Újra önkénteseket toboroznak a Bárka-tábor „fedélzetére" – egyházunk tavaly elindult nagyszabású esélyteremtő nyári táborai idén is folytatódnak. Miért van szükség a gyerekek ilyen megközelítésű táboroztatására, milyen eredményeket lehet elérni ilyen rövid idő alatt és mivel gazdagodnak a résztvevők? Az első év tapasztalatairól Becze Orsolya szakmai vezetőt és Gőbel Gergely projektmenedzsert kérdeztük.
– Milyen volt Önöknek a Bárka tábor első éve?
Gergely: A nyár intenzív időszak volt, végig turnusokkal. A legelső különösen is pörgős volt, hisz először találkoztunk a gyerekekkel és a kísérőkkel, először láttuk munka közben az élménypedagógiai szakembereket és az önkénteseket, akkor volt a projektnyitó rendezvényünk is. Összességében azonban kialakult valamiféle rend, amiben mindenkinek megvolt a feladata. Az enyém háttérmunka volt, sokszor az íróasztal mögül segítettem az egész program megvalósulását. Azokkal álltam kapcsolatban, akik orvosként, vízimentőként, szállásadóként, beszállítóként hozzájárultak, hogy a gyerekek semmiben se szenvedjenek hiányt. Körülbelül 200 ember összehangolt munkája kellett ehhez. A helyszínen dolgozó szakmai stábot Becze Orsolya vezette, erről meséljen ő.
Orsolya: Nagy mérföldkövet teljesítettünk, azt mondhatom, sikeresen. Megszerveztük a tábort, megtöltöttük a 9 turnust foglalkozásokkal, épségben hazatért mindenki... – persze nem ezek a legnagyobb sikerek, hanem a kísérőktől, stábtagoktól folyamatosan érkező pozitív visszajelzések és az, ahogyan ezek a gyerekek a tábor végén távoznak.
A Bárka nemcsak egyszerű nyári táboroztatási lehetőség, hanem a felzárkózást segítő, esélyteremtő, képességeket kibontakoztató integrációs tábor. A Magyarországi Református Egyház szakemberei évek óta végzik ezt a munkát tanodáinkban és tehetséggondozási programjainkon keresztül, a Bárka táborokat azért szervezték meg, hogy ez a tanév folyamán elkezdődött fejlesztés ne szakadjon meg a nyári szünetben. Egyházunk egy sikeres 800 millió forintos európai uniós pályázatnak köszönhetően 6500, zömében hátrányos helyzetű vagy speciális nevelési igényű 1-11. osztályos táboroztatását vállalta 2018 és 2021 között. Csak tavaly több mint 1500, főleg református oktatási intézményekből, tanodákból, nevelőszülői hálózatból érkező gyerekkel foglalkoztak 9 turnusban. A táborok kerettörténetét – a Balaton-parti helyszínek és a bibliai üzenet miatt – a bárka motívuma adja, a készségfejlesztés mellett a lelki tartalom is fontos része a szakmai programnak. Programja és módszertana a Kalandok és Álmok Élménypedagógiai Szakmai Műhely által kidolgozott szakmai koncepción alapszik, ők felelnek a megvalósításért is.
– Mi történt a gyerekekkel? Mi számít sikernek?
Orsolya: Nagyon sok kudarcot, bántást, traumát elszenvedett fiatallal találkoztunk a táborban, ugyanakkor azt is látjuk, hogy bármenyire is hátrányos helyzetű vagy nehéz sorsú, mindegyik nyitott a játékra, van benne kíváncsiság, érdeklődés, igény a tapasztalati tanulás iránt. Sokszor a kudarcos iskolai körülmények nem teszik lehetővé, hogy játékosan, élményeken keresztül tanuljanak, az élménypedagógiára épülő táborunk viszont egy olyan közeg, ahol a gyerekek megélhetik ezt. Azt tapasztaltuk, hogy ha folyamatosan szeretetteljes légkör veszi őket körül és támogatást, elismerést kapnak, akkor a tábor végére a kudarcok ellenére is pozitív önképet alakítanak ki magukról, úgy mennek haza, hogy tudják: értékes, szerethető emberek. Ez az igazi siker.
– Mit értsünk kudarcos iskolai körülmények alatt?
Orsolya: Sok esetben súlyos krízisekkel, konfliktusokkal terhelt családi körülmények, veszélyeztetettség áll egy-egy gyerek problémáinak hátterében. Sajnos ezeket az iskolarendszer felerősíti: a szociokulturálisan hátrányos helyzetű gyerekek sok esetben nem rendelkeznek önálló tanulási képességekkel, motivációval, pozitív követendő mintákkal, amelyek elsajátítása a szocializáció lényeges része, ennélfogva nem tudnak úgy teljesíteni, ahogy a többiek. Az egyik leglényegesebb hátránya ezeknek a gyerekeknek például a verbalitás alacsony szintje. A formális oktatás kevéssé képes személyre szabott módon alkalmazkodni az egyéni különbségekhez. A tábor elfogadó és támogató közege a tapasztalati tanuláson keresztül kiváló terepet biztosít arra, hogy a kihunyóban levő motivációk és érdeklődések új életre keljenek. Az élménypedagógiai foglalkozásokon játszott játékok sokféle képességet megmozgatnak. Az egyik fejleszti a másikat. Mindemellett a szociális kompetenciafejlesztő hatása is lényeges. A gyerekek lépésről lépésre haladva kapnak instrukciókat arra vonatkozóan, hogy miként kezeljék a társas helyzeteket, miáltal fejlődnek a konstruktív, proszociális viselkedéshez szükségek készségeik.
Gergely: A gyerekek egy része nevelőszülői hálózatból, a másik része vér szerinti családjából érkezik, de nem feltétlenül minden szempontból önzetlen és befogadó szocializációs közösségből. Az élménypedagógiai műhelyeken túl is foglalkozunk velük – szabadidő-szervezőink változatos programokról gondoskodnak a tábor ideje alatt. Volt, hogy a foglalkozásokon meg kellett szakítani a pedagógiai fonalat, mert olyan trauma merült fel, ami azonnali kibeszélést kívánt. Ekkor leállt minden, körbe ültek és megbeszélték, amit lehetett.
Orsolya: Persze a beépüléshez időre van szükség, az nem egyik napról a másikra valósul meg, de azáltal, hogy megtapasztalják, a negatív cselekedetek büntetése helyett konstruktív konfliktuskezelés is alkalmazható, valamint olyan mintákat látnak, hogy lehet tévedni, lehet hibázni, de az arra adott környezeti válasz nem kizárólagosan és minden esetben a büntetés, a kirekesztés, a címkézés –, ezáltal pozitív megerősítést kapnak. Ez a megerősítés a tábor végére felépít a fiatalban egy pozitív, szerethető énképet.
– Mire elég a 6 nap?
Gergely: Annyira szeretetéhesek, megtapasztaltak most egy befogadó közeget, ami talán nem volt jellemző az életükben. Kialakult velük egy kapcsolat, amit tovább kell vinni. Szeretnénk az összes fájdalmat magunkhoz ölelni, de csoportvezetőként lehetetlen egy-egy turnus után 200 gyerekkel tartani a kapcsolatot. Viszont idén lesznek visszatérők, a pályázat ezt, hála Istennek, nem tiltja. Oktatóinknak és önkénteseinknek is többféle képzést szeretnénk adni, hogy jobban meg tudják érteni a gyerekek helyzetét, és kisebb létszámú csoportokban is gondolkodunk.
Orsolya: Leginkább arra elég, hogy kiépüljön bennük egyfajta bizalom. Például az élménypedagógiai foglalkozásokat a pedagógus facilitátorként segíti. Ha elakadnak, vagy teljesíthetetlen kihívást jelent a feladat, a gyerekek megtapasztalhatják, hogy kérhetnek segítséget egy felnőttől, pedagógustól. Ez a tanulási élmény fontos szerepet játszik a bizalom helyreállításában, abban, hogy a gyerekek a tábor után is képesek legyenek bizalmi kapcsolatokat kialakítani a környezetükben élőkkel, felnőttekkel. Kísérő tanáraikkal pedig egy sokkal mélyebb bizalmi, támogatói kapcsolat alakul ki a közös élménynek köszönhetően. Így nemcsak azt viszik magukkal, hogy ők szerethetők és értékesek, hanem hogy a világ lehet akár kiszámítható is, vannak emberek, akikben meg lehet bízni. A kísérőként résztvevő pedagógusok pedig saját élményként élhetik meg, hogy az élménypedagógia nem az öncélú játékot jelenti.
– Milyen visszajelzések jöttek a kísérőktől?
Orsolya: Az egyik igazgató nemcsak a gyerekeket hozta, hanem teljes tantestülettel vett részt a táborban. Szakmai megvalósítónk a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely jóvoltából a pedagógusok is résztvevőként vehettek részt élménypedagógiai foglalkozáson. Elsődleges célunk az volt, hogy ismerjék meg a módszert és alakuljon ki bennük egyfajta bizalom a módszer iránt. A visszajelzések alapján ez a pár nap nagyon pozitív hatással volt mind a gyerekekre, mind a pedagógusokra. Szakmailag ők is sokat fejlődtek, és azt látták, hogy jelentős változásokat indított el a gyerekek személyiségfejlődésében is. Elfogadóbbak lettek, jobban ki tudják magukat fejezni csoportban is. Ahogy az igazgató fogalmazott: ezek a foglalkozások szárnyat adtak gyerekeiknek, mondhatni röpképessé tették őket a tábor végére.
