Az előadások sorát Dr. Szabó-Tóth Kinga nyitotta meg. A Miskolci Egyetem Szociológiai Intézetének docense A szegénységből való kitörés lehetőségei és roma életutak címmel foglalta össze kutatásainak eredményeit. Hangsúlyozta, hogy a szociológiának több felfogása létezik, vannak „akcionalista szociológusok", akik a terepen is bevetik magukat a munkába, ő maga is elkötelezett, de inkább azt a nézetet vallja, hogy a szociológia bemutatja, hogy hol vagyunk és hová fogunk jutni, alternatívákat nyújt, de nem dönt a politika helyett. A szegénység, a munkavállalás, az oktatás és a szegénységből való kitörés lehetőségeit vizsgálva megállapította, hogy a szegénység – és tragikus módon a gyermekszegénység – óriási méreteket ölt az észak-magyarországi térségben.
Egy-egy családnak akkor lenne lehetősége a szegénység elkerülésére, ha legalább az egyik családtagnak tartósan főállású munkaviszonya lenne. Kiemelte, hogy az integrációt csak a lehetőségek megteremtésével együtt lehet hangsúlyozni, biztosítani kell hozzá a szakembereket és az anyagi forrásokat, akár egy cigánytelep felszámolásáról van szó – ami csak komplex szociális munkával mehet végbe –, akár az oktatásról. Például a hejőkeresztúri oktatási modellben az összes pedagógus folyamatos továbbképzését és mentorálását valósították meg. Továbbá szükséges a kisebbség akarata is az integrációra. A felelős szülői magatartást kellene sok eszközzel támogatni – többek között a családi életre nevelést a tantervbe kellene iktatni, ahogy vannak is ilyen kísérleti programok fiúk és lányok számára egyaránt. Ehhez hozzátartozik, hogy a pedagógusnak, szociális munkásnak, lelkésznek meg kell ismerni a kultúra által meghatározott sajátos szerepeket, és változtatni kell tudni ezeken a kulturális elemeken.
Méz a cigánymisszióért
A második blokk egy kisfilm levetítésével indult Sohajda Levente göncruszkai, vilmányi és hejcei református lelkész szolgálatáról. A címben említett méhek a Göncruszkai Református Gyülekezet méhészete szervezésében gyűjtik a mézet, és valószínűleg nincs tudomásuk arról, hogy a a szlovák határ közelében található kis észak-magyarországi falu alternatív iskolájának fenntartását támogatják szorgalmas munkájukkal. Ebben az intézményben egyharmad-egyharmad részben tanulnak roma, nevelőszülői gondoskodásban élő, illetve nem roma gyerekek. A kis létszámú osztályokban nagy hangsúlyt kapnak a személyközi kapcsolatok, a tantervre nézve pedig az angol nyelv, a zene és a sport. A Talentum iskolába először csupán hat gyermeket irattak be, most pedig már két első osztályt kell indítani.
– Nem megóvni akarjuk a tanulókat az élet viharaitól, hanem felkészíteni őket a stressz tűrésére és a megoldások megtalálására – magyarázta a vetítést követő előadásában a fiatal lelkész, aki bemutatta, hogy hátrányos helyzetüket hogyan tudták pozitívumként kezelni. Az egyházközségben az addigi minták nem működtek, nem lehetett tovább várni, mert a vegyes etnikumú területen az elzárkózás, a veszélyek között a falépítés, hogy megőrizzék, ami még megvan, egyértelműen csupán a templom kiürülésébe és az elmúlásba torkolt volna.
Így viszont a falu nyugdíjasai a méhészetben újra értékteremtő munkába állhattak be, a férfiak, a presbiterek is kivették részüket az építkezésekben, még a presbiteri gyűlésekre is jut valami munka – nem is hiányoznak a tagok. Határozatot hoztak arról, hogy a gyülekezet bevételének öt százalékát minden körülmények között a gyerekmisszióra szánják. A lelkész hangsúlyozta, hogy milyen fontosnak tartja az önrendelkezést, hogy meglegyen az anyagi alapja annak a szabadságnak, hogy mindig mindenben a legjobb megoldást választhassák, és ne legyenek kitéve annak, hogy egy-egy pályázat céljait kelljen megvalósítaniuk. Ennek az autonómiának, a financiális hátterét adja a méhészet. További terveiket meghatározza, hogy nemsokára felső tagozatba jutnak a gyerekek, és ott is a lehető legjobb oktatást kívánják biztosítani számukra – minthogy Sohajda Levente szerint a reformátusságnak egyet kellene jelentenie a kivételességgel, az igényességgel és a hitelességgel.
