Bódvaszilas – vagy, ahogy a helyiek hívják, Szilas – fent északon, a tornai Alsó-hegy tövében fekszik, ahol a Szilas-patak nekifut a Bódvának. Ezen a Miskolctól mintegy ötven kilométerre található településen, a templom és a temető alatt álló parókia udvarán fogad bennünket Meleg Attila lelkipásztor és bevezet az egykor tanári laknak épült kétszáz éves épületbe. Hamar kiderül, hogy a hétköznapok felújítási munkálatokkal, gyermekfoglalkozásokkal és folyamatos telefoncsörgéssel telnek – de az is, hogy a fizikai építkezés mellett legalább annyira fontosnak tartják a lelkit is.
A templom, a jövő és a fa ló
Meleg Attila 2006 óta önálló lelkész Bódvaszilason, Hidvégardón és Tornaszentjakabon – Szilas korábban leányegyházközség volt, csupán a kétezres évek közepére tudtak saját lelkészt hívni. „Sokan, akik látták, mennyire messze van a falu a nagyvárosoktól, nem vállalták az itteni szolgálatot. Engem a teológia után helyeztek ide, korábban nem is hallottam erről a településről, de azt kértem Istentől, mindegy hová vezet, csak az Ő orcája jöjjön velem” – idézi fel a lelkész. A reformáció kora óta jegyzett gyülekezet létszáma mindig is 250-350 fő körül mozgott és bár az 1700-es években a helyi földesúr rekatolizált, a megmaradt református közösség 1804-ben templomot épített, később pedig általános iskolát.
„Kezdetben voltak nehézségek, a presbitériumban is mindenki idősebb volt nálam, de végig azt éreztem, hogy Isten mellettem van – folytatja Meleg Attila. – Egy közösséget mindig az Ő kegyelme tart meg, Isten múlt, jelen és jövő ura, ameddig pedig ez a közösség ragaszkodik hozzá, lesz jelene és jövője is.” Az irodában több nemzet zászlaja árulkodik arról, hogy az első időszakban egy nemzetközi helytörténeti és angol nyelvi tábor nyújtott segítséget a közösségépítésben. A nyári hétre Felvidékről, Erdélyből, Skóciából és az Amerikai Egyesült Államokból is érkeztek résztvevők és bár azt nem kifejezetten vallási alkalomként hirdették, természetesen bibliai témákat dolgoztak fel. „Ez volt a mi »trójai lovunk«: kulturális és nyelvi ismeretek mellett hoztuk közelebb az igét, idén pedig már a tizenharmadik ilyen táborunkat szerveztük meg. Ma már azok jönnek ilyenkor szolgálni, akik egykor gyermekként táboroztak velünk” – magyarázza a lelkipásztor.
Az igazi változás
A munka eredményeképpen mára az istentiszteletek mellett gyülekezeti és presbiteri bibliaórák, ifjúsági táborok, családi napok, közös utazások, kóruspróbák és konfirmációi előkészítő alkalmak építik a közösséget. Emellett az elmúlt bő egy évtizedben felújították templomukat, a parókia és a gyülekezeti ház épületét, gyümölcsöst telepítettek és jelenleg is épül Biztos Kezdet Gyermekházuk.
„A legfőbb célom, hogy mindig legyen lelki épülés is közösségünkben és jöjjön ébredés gyülekezetünkbe” – hangsúlyozza Meleg Attila. Mint mondja, 13 éves kora óta lelkipásztornak készült, iskolai tanulmányai alatt Zilahon is ezzel az elhívással figyelte lelkésze szolgálatát. „Mégis az láttam néhány évvel ezelőtt, hogy épületekeink szépülnek, de hiába voltam már közel tíz éve lelkész, nem tértek meg körülöttem az emberek – emlékszik vissza. – Mikor imádkozni kezdtem, Isten arra mutatott rá, hogy a megújulásnak velem kell elkezdődnie.”
