban. Főzzön, és amint lehet, vezessen autót.
Ebben a korszakban az értékfelfedezés az egyik nagy feladat: hogy megfogalmazza, mi az, ami számára személyesen fontos. Az élővilágból vett másik példa is igen szemléletes: egy sacculin nevű rákocska lárvaként mindennel rendelkezik az önálló élethez. Ez az állat azonban élősködő – ha talál gazdaállatot, tömlőt növeszt, elveszíti érzékszerveit, és egyetlen nagy nemi miriggyé alakul át. Ez a folyamat a sacculinizáció – teljes ellentéte az életképes növekedésnek. Az instant tudás, meggyőződés, hit sacculinizál, tömegemberré tesz. Sacculinizálni kamaszainkat bűn. Nem tömhetjük őket kész válaszainkkal, kísérni kell őket a felfedezés útján. A nevelés az élet szolgálata, amely önálló döntésekre nevel.
Hogyan segíthetünk? Ne készen adjuk válaszainkat – hozzuk őket élményközelbe! Fontosok a játékok, a beszélgetések. Amit nem tettünk személyessé, megtapasztalhatóvá, azt a gyerek nem fogja elsajátítani. Le kell leplezni az álértékeket, mint a nem helyesen kezelt szex és a pénz – amelyek ugyan fontos dolgai az életnek, de sokszor nincsenek a helyükön. Az érzelmi, művészeti fejlesztés nagy segítség az ilyen ismeretek közvetítésében. A minták, a példaképek iránymutatóak.
A kamasz arra figyel, aki tartósan érdeklődik iránta – és a világ erre már rájött. A fiatalokat izgatja a spiritualitás, igyekeznek felfedezni. Láttassuk meg velük a gondviselő Istent! A vasárnapi Istent el lehet hagyni, a személyes Urat nem! Hagyjuk, hogy a lelkület alakítsa a formát, rendezzük át a családi áhítatot, az imádságot, keressünk új és új formákat hozzá! A kiüresedett forma bedarálja a lelket. Ezért veszélyes, ha a konfirmáció karóraszentséggé válik. Legkésőbb serdülőkorban vizsgáljuk felül a szokásainkat, és a tartalomhoz ragaszkodjunk!
A meghódítás szakaszának mottója: ahova érdemes eljutni, oda nincs rövidebb út. A személyes élmények, kudarcok, döntések nem spórolhatók meg. Királyi én születik – a népmesékben is király lesz a szegénylegényből, akinek helyén a szíve, egyedül járja be az utat, nem kézen fogva az anyukájával.
Az én meghódításához kell katartikus élmény, kell beavatás – a régi világnak voltak beavatási szertartásai, fontos állomásai, most ezeken csak átsiklunk. Már egy karonülő olyan ruhákat hord, mint egy aprócska kamasz, míg régebben meg kellett érdemelni a hosszúnadrágot. Sok beavatás járt komoly fájdalommal, felelősségvállalással, integrációval, feladattal. A konfirmáció nem lehet ilyen mérföldkő, mert a tizenkét éves fiatal még nem érett a felnőtt szerepre, de arra igen, hogy elkezdje keresni önmagát. "Légy azzá, ami vagy, és boldog leszel!" Hogy ez sikerüljön, nyitott tenyérrel kell őket szeretni.
Különösen kell a felemelő szeretet a konfliktusokban. A kamasz keresi az ütközést.
Krízisekkel terhelt időszak ez, de a krízisek elodázása meghosszabbítja az én születésének kínjait. A problémamentes, szófogadó kamasz időzített bomba! Számos vezető beosztásban lévő ember viselkedik úgy, mint egy hisztis hároméves – mert elakadt a személyiségfejlődésében. Amit nem győzünk le, az újra és újra visszatér. Fontosak a krízisek, a döntések, az újratervezni tudás – például tudni kell otthagyni az egyetemet, ha ott nem azt kapjuk, amire szükségünk van. A felfedezett kapcsolatok mellett viszont tudni kell elköteleződni.
A meghódítás a közösségre is kiterjed. A felnövekvőkből egy új generáció születik – olyan generáció, akiknek tudniuk kell áldozatot hozni. Ilyenkor már ne neveld a kamaszodat, hanem figyelj az ötleteire! Az alárendelt viszonyból lassan szimmetrikus viszony lesz – nem gyermeked, hanem munkatársad.
A kamaszkorban alakul ki az ember sajátos mintázatú kapcsolata az Istennel. Ha felületes, vasárnapi, évi egyszeri, akkor az is marad! Itt nagy a felelősségünk, hogy jelentéktelen vagy személyes Istennel megy-e gyermekünk a felnőttkorba. A kamaszkori kísértések nagyon élesek – a gyerek magával a kígyóval áll szemben. Csak akkor nem marja meg a kígyó, ha neki már személyes Istene van, és szereti azokat a törvényeket, amiket a Törvényhozótól kapott. A te parancsaid itt már nem számítanak.
Lejegyezte: Bagdán Zsuzsanna