Amerikai egyházak Szíriáról

2013. szeptember 10., kedd

Az MRE amerikai testvéregyházait is tömörítő észak-amerikai Egyházak Nemzeti Tanácsa (NCC) állásfoglalásban ítélte el a vegyi fegyverek alkalmazását Szíriában. Az ökumenikus szervezet Obama elnököt is mérsékletességre intette.

Minthogy az Egyesült Államok katonai választ fontolgat a vegyi fegyverek alkalmazása miatt Szíriai kormányával szemben, az NCC a következő nyilatkozatot hozta nyilvánosságra:

1. Valamennyi politikai vitában elítéljük a katonai megoldások alkalmazását. 1950-ben történt megalapítása, azaz a második világháború végének és a koreai háború kezdetének időszaka óta az NCC töretlenül hangot adott annak meggyőződésének, hogy a háború minden esetben ellentétes Isten akaratával.

2. Különösen is elítéljük a szíriai polgárháborúban szembenálló felek részéről elszabadult borzalmas erőszakot, ami döbbenetes veszteségeket okozott emberi életben és anyagiakban egyaránt, valamint hatalmas terhet rótt az egész régióra azzal, hogy következtében több ezer menekült keres biztonságot Szíria határain kívül.

3. Különösen elítéljük, hogy a szíriai kormány vegyi fegyvereket vetett be, és ezzel ártatlan gyermekek, férfiak és nők ezreit gyilkolta meg és tette nyomorékká. Ez az értelmetlen és gonosz tett még az érintett felek által egymás ellen korábban elkövetett elképesztő vérengzés ismeretében is rémisztő. Mindenkinek, aki felelős ezért a vegyi támadásért, elő kell vennie lelkiismeretét és megbocsátást kell kérnie Istentől, illetve bátorságot ahhoz, hogy a jövőbeli támadásokban való részvételt megtagadja.

4. Örömmel fogadjuk Obama elnök és más vezetők eltökéltségét, hogy leállítsák a jövőbeli vegyi támadásokat az ártatlan lakosság ellen. Ugyanakkor erősen kételkedünk abban, hogy az Egyesült Államok Szíriával szemben indított katonai akciója megakadályozhatná a jövőbeli támadásokat. Valójában éppen attól félünk, hogy egy ilyen akció olyan következményekkel járhat, amelyek túlmutatnak az Egyesült Államok irányításán és ellenőrzésén, még több halált és még nagyobb pusztulást okozva.

5. Elismerjük David Cameron brit miniszterelnök bátorságát, aki kijelentette, hogy az Egyesült Királyság nem vesz részt a Szíria elleni büntető támadásokban, a brit emberek és a felsőház tisztán kinyilvánított ellenkezése miatt. Felszólítjuk Obama elnököt, kövesse figyelemmel az Egyesült Államokban zajló hasonló vitákat a Kongresszusban és az amerikai nyilvánosságban.

6. Felszólítjuk Obama elnököt, hogy gyakoroljon önmérsékletet akkor, amikor katonai megoldásokról dönt, és tegyen újbóli erőfeszítéseket az ENSZ-en belüli politikai szövetség létrejöttéért, hogy a szíriai kormányt a nemzetek családjától továbbra is elszigeteljék, illetve ellenállhatatlan erkölcsi és gazdasági nyomást helyezzenek Szíriára, hogy az tartózkodjon a vegyi fegyverek használatától az ártatlan lakosság ellen.

7. Kérünk minden hívő embert, hogy imádkozzon minden olyan vezetőért, akik a háború szörnyű döntésével szembesülnek, beleértve az Egyesült Államok elnökét, akinek világos szándéka védje az ártatlanokat.

Külügyi Iroda
Forrás: National Council of Churches
Fordította: Kinczel Mónika

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió