Miért van egy fekete kereszt a nyakadban?
Ezt egy függő társam csinálta nekem Ráckeresztúron, a rehabon. Neki szintén elég súlyos múltja és jelene van, ha még él. Ő tudomásom szerint újra anyagozik. Kereső és önmegváltó típusnak láttam őt mindig, aki nem akar kilépni ebből a körből, mert otthon érzi magát benne. Pesty László készített róla filmet 2004-ben Budapest végállomás címmel. Nekem is volt ilyen korszakom, erre emlékeztet a kereszt, másrészt összefügg a megtérésemmel. Számomra Isten ajándéka, hogy leállófélben lévő dzsankik között kaptam új életet. Azóta is az aktív és leállt függőkkel, illetve a keresztyénekkel érzem a legmélyebb közösséget. A kereszt a megváltás jelképe számomra.
Mit jelent neked a feltámadás?
A Drognaplóban ezt részletesen leírtam. A feltámadás a saját életemre nézve az Isten csodája, mert ő az, aki képes embereket visszahozni a halálból. Másrészt, ha üdvtörténetileg nézzük, akkor a megváltás is akkor teljesedett be, amikor Krisztus feltámadt a halálból. Számomra ez a keresztyénség egyik alapja: a feltámadás az örök életre. Szívesen ott lettem volna Jézus feltámadása után – elképesztő tapasztalat lehetett az a tanítványoknak. Ami nekem a legmélyebb tapasztalat az új életből, az az öröm. Ha probléma van – mert van sok –, akkor mindig eszembe jut Jézus bátorítása, amit a tanítványoknak mondott: ne féljetek.
Féltél a haláltól anyagos korodban?
Egyáltalán nem. Eleinte voltak félelmeim, de azokat a leépülés megszüntette. Aki már ott tart, annak egészen más típusú félelmei vannak: hogy nem lesz otthon a díler, vagy hogy valaki elveszi az anyagot. Nem attól tart, hogy akár meg is halhat. Olyan vegetatív állapot volt az, hogy már érzések sem nagyon voltak bennem. Félelem sem. Olyan volt, mint a halál.
Igazi kriptaszökevény vagy.
Nem vagyok ezzel egyedül. Szerintem mindenki kriptaszökevény, aki megélte a halálos elhagyatottságot. A halál minden, ami nem az Istenről szól. A megtért emberek is kriptaszökevények, mert azt mondja Jézus, hogy gyere át a halálból az életre, és kövess engem. Aki megtért, az otthagyta a halált.
Mi mindenről szól még a Drognapló?
Öt nagy témát ölel fel a könyv: a kipróbálás és rászokás időszakát, az első leállásomat, a visszaesés és totális ledzsankulás történetét, a terápiát és a szabadulást, és nyomokban a jelen is benne van. A könyv jó részét tavaly írtam, de sok olyan régi feljegyzésemet is beletettem a könyvbe, amiket aktív drogosként készítettem, és megmaradtak. Meg akartam ragadni azokat a mentális állapotokat, amelyekben voltam, nyomokat akartam hagyni magamnak. Többször volt olyan hetekig, hónapokig tartó időszak, amikor teljesen megváltozott a valóságérzékelésem. Nem egyszerűen be voltam állva, vagy nem csak éppen elvonásban voltam, hanem egy durva, okkult világban éltem, mindenféle démonokkal körbevéve – ekkor találkoztam Istennel a Népszínház utcában. Világított a haja. A könyvemben említett Zóna is inkább egy spirituális tér, nem pedig egy jól körülhatárolható része a nyóckernek. A Zóna egy létállapot: beanyagozok és viszem magammal a drogos árnyékvilágot. A drogfüggőség spirituális szintjéről keveset beszél a szakirodalom, pedig szerintem ez a lényegi része, nem a bulvár, hogy milyen az elvonás, miért kaparom véresre a bőröm vagy hogy mi mindenre képes az ember az anyagért. A kívülállót ez érdekli, de a spirituális rész sokkal tanulságosabb. A drogozás nekem folyamatos keresés volt: az elején önmegvalósítási kísérlet, ami aztán átment önmegváltási próbálkozásba.
Mit jelent az önmegváltás és az önmegvalósítás?
Utóbbi azt jelenti, hogy kiteljesítem a lehetőségeimet a bennem lévő képességekkel, az önmegváltáskor pedig a létezés egy magasabb dimenziójába kerülök. A kábítószerekkel abszolút meg lehet ezt az illúziót élni az enyhe hallucinogénektől egészen a heroinig. A heroin istenflesst ad: harmónia-, kiegyensúlyozottság- és boldogságérzést, hogy kiszakadok a világból, de egyszerre a világ teljessége is vagyok. Az anyagos folyamatosan ezt az eufórikus pillanatot próbálja elérni, csak sajnos az egész illúzió. Konkrétan halálos, mert teljesen leépít, minden értelemben.
Mit jelent neked a megváltás?
Megszabadulást a lelki-szellemi kilátástalanságból, amiben élhetnék, és amiben éltem akkor is, amikor éppen nem anyagoztam. Szorosan összefügg a kábítószerfüggőséggel, egyáltalán a függőséggel és az abból való szabadulással, de nekem sokkal többről is szól. A megváltás célt, értelmet és örömöt ad, csupa olyan dolgot, amit más forrásból nem kap meg senki, csak Istentől.
Kereszt nélkül nincs megváltás. Te leszálltál már a tiédről?
Jézus is viselte a megfeszítés sebeit feltámadása után a mennyei testén, a hitetlenkedő Tamásnak konkrétan megmutatta. Ezekkel a sebekkel együtt tért vissza az Atyához áldozócsütörtökön. Én is viszem magammal a múlt nyomait, hiába múltak el azok az idők. Nem egyszerű történet leálltként bármit kezdeni: sok problémával találkozom, sokat hibázok, elrontok kapcsolatokat, vannak egzisztenciális aggodalmak is, mint mindenkinek, de ennek ellenére egy pillanatig sem kételkedem abban, hogy minden nap ajándék, amit az Istentől kapok.
Most látom – nemcsak keresztet hordasz, hanem egy jézusos kitűzőt is. Ez nem tartozik kifejezetten a szokásos keresztyén kegytárgyak közé, sokkal inkább az undergroundhoz kapcsolnám.
Számomra Jézus Krisztus is underground a Biblia és az evangéliumok tanúsága szerint. Jézus nem királyként jött, ahogyan sokan várták, hanem legalulról, az istállóból. Ahogy élt, akik követték, és ahogyan pünkösd után elkezdődött az egyház élete, az mind földalatti esemény volt. Ha az underground azt jelenti, hogy szemben van a hivatalos, mainstream elvárásokkal, vagy kívül áll rajtuk, akkor a keresztyénség számomra teljesen underground. Mert nem a világ elvárásai, szabályai, törvényei fontosak, csak Istenéi.
Azt mondod, Jézus punk volt?
Számomra abszolút punk gesztus ostorral kizavarni a pénzéhes kereskedőket a templomból… Szóval Jézusban abszolút látom a punkot. De szubkulturális szinten a punk ideológiának az a legnagyobb hiányossága, hogy nem mutat fel értékeket. Csak rombol: a heroinozás, az önpusztítás, a totális nihil nagyon punk dolog – és mindegyik arról szól, hogy nem érdekelnek az elvárások körülöttem. Számomra a punk életérzésből annyi maradt meg, hogy a világ elvárásai és törvényei továbbra sem érdekelnek túlságosan, bár nyilván betartom őket. Ami egyedül érdekel, az az Isten országa. Számomra a legmélyebb azonosság nem a punk, hanem a szenvedő Jézussal van meg. Az a típusú elhagyatottság és kilátástalanság, beszűkülés és halálos szenvedés, amit ő ott megélt a végén, nagyon ismerős nekem a Zónából.
Mik az Isten elvárásai?
Meggyőződésem, hogy azt akarja, hogy jól legyek, boldog legyek és örüljek. Jó érzés, hogy szeret engem, és szeret másokat is. Ezért kell törekednem arra, hogy szeressem és elfogadjam a másikat. Például egy náciban is szeretnem kell a benne lévő istenit, akkor is, ha bánt engem. A másik elvárás a szolgálat – szolgálok, mert ajándékba kaptam az életem, nem is tehetek mást. Ez persze sokszor nem jön össze a hétköznapokban, de időről időre vissza tudok térni hozzá: ha máskor nem, minden este és minden reggel, hálaadással.
Bagdán Zsuzsanna; Fotó: Kalocsai Richárd