A Parlament felsőházi termében összegyűlt résztvevőket Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes köszöntötte, aki beszédében elmondta: nemzetközi összehasonlításban is párját ritkító mértékben valósult meg Magyarországon az egyházi ingatlanrendezés. Kiemelte, hogy kormányoktól függetlenül politikai konszenzus övezte az ingatlanrendezés tényét, bár megjegyezte: volt olyan kabinet, amelyik nagyobb, volt, amelyik kisebb keretet biztosított erre a folyamatra. A politikus hozzátette: nyolcezer ingatlan került vissza húsz év alatt az egyházakhoz, amelyekben ma fontos közfeladatokat látnak el: gyerekek tanulnak, időseket és betegeket gondoznak.
Balog Zoltán nemzeti erőforrás miniszter szerint az elmúlt két évtizedből a magyar politika sok mindenre nem lehet büszke, de az egyházi ingatlanrendezés módjára igen. Az okból volt szükség erre, taglalta a miniszter, mert ezek az épületek az egyházaké voltak, a tulajdon márpedig szent, továbbá a célból, hogy az egyházak a közjót szolgálják vele. A politikus hozzátette: ma újra átalakulás előtt áll az oktatási, a szociális és a kulturális intézményrendszer, és ehhez legalább olyan türelemre és együttműködésre van szükség a szereplőktől, mint az elmúlt húsz esztendőben.
A folyamat befejezését levezénylő államtitkár, Szászfalvi László kifejtette: elsősorban nem igazságtételként látja a lezajlott folyamatot, hanem mint óriási lehetőséget az egyházi szolgálat bővülésére spirituális és társadalmi szempontból egyaránt. Meglátása szerint még a leromlott állapotban visszakapott épületek is reményt és inspirációt adtak az egyházi közösségeknek, megelevenítően hatottak a gyülekezeti életre. A politikus hozzátette: az ingatlanrendezés nem pusztán vagyoni és kárpótlási ügy, hanem az egyházak közösség- és nemzetmegtartó ügye is. Mint mondta, könnyebb volt az egyházak működését a diktatúra idején a liturgikus keretek közé szorítani, mint őket a szélesebb társadalmi szolgálatba újra meghívni. Az államtitkár gondolatai zárásaként az állam és egyház együttműködése lehetőségeinek a további keresésére buzdított.
A visszakapott épületekben indított intézmények szellemiségének a kialakítása is legalább olyan nehéz munka volt, mint fizikai újjáépítésük, emlékezett vissza Erdő Péter. Az esztergom-budapesti érsek arra figyelmeztetett, hogy a nyugat-európai példák azt mutatják: az erősen szekularizált társadalmakban nem magától értetődő az egyházi intézmények keresztyén jellege. Mint elmondta, Magyarországon működött a kegyelem, és úgy tűnik, ebből a szempontból is értelme volt az elvállalt munkának. A katolikus egyházi vezető visszatekintve úgy látja: gondviselésszerű volt az is, hogy az egyházak nem egyszerre, hanem fokozatosan kapták vissza több ezer ingatlanjukat, és így lassan hozzánőhettek az óriási feladathoz.
Csomós József tiszáninneni református püspök szerint az egyházi ingatlanrendezés két évtizedes története az a történet a magyar társadalomban, ami hol lassabban, hol gyorsabban, sőt zökkenőktől sem mentesen, de haladt és mára a végéhez ért. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi alelnöke ugyanakkor arra figyelmeztetett: az elmúlt húsz év csak az út első szakaszát jelenti, hiszen az egyházak az épületekkel együtt feladatokat is kaptak, de a működtetéshez szükséges források még nem állnak rendelkezésükre. A református egyházi vezető szerint tovább kell haladni a megkezdett úton.
Gáncs Péter arra emlékeztetett, hogy annakidején egyházának egyetlen oktatási intézményt sem hagyott a kommunista diktatúra, ezért újrakezdési lehetőségnek, kegyelmi ajándéknak nevezte a rendszerváltozás óta eltelt húsz esztendőt. Az evangélikus püspök hangsúlyozta: a megnyesett, de még a tövig vágott fa is kizöldülhet, ha egészségesek a gyökerei, és ha vannak, akik lelkiismeretesen végzik a plántálás munkáját. Az evangélikus vezető az egyházi intézmények működésével összefüggésben végül arra figyelmeztetett: a növekedés elsősorban nem mennyiségi, hanem minőségi kérdés.
Az ingatlanrendezési folyamatnak a zsidó egyházat érintő sajátosságairól számolt be Feldmájer Péter. Mások mellett ő is méltatta az állami adminisztráció szerepét, megköszönve, hogy munkájuk során sokszor elsősorban nem a törvény betűjét, hanem annak szellemét nézték. A Mazsihisz elnöke ugyanakkor a jövőre nézve hangsúlyozta: bár a jelenlegi kormányzatnak nincs köze az ateista hatalom által évtizedekkel ezelőtt okozott veszteségekhez, károkhoz, mégis rá hárul a feladat, hogy jóvá tegye ezeket, és a működésükhöz szükséges anyagi biztonságot megteremtse az egyházak számára.
Az egyházi ingatlanrendezés éves folyamatáról beszélt előadásában Fedor Tibor. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma főosztályvezetője megállapította: a kártalanításra szánt költségvetési keret (117 milliárd forint) nagyobb része az önkormányzatokhoz (42%) és állami szervekhez, intézményekhez (20%), kisebb része (38%) az egyházakhoz került, és zömmel közérdekű célokra hasznosították azokat. A pénzből tehát többnyire építési beruházások valósultak meg, amiből a nemzetgazdaság is sokat profitált. Pozitív hozadéka az egyházi ingatlanrendezésnek az is, hogy az egyházak által visszakapott, rossz állapotú épületek is megújultak, nem kis részben saját egyházi és nemegyszer külföldi források felhasználásával. A szakember szerint az ingatlanrendezés hozzájárult az egyházak tevékenységének megújulásához, ami meghatározó, sőt felbecsülhetetlen eredmény a magyar társadalom számára.
Schanda Balázs az egyházi ingatlan-visszaszolgáltatás közép-kelet-európai tapasztalatairól számolt be. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának dékánja más országokkal összevetve a magyar rendezés sajátosságairól is beszélt. Elmondta, hogy a magyar jogszabály nem tulajdoni, hanem funkcionális szemléletű, tehát hitéleti vagy közfeladatok ellátása céljából adta vissza az ingatlanokat. Elhangzott továbbá, hogy a többi országgal szemben itt korán megszületett a szabályozás. Az is jelentős különbség, hogy a jogszabály alkotói konfliktuskerülésre törekedtek, ezért az egyházak üres épületeket kaptak vissza. Éppen emiatt a magyar szabályozás költségesebb is, hiszen az állam költségvetési forrásokból vásárolt vissza az egyházak számára önkormányzatoktól épületeket. Az előadó végül hangsúlyozta: a magyar ingatlanrendezés folyamatát szakmailag elkötelezett és a korrupció árnyékától is mentes apparátus kezelte.
A konferencia második részében korábbi egyházi vezetők, volt államtitkárok, határon túli egyházi vezetők és egyházi szakértők szóltak hozzá a tanácskozás témájához. Református részről röviden Csáti Szabó Lajos horvátországi, Fazekas László felvidéki, Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök és Kató Béla erdélyi püspökhelyettes beszélt azokról a diszkriminációs, jogsértő jelenségekről, amelyek a kisebbségben élő református egyházakat érik folyamatosan a szomszédos országokban, és ellehetetlenítik, hogy hozzájussanak ingó és ingatlan vagyontárgyaikhoz. Kocsis Márta zsinati jogtanácsos arra emlékezett, hogy kezdetben sem a közigazgatásnak, sem az egyházaknak, sem a társadalomnak nem voltak tapasztalatai a kártalanításról, és ebből sok nehézség, sokszor ellenállás és bizalmatlanság adódott. A szakértő ugyanakkor úgy látja, a tapasztalatlanságokból időközben sok tapasztalat született, melyekből a jövőre nézve sokat meríthetünk.
Szöveg: Kiss Sándor, Kép: Sereg Krisztián