Vallásos cigányok
A főszervező, Barnóczki Anita lelkipásztor előadásában a cigányságra jellemző vallásosság, valamint a kontextualizáció/inkulturáció témája került terítékre. A tiszáninneni egyházkerület cigánymissziós referense előadásának gyújtópontjában az az izgalmas kérdés állt, hogy az evangélium hogyan ölthet testet a cigányság kultúrájában. (Kultúra alatt a közösség tagjaira jellemző észlelési/értelmezési/megnyilvánulási rendszert értve.) Hiszen nem a hit terjesztőinek kultúrájára, hanem Istenre van szüksége minden etnikai csoportnak, közösségnek és egyénnek. Ám a misszió szándékában megbújhat a saját kultúra terjesztésének a vágya vagy módszere. A cigányság kultúráját az „átmenet kultúrája"-ként nevezte meg. A vallás a cigányság számára nem értelmezhető az erkölcsiség alapjaként. Az identitás közepe nem a vallás, hiszen a cigányság csoportjai esetenként vallás- és nyelvcserén is átmentek. Számukra a vérségi közösséghez tartozás a fontos, és ez biztosítja az egyén fennmaradását. A földöntúli annyiban fontos, amennyiben a földire irányul. A konkrét, élethez kötődő dolgok az izgalmasak – hogy most itt van Jézus velem.
Ezután egy gyakorlatias előadásban Örsi Anikó nyugalmazott pedagógus, mentálhigiénikus a saját szakmai és személyes tapasztalataiból merítve figyelmeztetett a nehéz körülmények között végzett pasztorációs munkában a keretek és védőhatárok fontosságára. Arra, hogy meg kell teremteni egy munkatársi közösségben és/vagy szupervízió segítségével a „szenvedésnyomás" valamint a kudarcélmények elviselését és feldolgozását.
Az igazi kár
Rácsok Balázs, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet részéről felhívta a figyelmet arra, hogy az egyházak és a civil szerveztek is „jelzőrendszeri tagok" a gyerekvédelemben, tehát kérhetnek beleszólást a folyó ügyekbe. Mivel ez a szakterület is kapacitáshiánnyal küzd, gyakran csak a hatósági intézkedés során kerül kapcsolatba egy család a hivatalos gyerekvédelemmel. A gyermekvédelem kapcsán D. Szabó Dániel mesélt egy történetet, amikor a bíróságra idézték kárvallott tanúként, de ő a vádlottak padjára ült a kiskorú elkövetők közé. Vallomást tett a bírónak, hogy ő is bűnösnek érzi magát amiatt, hogy ezek a gyerekek idáig jutottak. A nemzet valódi kára ezeknek a gyerekeknek a sorsa, ennél nem lehet nagyobb kárnak tartani semmit, bármit is vittek el tőle.
A záró napon Hiszünk-e az egyházban? címmel Dr. Füsti-Molnár Szilveszter tartott előadást. A teológiatörténeti megközelítésben tárgyalt kérdés, hogy az egyházat hisszük-e vagy az egyházban hiszünk-e, az egyház jövőjének szempontjából releváns. Vajon az egyház válságával és a kihívásokkal szembesülve úgy gondolkodunk-e, hogy alkalmazkodnunk kell a korhoz, és feladjuk valódi magunkat? Látjuk, hogy a nyugati egyház sorsa így a szekularizmusba torkollik. Vagy hisszük, hogy az egyház egy eszkatológikus közösség, nem keressük túlontúl az emberek tetszését, mert maradékról kell beszélnünk és a maradékon való hűségről.
A konferencia végén a résztvevők közösen elemezték a cigánymisszió alapjául szolgáló nemrég elfogadott kiváló dokumentumot, az MRE cigánymissziós koncepcióját. A találkozó közös úrvacsorával zárult.
Naszádi Krisztina