Szombaton Nagyváradon iktatták be tisztségükbe a Királyhágómelléki Egyházkerület új, a közelmúltban megválasztott vezetőit. Csűry Istvánnal, akit egy csonka mandátum után választott októberben teljes időtartamra püspökké az egyházkerület választó közgyűlése, terveiről beszélgettünk.
– Immár nemcsak egy szűk esztendőre ideiglenesen, hanem egy hatéves ciklusra választották meg püspöknek. Mit tart elsődleges feladatának?
– Az egyházkerület belekezdett néhány olyan tervbe, amelyet nem szeretnénk abbahagyni. Ezentúl a következők szerint csoportosítom az egyház feladatait: az egyik a tanítói feladat. Húsz évvel ezelőtt szerettük volna az oktatást kiépíteni az óvodától az egyetemig. Az óvodai szint és az egyetem működik – az utóbbi esetében a Partiumi Keresztyén Egyetemre és a Sapientiára gondolok. Viszont erősíteni kell a református elemi oktatást. Erkölcsi és viselkedési problémák vannak a mai fiataloknál. Hisszük, hogy a református oktatáson keresztül ezek a gondok megelőzhetők. A 21. században eljutottunk oda, hogy hozzánk is bekopogott a drog, a család intézménye értékét veszítette. Ezt érzékelve ugyanakkor a világi iskolák felekezeti részét is erősíteni akarjuk. A másik feladat a diakóniai munka, ennek jobb megszervezése. Az egyház szeretné vállalni a szegények, a bajbajutottak, az árvák, a magányosok, az idősek, a betegek megsegítését. És vannak már református hajléktalanok is. Ezeken túlmenően: az egyháznak a legfontosabb feladata az igehirdetés szolgálata. Komolyan kell venni az igehirdetést, és az ebből fakadó szolgálatot is. Nem maradhatunk amatőrök, hanem egyre erőteljesebben kell előrelépnünk a szakszerű, szakembereket és szakszolgálatokat is segítségül hívó feladatok végzésében.
– Egy évvel ezelőtt szóba került egy Nagyváradon létesítendő református kórház. Rendkívül hasznos lenne, de óriási beruházást jelent és egy alapoktól induló új infrastruktúra kiépítését feltételezi. Van ma erre lehetősége az egyházkerületnek?
– Anyagi alapunk nincs. De erre nincs is szükség. Mi inkább a gyógyítás folyamatát szeretnénk koordinálni. Amikor beszéltünk a román és a magyar kormány képviselőivel, azt az óhajunkat fejeztük ki, hogy mi református lelkületet, református szakembereket vinnénk a kórházba – ugyanis diakonisszák foglalkoztatása, illetve az erdélyi magyar orvosok itthon tartása is a cél. Az infrastruktúrát az államnak kellene biztosítania. Amúgy lenne olyan ingatlanunk, ahol el tudnánk kezdeni a munkát, sőt külföldi segítséggel berendezést is kapnánk. A fenntartással és a betegek ellátásával lenne gond, illetve a gyógyszerek biztosításával. Ezért szeretnénk kérni az egészségügyi minisztérium segítségét.
– A jelenlegi miniszter is tudna segíteni…
– Így van, Cseke Attila margittai származású. Vele már beszéltünk. Közgyűlésünk tagja volt, de sokrétű munkája miatt most ezt a tagságot nem tudta vállalni. A kórházalapításnak törvényi akadályai nem lennének. Tavaly májusban a Varadinum alkalmával elhívtuk a Segítő Jobb képviselőjét, a budapesti Bethesda kórház igazgatóját, Cseke Attila megbízottját és több nagyváradi orvost, akik mind nagy örömmel fogadták a kórház alapításának ötletét a szakszerű diakóniai munka alapköveként. Ez lenne az alapintézmény, amelyből ki tudnánk alakítani egy szakszerű árvaház- és aggmenház-rendszert is. Ez a terv magában hordozza a nemes gondolatot: egészséges magyar embert Erdélynek, egészséges jövendőt!
– Az Átvilágító Bizottság feltehetőleg tovább fogja végezni munkáját az egyházkerületben. Mi a véleménye: ha kiderül valakiről, hogy szorosan együttműködött korábban a román titkosszolgálattal, végezheti-e tovább munkáját az egyházban lelkipásztorként vagy választott tisztségviselőként?
– A bizottság folytatja munkáját, ennek önálló kereteit biztosítjuk. Ki kell mondani: azoknak a személyeknek a papírjait, akik kapcsolatba kerültek a titkosszolgálattal, alaposan ki kell vizsgálni. Nem egyértelmű, hogy ha valakiről előkerül valamilyen dokumentum, az valóban együttműködést jelentett volna. A bizottságnak a dokumentumok mellett az érintett vallomását is meg kell hallgatnia, és együtt kell kezelni a kettőt. Sok dokumentum kerül elő, de sajnos nincsenek ezek között azok a nagyon súlyos ügyek, amelyekre kíváncsi lennék. Mi történt az államosításkor, 1956–58 illetve 1968 környékén, a brassói események alkalmával vagy 1989-ben? Kiváncsi vagyok, mi történt a volt lázári vagy sülelmedi lelkipásztorral. Ezek mögött a történetek mögött vannak az igazi tragédiák.
Somogyi Botond
Kapcsolódó írás: