Dél-Szudán lakossága elsöprő töbséggel döntött az önállóság mellett a január elején megtartott népszavazáson. Július 9-én kiáltják ki az ország függetlenséget.
Dél-Szudán lakossága elsöprő töbséggel döntött az önállóság mellett a január elején megtartott népszavazáson. Július 9-én kiáltják ki az ország függetlenséget.
Még nincs végleges eredménye a januári dél-szudáni népszavazásnak, de már biztos, hogy idén júliusban új állam jön létre. A körülbelül nyolcmillió lakosú Dél-Szudán a világ egyik legszegényebb országa lesz, fekete és keresztyén többségű lakossággal, valamint feltehetően jelentős olajkészletekkel. Ezzel remélhetőleg lezárul egy több mint ötvenéves véres konfliktus, és csak bízni lehet abban, hogy nem folytatódik a háborúskodás az eltűnő Szudán egykori északi és déli országrésze között.
A nem hivatalos eremény szerint 97,58 százalékos részvétel mellett a szavazók 98,83 százaléka úgy döntött, hogy Dél-Szudán néven önállósodjanak Szudán déli tartományai. A népszavazás egy hétig, január 9-15-ig tartott és a 3,8 millió szavazásra jogosultból 3 792 518-an éltek szavazati jogukkal a népszavazás lebonyolításáért felelős bizottság adatai szerint.
A képen barnával Szudán északi, pirossal a déli, most elszakadó része látható
A 2005-ben kialkudott menetrend szerint - ekkor állapodtak meg a mostani népszavazás időpontjában is - 2011. július 9-én kiáltják ki Dél-Szudán függetlenségét. A névre számos változat volt, végül ez a konzervatívnak mondható megoldás született. Dél-Szudán lakossága körülbelül 8,2 millió lesz, területe pedig - ez még további referendumok során módosulhat - 619 ezer négyzetkilométer. Ez azt jelenti, hogy lakosságra a világ 93. legnagyobb országa lesz (Ausztria és Svájc közé ékelődik a listán). Területre valamennyi európai államnál nagyobb lesz az új alakulat (ha leszámítjuk Oroszországot), a 45. lesz a Földön, épp kontinensünk legnagyobbja, Ukrajna elé kerül majd.
Ötvenöt éves kudarcsorozat érhet ezzel véget. Szudán a gyarmatosítás során mesterségesen létrejött ország, amely 1956-ban függetlenedett és a kezdettől fogva szétfeszítették a létét alapjában megkérdőjelező ellentétek. Ugyanis északi felén arab többségű, muzulmán vallású lakosság él, a déli felén pedig fekete-afrikai, keresztyén (anglikán és katolikus), illetve természeti vallású a lakosság. Szudán ugyan az első területek között volt, ahol megjelent a keresztyénség, azonban az iszlám térnyerésével eltűnt, majd a gyarmatosítással erősödött meg újra. A britek kifejezetten támogatták is, hogy a déli, részben természeti vallásokban élő népcsoportok fokozottan áttérjenek a keresztyénségre. De földrajzilag is legalább ekkora a különbség: az északi országrész sivatagos, a déli pedig esőerdővel fedett. Fontos tényező az is, hogy a rendkívül szegény ország legfőbb kincse, az olaj a déli területek alatt fekszik.
Az ellentétek már a függetlenség kikiáltása előtt, 1955-ben polgárháborúba torkollottak. Az első szudáni polgárháború egészen 1973-ig tartott, amelyet újabb követett, 1983-tól egészen a közelmúltig. A kétmillió áldozatot követelő öldöklést nemzetközi nyomásra 2005-ben zárta le békeegyezmény a 89-ben puccsal hatalomra jutott Omar el-Besír és a dél-szudáni gerillahadsereg vezetője, John Garang között. A két országrész mind az olajbevételeket, mind a hatalmat megosztotta (noha Omar el-Besír maradhatott, Garang pedig a megállapodás után néhány héttel légi szerencsétlenségben elhunyt). A megállapodás rögzítette, hogy hatéves átmenet után Dél-Szudán népszavazással dönthet saját további sorsáról. A referendum előtt Omar el-Besír megerősítette, elfogadja, bármilyen eredményt is hozzon a szavazás.
Életkép a népszavazásról
Persze az még most sem egészen egyértelmű, hogy pontosan mely területeket foglalja majd magában Dél-Szudán. Az olajban gazdag Abyei térségében nem volt népszavazás, ott később kerül sor erre. Itt ugyanis még az sem egyértelmű, hogy kik szavazhatnak: csak az őslakos dinkák, vagy a nomád muzulmánok is, akik csak az év bizonyos részében fordulnak meg itt.
A függetlenedés tehát biztos Dél-Szudán számára, azonban az elszakadás technikai kérdései, elsősorban az olajvagyon felosztása még fenyegethet újabb konfliktusokkal. Például hiába kerül az oljamezők nagy része a déliek ellenőrzése alá, a tengeri kikötőkhöz vezető vezetékek északon haladnak át, és ott találhatóak a finomítók is. (És még ott van az nyugat-szudáni Darfúr is, amely az elmúlt években volt a két országrész fegyvereseinek harci terepe.) Az is egyértelmű, hogy a világ egyik legszegényebb országa jön létre, egészen gyér infrastruktúrával: alig száz kilométer aszfaltozott út található az Ibériai-félszigetnél is nagyobb Dél-Szudánban. A gyermekhalandóság magas, az iskolázottság szintje nagyon alacsony, miközben a népesség töredéke jut csak megfelelő minőségű ivóvízhez.
Csepregi Botond