– Korábban Ön is azt nyilatkozta: más ember lett a 9. turnus végére.
Orsolya: Bár eddig is esélyegyenlőségi projektekben dolgoztam, de a tábor adta közös élettérben számtalan közös személyes élményt élhettem meg, és ez nagyon más, mint az irodai munka. Egész más volt testközelből látni ezeket a nehéz sorsokat, és azt megtapasztalni, ahogy egy szakmai felügyelet mellett kialakult bizalmi légkörben szeretettel és odafigyeléssel ilyen rövid idő alatt is változást indíthatunk el. Fontos felismerés volt számomra az is, hogy nem számít, milyen szociális háttérből érkeztek, milyen képességekkel rendelkeznek, ebben a táborban csak gyerekek vannak. Hogy a különleges bánásmódot igénylő gyerek az őt körülvevő környezet hatására képes kilépni komfortzónájából, hogy a siket és nagyot halló gyerekek nem hátrányként élik meg fogyatékosságukat. Csak az számított, hogy kapcsolódhassanak egymáshoz.
– Hogyan kerültek a Bárka fedélzetére?
Orsolya: Ez a szívügyem. 2005-től dolgozom hazai és nemzetközi esélyegyenlőségi projektekben, amelyek a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek iskolai és óvodai integrációját, iskolai sikerességét hivatottak támogatni. Ott találkoztam először más, alternatív pedagógiai módszerekkel, és láttam, hogy nemcsak az ő esetükben sikeresek, hanem a gyerekközpontú pedagógiával úgy általában milyen sikereket lehet elérni. Az elfogadó, integráló, együtt nevelő pedagógiai kultúra kiépítésén dolgoztunk, valamint a szegregáció és a különböző, oktatási intézményekben felismert szegregációs formák felszámolásának elősegítésén, befogadó iskolai és óvodai környezet kialakításán. Ezek a módszertani és kompetenciaalapú fejlesztések nagymértékben hozzájárultak a hazai felzárkózási politika intézményesüléséhez, az integrált pedagógiai rendszer kiépítéséhez, és egyben megteremtették tanodaprogramunk és a Bárka tábor közvetlen kormányzati előzményét. Ezáltal a Bárka tábor szinergikusan, egymást erősítő lehetőségként kapcsolódik ahhoz az intézményi integrációhoz, ahonnan a gyermekek érkeztek.
Gergely: Korábban a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban és jogelődjében dolgoztam: európai uniós pályázatokkal foglalkoztam. Környezetvédelmi és fenntarthatósági kampányokat menedzseltünk, amelyekkel óvodásokat és iskolásokat céloztunk meg, de csak nagyon távolról láttam, hogy ezek mennyire hasznosak, a gyerekek bevonódnak-e. A Bárkában tetszett az, hogy itt közvetlenül tehetünk azért, hogy a gyerekeknek jó legyen. Sok turnusra le tudtam jutni, ha csak kevés időre is, de láttam, milyen remekül végzi a dolgát a szakmai stáb és a táborozó „matrózok” milyen jól érzik magukat velük, bizalommal fordulnak vezetőikhez, ahogy gyerekként én is tettem. Ezért érdemes dolgozni.
– Gyerekként Ön is táborozott?
Gergely: A Fokoláre mozgalom tagjaként évekig táboroztam, majd kamaszként, fiatalként táboroztattam is. Gyerekként nagyon boldog voltam, hogy mindig tudtam kihez fordulni az apró-cseprő problémáimmal. 4 évesen rácsimpaszkodtam a 17 évesekre, és örültem, hogy szeretnek, vágytam hát vissza. Akkor még nem is láttam, mekkora munka ez. Sok pozitív tapasztalatot kaptam attól a közösségtől, és ahogy idősebb lettem, örömmel adtam vissza ebből valamit. Azért táboroztattam, hogy másoknak is legyen olyan jó, amilyen nekem volt gyerekként. Ekkor már tudatosan figyeltem arra, hogy a gyerekek számára én vagyok a kapaszkodó, a mentőöv, ami alapján a tábor nekik is életre szóló élmény lehet.
A nyári táborok idén is folytatódnak, már lehet segítőnek jelentkezni, 18 és 35 év közötti fiatalokat várnak. Részletek a barkatabor.reformatus.hu, illetve a reformatus.hu oldalon.
Feke György, fotó: Vargosz