Kedves Testvérek!
Nagy szeretettel köszöntök mindenkit, és igen hálás szívvel köszönöm a meghívást és a zsinaton való részvétel lehetőségét. Amikor útra készültem hozzátok, sokat tűnödtem, hogy mit hozhatok ajándékba. Ez nem olyan egyszerű dolog, mert amikor koreai testvérek joönnek hozzánk Magyarországra, olyan szép és nemes ajándékokat hoznak, amelyek igen figyelmesek és felülmúlhatatlanul kedvesek. Úgy döntöttem, hogy egy kis zászlót hozok, és ebbe foglalom bele a magyar reformátusok köszöntését. Ennek a zászlónak a képeiben és felirataiban benne foglaltatik, amit magunkról mondani szeretnék.
Először a feliratokról:
Az első felirat: Magyar Református Egyház – nincs benne az ország neve (Magyarország), mert ez a zászló annak a közösségnek a jelvénye, amely néhány esztendeje alakult újra. Mint tudjátok, magyar reformátusok a Kárpát-medencében több országban élnek. Az első világháború után Magyarország területeit több országhoz csatolták, így politikai okokból megnehezedtek a kapcsolatok. De Isten kegyelméből, néhány esztendeje újra egyesülhettünk. Ez az ő ajándéka. Így ma nemcsak a magyarországi reformátusok, hanem a Romániában, Szlovákiában, Ukrajnában, Szerbiában és Horvátországban élő református testvérek köszöntését is hozom nektek.
A másik felirat: Isten népe vagyunk – ez bibliai üzenet, vallomás arról, hogy elsőrenden úgy tekintünk magunkra, mint akiket Isten szeretete, Krisztus evangéliuma és a Szentlélek közössége tart együtt. Isten megajándékozott minket a megváltás titkával, és mi együtt követjük Krisztust, mert ő a jövő.
A harmadik felirat egy évszám: 450. Ez azt jelenti, hogy a 16. században, négyszázötven éve fogadták el elődeink a II. Helvét Hitvallást, a keresztyén református hitnek az a megfogalmazását, amely alapján egyházi életünket berendeztük, és amely alapján testvéri közösséget gyakorlunk más népek református egyházaival. Nem volt könnyű ez a négyszázötven év. Sok háború, üldöztetés, nyomorúság nehezítette életünket – de Isten kegyelme mindig megtartott. A négyszázötven év nem teher, hanem drága örökség. Isten ajándéka.
S végül egy kép: egy pelikán látható a zászlón, amint fiókáit táplálja – a saját vérével. Ez az egyház egyik szép szimbóluma; az a titokzatos madár jelképezi, aki ádozatot hoz gyermekeiért. Ebben az önfeláldozó krisztusi szeretet és az egyház igazi hivatása is benne van. Nem önmagunkért élünk, hanem azokért, akiket Isten ránk bízott. Pál a Filippi gyülekezethez írt levelében mondja: az az indulat legyen bennetek, amely volt Krisztusban, aki érettünk testet öltött, engesztelő halált halt és feltámadt és Isten dicsőségébe emeltetett. Ő, Krisztus a legnagyobb ajándék – maga Isten ajándékozta magát nekünk Őbenne.
Köszönöm, hogy itt lehetek, és veletek együtt tanulhatom, hogy mire kötelez ez minket – hálára, Isten dicsőítésére, szent életre, az igazság hirdetésére, igaz testvéri szeretetre.
2016. szeptember 29. (csütörtök), Hwaseong
Bogárdi Szabó István
Fotó: Jeong Chae Hwa
Szubjektív útinapló Koreából
Szeptember 24. és 30. között Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke részt vesz testvéregyházaink, a Koreai Presbiteriánus Egyház (PCK) és Koreai Köztársaság Presbiteriánus Egyháza (PROK) zsinati ülésein. A püspök minden nap egy írással jelentkezik Koreából, hogy beszámolóiból jobban megismerjük távol-keleti hittestvéreink életét.