A Kálvinista Szemle októberi számáról

2010. október 12., kedd

 

altA Szlovákiai Református Keresztyén Egyház hivatalos lapja többek között a reformációról ír és a felvidéki református oktatásról közöl összeállítást.

A reformációval kapcsolatos a Szlovákiai Református Egyház hivatalos lapjának vezércikke, melyet Radácsy Károly pelsőci lelkipásztor írt. Ravasz László ökumenikus töltetű gondolatai szintén október 31-ét idézik. Szenczi László pedig azzal foglalkozik írásában, hogy mit tanulhatunk a reformáció hőseitől.

A lap bemutatja Park Sung Kon dél-koreai misszionáriust, aki hat éve tevékenykedik a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházban. Az Olvasólámpa rovat két gyakorlati teológiai tárgyú könyvecskére hívja fel a figyelmet. Az egyik Beszéljünk az istentiszteletről! címet viseli, a másik a magyar református istentisztelet megújulásának teológiai alapelveit tartalmazza, melyeket a Generális Konvent Liturgiai Bizottsága dolgozott ki. A tanév eleji körképből megtudható, hogy több mint ötszáz diák jár Szlovákiában református iskolába. A Stúdium rovat a mentálhigiénés tanfolyam hasznáról ad képet egy végzett lelkipásztor tollából, közli a Selye János Egyetem Református Teológiai Karára idén felvett teológusok és doktoranduszok névsorát, illetve beszámol három doktori védésről.

Az októberi lapszám beszámol a Zsinati Tanács 11. és a Zsinati Elnökség 16. ülése közérdekű határozatairól is. A Kálvinista Szemle októberi számának a szokásosnál gazdagabb a híranyaga, és több tudósítás hozza közelebb az olvasóhoz a gyülekezetek életét és az egyház vezetőinek ténykedését.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió