Az elmúlt hétvégén Felvincen immár negyedik alkalommal szervezték meg a Felvinc Napokat. A református templomban látható, nagyszerűen restaurált freskót 1996-ban fedezték fel.
Az elmúlt hétvégén Felvincen immár negyedik alkalommal szervezték meg a Felvinc Napokat. A református templomban látható, nagyszerűen restaurált freskót 1996-ban fedezték fel.
A rendelkezésünkre álló adatok szerint Felvinc 1876-ig Aranyosszék központja volt, lévén az egyetlen városi rangú település a székben. A település 1901-ben veszítette el városi státuszát és alakult át nagyközséggé, amely státus napjainkig érvényes. Középkori, gótikus stílusban épült templomáról, amelyet a XVI. században várfalakkal vettek körbe, Orbán Balázs, a Székelyföld leírása című művének Felvincről szóló részében azt írja, hogy csak a szentély maradt meg eredeti formájában, ebből is valószínűleg csupán a déli és az északi fal, a keleti záródást már nem tartja eredetinek. 1996-ban azonban megdőlni látszik ez a feltételezés, kiderült ugyanis, hogy a templomnak mind a déli, mind az északi, illetve a keleti fala eredeti, az egyetlen bővítés 1846–48 között történt a hátsó karzati résznél, beleértve a tornyot is. Mindezeket Bárócz Hubától, a nagyenyedi református egyházmegye esperesétől, a felvinci református egyházközség lelkipásztorától tudtuk meg, akit szombati ottlétünk alkalmával arra kértem, mutassa be olvasóinknak is a templomban látható csodálatos freskókat.
– A templom eredete a 14. századig, az Anjou-korig nyúlik vissza, a falképek is ezt bizonyítják. 1996-ban belső felújítást végeztünk a templomban, egy falrepedés javításánál fedezték fel a munkások a freskó egy részletét. Jómagam aznap délelőtt lelkészértekezleten vettem részt, a főtéma épp a műemléktemplomok védelme volt. Amikor hazaértem, azzal fogadtak a munkások, hogy találtak egy szentképet, és érdekességként hozzáfűzték, hogy „a szent nyakában kötél van és össze van kötve a keze”. Kértem, hogy mutassák meg, mire elmondták, hogy ők bizony visszavakolták. Kikérdezve őket, megbizonyosodtam, hogy a freskóknak nem esett bántódásuk. Ekkor felhívtam Daróczi Miklóst, az Erdélyi Református Egyházkerület akkori műszaki előadóját, aki eljött Felvincre. Leszedtük a vakolatot, majd elkezdődött a kutatás. Kiss Loránd marosvásárhelyi restaurátor vezette a munkálatokat, elég kényes dolog volt, hiszen kis ablakokat kellett készíteni a falakra, hogy meggyőződjenek arról: valóban ott vannak a freskók. Ezután következett a feltárás, a konzerválás, majd a restaurálás. Azoknál a részeknél, ahol nem találtak freskórészleteket, leverték a falat tégláig, majd hagyományos módszerekkel kitöltötték ezeket a mezőket. Ahol nagy volt a repedezettség, és úgy tűnt, hogy az eredeti vakolat elvált a faltól, befújtak mögéje valamiféle masszát, amely többek között agyagból, mészből és tehéntúróból készült.
– Honnan volt anyagi fedezetük a restaulásra?
– Pályázati pénzek segítségével végeztük el ezeket a munkálatokat, az akkori Illyés Közalapítvány, majd ezt követően a Szülőföld Alap segítségével.
– Említette, hogy az Anjou-korra tehető a freskók születésének időpontja, miből állapították meg?
– Például a katonák pajzsa alapján. A csíkszentimrei katolikus templomban is hasonló freskók láthatók egyébként, ami azt jelenti, hogy vagy ugyanaz a művész készítette, vagy az ahhoz az iskolához tartozó festők. A freskót akkoriban a friss vakolatra festették, azzal együtt száradt. A munkálatok során fedeztük fel az ablakot is, amiről nem tudtunk, ugyanis be volt vakolva, ráadásul hátulról egy támpillér fedi. Ezért is nyitották meg csupán egy darabig ezt a felületet. Itt látható egy kőrészlet, ami feltételezés szerint az ablak szegélye volt, ennél tovább nem bontottuk ki. Az Orbán Balázs által említett római téglákból is találtunk néhányat. Ezeket is itt őrizzük.
– Mit lehet „kiolvasni” ezekből a freskókból?
– Végigkövethető a szenvedéstörténet. A szegélyek három szintre osztják a festményeket, a hiányzó részek kikövetkeztethetők, egyes helyeken ugyanis csak részlegesen maradtak meg a festmények.
Azzal, hogy a reformáció alatt levakolták és lemeszelték a freskókat, tulajdonképpen megmentették őket, ugyanis 1848. november 12–14-e között Avram Iancu csapata vérfürdőt rendezett Felvincen, és a templomot is felgyújtották. Épp a már említett 1846–48 között épült templomrészek felszentelési ünnepére készültek, amikor megtámadták őket. A freskó egyik részén megmaradt korom is igazolja a gyújtogatást, sőt, van egy részlet, amely megsötétedett, úgy gondoljuk, hogy ez is a hőség miatt történt.
Az idei Felvinc Napok második napján, a vasárnap délelőtti ünnepi istentisztelet után Nagy Aranka segédlelkész tart előadást Felvinc történetéről (a beszélgetés szombaton, a Felvinc Napok első napján zajlott, szerk. megj.), ő ugyanis Felvinc egyháztörténetéből írta meg nagypapi dolgozatát, és végtelenül örültem, hogy az enyedi dokumentációs könyvtárban, illetve az egyházmegyei levéltárban nagyon sok olyan dokumentumot talált, ami eddig ismeretlen volt számunkra.
– Külső renoválást is végeztek a templomon, ez mikor történt?
– 2000-ben került sor a külső felújításra. Ekkor az északi falon teljes egészében levertük a részint cementes vakolatot, amelyet meszes vakolattal helyettesítettünk. Amikor a déli falakat javítottuk kívülről, újabb freskó-maradványokat találtunk, itt csupán felületi javítást végeztünk. A legnagyobb szenzáció a kettős ablaknál talált részlet, amely valószínűleg a templom védőszentjét ábrázolja, sajnos, csak a lába és a palástja látszott. Az akkori kerületi főmérnökkel együtt megvizsgáltuk, lefényképeztük, utána pedig ő saját kezűleg visszavakolta, külső freskót megőrizni ugyanis lehetetlen lett volna. De, tudjuk a helyét, kutatásra még sor kerülhet, sajnos ez anyagilag nagy áldozatot jelentene, hiszen a külső freskók restaurálása és megőrzése sokkal több pénzbe kerül.
(Szabadság - Köllő Katalin)