A lelkipásztor azt vallja, az igazi változás ekkor, 2014 táján kezdődött, ekkor ismerte fel, ennek útja nem más, mint az Ószövetségben: „először a papoknak kell megtisztulniuk”. „Minket a teológián megtanítottak, hogyan írjunk prédikációt, hogyan vezessünk egy gyülekezetet és hogyan legyünk lelkipásztorok, de menet közben az ember változik és belepi a por – ha pedig ilyenkor nincs meg benne a megújulás szándéka, a kiégés következik – fogalmaz a lelkipásztor – Hálás vagyok, hogy Isten rámutatott a hibáimra és Szentlelke lesöpörte rólam a port.”
Ennek nyomán Bódvaszilason virágzik a gyülekezet és cigánymisszió, de olyanok is vannak, akik egy nagyváros helyett azért költöztek a településre, mert hallották a gyülekezet hírét és olyan helyre vágytak, ahol lelki közösségre találhatnak. „A hívő ember felett nyitva van a menny, mi azt valljuk ezért, hogy Bódvaszilas felett is nyitva van a menny – akik ide jönnek, érzik ezt. De bármi is történik a gyülekezetben, nem felejthetjük el, hogy mi csak eszközök vagyunk, a valódi munkát a Lélek végzi el” – emlékeztet Meleg Attila.
Vezetés és mentorprogram
„Úgy nőttem fel, hogy két roma család is bejárt hozzánk, nyáron a szőlőben dolgoztak a szüleimmel, télen pedig segítettük őket, ha szükség volt rá” – meséli el Meleg Attila, személyesen miért fontos számára a romák között végzett szolgálat. Mint mondja, a teológián is tanultak börtön-, kórház- és cigánymissziót, tudta, hogy amint gyülekezetbe kerül, az utóbbiban érintett lesz. „Az elmélet kevés, el kell menni hozzájuk és elmondani, hogy Isten országa elközelített, az ő népükből is be kell teljen az üdvözültek száma” – hívja fel a figyelmet.
A lelkész szerint a misszió legjobb útja az lenne, ha visszatérnénk dédszüleink módszeréhez, és aki tud, maga mellé venne egy roma családot, hogy mentorálja őket: „A példamutatás a leghatékonyabb és az, ha hitre vezetjük őket – mert onnantól már Isten az, aki vezet.” Ezt a módszert szeretnék bevezetni a gyülekezetben, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy Európa szerte véget érnek programok, ha lezárul egy pályázat, miközben az igényesség és a vezetés nem szabad, hogy egyszerűen pénzkérdés legyen. Erre jó példa egy roma kislány, aki a nyári angoltáborban tapasztalta meg először, milyen minden nap fürdeni. Hazatérve arra kérte szüleit, próbáljanak meg fürdőszobát építeni, a szülők pedig a lelkipásztor segítségét kérték. A valóság ugyanis sokszor ilyen: egy-egy parasztházban víz, fürdőszoba és olykor villany nélkül akár huszan is élnek egyszerre.
„A cigánymisszió érdekes terület, hosszú távon mérhető csak a hatása. Igyekszünk az elképzeléseinkhez keresni támogatást, nem pedig fordítva, ugyanis, ha nem megfelelően csináljuk, kiéleződnek a konfliktusok a magyar és a roma lakosság között – hangsúlyozza a lelkipásztor. – Meg vagyok róla győződve, hogy Isten azért tartja meg a roma népet, mert terve van velük – ezt pedig nekik is el kell mondanunk.”
Biztos kezdet, biztosabb folytatás
A bódvaszilasi gyülekezetben azt mondják, a cigánymisszió a bölcsőtől a szemfedőig tart: a kisgyermekek a Biztos Kezdet Gyermekházba, majd a tanodába járhatnak, a felnőtteknek közmunkaprogrammal segítenek, miközben várják őket a gyülekezetbe is. A Biztos Kezdet Gyermekházat személyesen is alkalmunk nyílik megnézni, az ebédhez készülődő családok és a lelkész felesége, Melegné Feldmár Margitka szakmai vezető minket is beinvitálnak.
A tavaly augusztusban megnyitott gyermekház jelenleg a gyülekezeti teremben működik, később költözik majd át a felújítás alatt álló, végső helyszínére. Ebéd közben megtudjuk, hogy a létszám változó, 5-10 fő látogat el a foglalkozásokra, de ez egy különleges lehetőség a hátrányos helyzetű családoknak: a gyermekek három éves korukig a készségfejlesztő alkalmakon vehetnek részt, a szülők pedig azt tanulják, hogyan is legyenek szülők.
