"A reformáció hagyatéka, hogy szabad gondolkodnunk és következetesek lehetünk döntéseinkben" – véli Marjovszky Tibor, a debreceni teológia professzora.
Milyen szellemi utóélete van a reformáció kori történéseknek ma?
Két dolgot kell világosan látni. Az egyik az, hogy 1517-ben, a reformáció korában lévő események nem másolhatók. Sokan gondolták, hogy pontosan utánozni kell és lehet a XVI. századi történteket, de ez eleve zsákutca. A másik, hogy nagyon sok mindent érdemes továbbgondolni, ugyanis a reformáció kiindulási alap a szabad gondolkodásra. Azokat a dolgokat, amelyeket kigondoltunk megfelelő kontrollokkal meg lehet csinálni és sokszor a gátló körülményektől is függetlenül véghez lehet vinni. Azt hiszem a reformációnak ez a két alapgondolata átmenthető a mai korra.
Az átmentett értékek a gyakorlati életbe hogyan ültethetők át?
Úgy hogy szabad gondolkodni. Ezt nem árt hangsúlyozni, mert úgy vélem, hogy az emberek leszoktak a gondolkodásról. Várják, hogy direktív módon, megmondják nekik, fölülről, oldalról, belülről, hogy mit kell gondolniuk. A legfontosabbak egyike, hogy a mindenkori helyzetet át lehet értelmezni és lehet róla vélekedni, majd ebből gyakorlati és etikai következtetéseket levonni. Ezeket még akkor is végre lehet hajtani, ha adott esetben a kor körülményei az etikai következtetésekre nem kíváncsiak, s arra sem tartanak igényt, hogy a döntések etikai alapon hozassanak meg.
Így születnek a lázadók?
A lázadás az az önmagáért való rebellió. A Biblia ismeri azt a kifejezést, hogy értelmetlenül lázadni valami ellen anélkül, hogy annak okát tudnám adni. Luther Márton a saját korában nem akart lázadni, ő ki sem akart lépni az Ágoston-rendből. Csak végiggondolt dolgokat és azoknak a következményei késztették, hogy ő maga is következetes legyen. Azt gondolom, hogy a reformáció legnagyobb ajándéka, hogy az ember lehet következetes a döntéseiben. Márpedig nem szeretünk azok lenni, mert a következetes döntés számon kérhető és számot adni végképp nem szeretünk.
Mit gondol mi az oka ennek?
Az ember alapvetően gyáva és a könnyebb ellenállás felé törekszik, a kiegyezés felé. Úgy élünk, mintha be lehetne rendezni egy olyan életet, amelyben mindenkivel jóban vagyunk. Ez a megalkuváshoz vezet, amelyet a kiegyezés követ. Csak gyakorlati kompromisszumokat lehet kötni, ugyanis elvi dolgokban nem lehet kiegyezni, amelynek persze nem kedvez a mai világ.
Szüksége van a XXI. századi református egyháznak megújulásra?
Igen. A kérdés, hogy az igény megvan e rá, ugyanis az egyház a jól bejáratott sémákban el tud lavírozni nagyobb baleset nélkül úgy, hogy nagy baja nem származik belőle. Az egzisztencia megmarad, persze nem a legmagasabb mértékben, de egy biztonságos lét felépítéséhez elegendő. Valaki egyszer azt mondta, hogy minden dolog annyit ér, amennyit kockáztatnak érte. Valószínű az egyház ma keveset kockáztat, amely egy hamis biztonságérzetből fakadhat, de ezt nem egy embernek kell megítélnie.
Vannak olyan új eszmék, amelyek érdemesek átgondolásra?
Amennyiben valaki kitalál egy újító gondolatot, akkor meg van róla győződve, hogy az a legjobb a világon, mert ha nem így lenne, akkor nem találta volna ki. Ha valaki nemet mond rá, akkor abból következik a sértődés, majd a „a meg nem értett zseni” érzése. Mi van akkor, ha amit kitaláltam az valóban nem jó? Azt ki mondja meg, ki kontrollálja. Ebben az egyháznak óriási szerepe van, mert biblikus alapon mindent mérlegre lehet tenni. Ehhez viszont engedelmesség, gondolkozási készség és inspiráció szükséges.
Az egyház táptalaja az új gondolatoknak?
Az egyház őrzi a pozitív konzervatív álláspontját, mert az mindig megtartotta a szervezetet, illetve vannak a „lázadók”, az újragondolók, akik viszont előre viszik az egyházat. Ezt a kettőt nem lehet kijátszani egymás ellen. Nincs vagy-vagy. Az egyensúlyt kell megtalálni. A történelem során a megújulás sohasem előre elhatározott szándékból született, hanem megtörtént, majd mindenki eltátotta a száját, hogy milyen jól jött ki abból, amelyet mások elgondoltak.
DZ. ttre.hu