„A kicsiknek mindig megünnepeljük a születésnapját, összeszorult a szívem, amikor egyszer egy anyuka megkérdezte, lehetne-e neki is valami hasonló, mert korábban sosem volt része ilyesmiben” – idézi fel ebéd után Melegné Feldmár Margitka. Természetesen felköszöntötték az édesanyát is. Ez az eset jól példázza, milyen állapotból érkeznek ide a szülők – az mindig csak a ráadás, hogy a foglalkozások alatt használhatják a mosógépet, kimoshatják a ruháikat. „Nekünk is fel kell ám nőnünk, azt csak az együtt töltött idővel látjuk, hogy nem ismerjük eléggé a roma közösséget – összegzi tapasztalataikat a pedagógus. – Nem szabad olyan magasra tennünk a lécet, hogy ne tudják megugrani, türelemre és sok magyarázatra van szükségük.”
A gyermekek közül többen már óvodába kerültek, de idén tavasszal és nyáron is születtek kisbabák, akiket az anyukák vagy nagymamák már elhoznak a „biztos kezdetbe”, őket elkísérik az édesapák is, ha éppen nincs munkájuk. A játék, a foglalkozások és a közös főzés segítségükre van abban, hogy jobban megismerjék egymást. „A nagyobb testvérek már részt vesznek a hittanoktatásban, mindenkit hívogatunk a gyülekezetbe, hiszen a legfőbb célunk, hogy Istenhez vezessük őket” – hangsúlyozza Melegné Feldmár Margitka.
Üzenet jelennek és jövőnek
Meleg Attila a tapasztalatok alapján úgy látja, a roma közösség integrálódik, de hosszú út áll még előttük – ezen külön istentiszteleti alkalmakkal és rétegfoglalkozásokkal segíti őket. Ugyanakkor – mint mondja – nem áll fent annak veszélye, hogy párhuzamos gyülekezet jöjjön létre, mert a helyi reformátusok befogadók, támogatják a romák ügyét.
„Ez a közösség kitartó és élni akar, ez már akkor kiderült, mikor ideérkezésem után először a templomot újítottuk fel. A gyülekezet tagjai maguk adták össze a pénzt, aztán négy hónap alatt kalákában hozták rendbe az épületet: a férfiak dolgoztak, az asszonyok pedig ebédet főztek” – emlékszik vissza a lelkész. Azt már a templom felé sétálva tudjuk meg, hogy a felújítás nem volt egyszerű, meg kellett harcolni a besüllyedt padlóval, a szú rágta bútorzattal és a könnyező gombával is.
A háromszáz férőhelyes épületet a reformáció évében tudták teljesen rendbe hozni, a munkálatok közben megtalálták a torony eredeti faszerkezetét és végül azt állították helyre. „Különlegességünk, hogy a tornyon a csillag alatt van egy félhold is – mutat fel a lelkipásztor. – A hagyomány szerint azok a gyülekezetek, melyek a török hódoltság után építették templomukat, ezzel üzenték, hogy Krisztus győzőtt az iszlám felett – ez ma is aktuális.” Bódvaszilas mai reformátusai pedig hasonló módon, az ajtó mellett elhelyezett emléktáblára írt hitvallásukkal üzennek: „Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: újonnan kell születnetek.” (Jn 3,6-7)
A parókia, a gyülekezeti ház és a templom bejárása után már biztos, hogy a kisebb, vagy épp nagyobb keresztek jelenléte nem véletlen, ezért búcsúzóul már csak egyetlen kérdésünk maradt: mi az oka ennek a reformátusok között kevéssé jellemző szokásnak? „A kereszt fontos jelképünk, mely a rajta lévő lepellel emlékeztet Krisztus értünk hozott áldozatára és feltámadására – vallja Meleg Attila. – Erre szeretném felhívni a figyelmet, erre minden nap emlékeznünk kell, hiszen erre tekintve láthatjuk meg életünk valódi célját.”
Farkas Zsuzsanna, fotó: Szarvas László