A hit határokon átívelő ereje

2011. május 16., hétfő

A Németországból érkezett delegáltak összesen négy napot töltöttek nálunk, mely idő alatt betekintést kaphattak több hazai gyülekezet működésébe, a református egyház missziós területeken végzett munkájába: megismerkedhettek mindazokkal a problémákkal, melyekkel itthon nap mint nap szembesülnek munkatársaink a missziós projektek kapcsán, ugyanakkor láthatták azt is, milyen áldásos munka folyik a fővárosban, az ország többi részén, és a határokon túl egyaránt.

A vendégeket elsőként Ódor Balázs lelkipásztor, a budapesti Zsinati Hivatal külügyi irodavezetője köszöntette. Az első nap leginkább a felek közti tanácskozással telt, melynek során a tények ismertetése után hosszas tapasztalatcsere kezdődött. A tanácskozás legfőbb témája a fiatalok egyházi oktatása, képzése volt, ezen belül is a konfirmandusokkal való munkára, és az iskolai hitoktatás újraértelmezésére fókuszálva.

A nap második felében a delegáció meglátogatta a Budai Gyülekezetet, ahol a közösség vezetői bemutatták mindazon területeket, amelyeken a közösség az utóbbi években aktívan tevékenykedett - ide tartozik a jegyespárok oktatása, a gyermekmunka, a hitoktatás és az ifjúság körében végzett misszió is. A körbevezetés alatt persze rengeteg kérdés felmerült; viszont ahogyan azt német barátaink is megjegyezték, a legfőbb dilemma mégis az, hogyan tehetjük az Evangéliumot elérhetővé minden ember számára. Ez a gyülekezetek egyik legfontosabb feladata, mind Magyarországon, mind Németországban - megismertetni a körülöttünk élő embereket az Örömhír vigasztaló, bátorító erejével, mely valóban képes mindennapjaink formálására.

Másnap reggel Visontai Dóra külügyi referens kalauzolta a vendégeket a városban, akik megismerhették a budapesti tömegközlekedés nyújtotta élményeket. Végül sikeresen megérkeztek az aznap délelőtti célhoz, vagyis a Menekültmissziós Központba, ahol Aaron Stevens, a Skót Misszió lelkipásztora és Kanizsai Dóra, a Református Menekültmisszió munkatársa fogadta a vendégeket. Itt hallhattak az egyház elkötelezettségéről a társadalom szélére került csoportok közötti munkában, melynek fő célja a mihamarabbi integráció különböző képzési, oktatási programok segítségével. A két egyház több területen is együttműködhet a jövőben a szeretetszolgálati munka mellett: ilyen lehet a cigánymisszió, az egyházreformot érintő tapasztalatcsere, az ifjúsági misszió és alternatív pedagógiai módszerek alkalmazása.

A nap második fele utazással telt, melynek során vendégeink eljutottak a Hortobágyon át Debrecenbe. Országunk egyik református központjában lehetőség nyílt a konzultációra a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektorával, Dr. Fazakas Sándorral, a Debreceni Egyházmegye esperesével, Vad Zsigmonddal és a Zsinat lelkészi elnökével, Dr. Bölcskei Gusztávval. A tanácskozások során a lelkészképzéssel kapcsolatban felmerülő aktuális kérdéseken kívül szóba kerültek még szociális és bioetikai kérdések is. 

A második nap végére a legfontosabb egyházpolitikai kérdések megvitatása tett pontot. Bölcskei Gusztáv ismertette az elmúlt évek alatt bekövetkezett változásokat a magyar politikai és gazdasági életben egyaránt, melyek mind befolyásolták az egyházak lehetőségeit, kezdve a leváltott vezetés részéről alkalmazott neoliberális politika következményeitől a tavaly megválasztott, új kormány által bevezetett legújabb intézkedésekig.
A szombati program meglepetéseket tartogatott a látogatók számára, akik a harmadik napon az újonnan alapított Pilisi Gyülekezet életébe nyerhettek betekintést. A rajnai delegáció bevallása szerint az utazás csúcspontja a pilisi látogatás volt, ahol Fülöp Tibor vezette végig a vendégeket a környéken, akik este fenséges vacsora mellett élvezhették a gyülekezet vendégszeretetét.


Az utolsó nap közös istentisztelettel kezdődött Pilisen, ahol Klaus Eberl a II. Korintus 5, 17 alapján prédikált  arról, hogy a Krisztusban való hit az egyedüli, ami segíthet átlépni saját korlátainkat. Eberl tiszteletes úgy fogalmazott: a cél az, hogy mindannyian egyesülhessünk Jézus Krisztusban, tekintet nélkül a bennünket elválasztó országhatárokra, társadalmi szakadékokra, kulturális különbségekre.

Az istentisztelet után a küldöttség gyors látogatást tett Kárpátalján. A Diakóniai Központban Nagy Béla fogadta a német vendégeket, akik rövidesen meggyőződhettek arról: itt komoly, nehéz, ám egyben gyümölcsöző munka folyik, mely során a helyi egyházak próbálnak egyensúlyozni a kritikus gazdasági helyzet adta keretek között. A helyszínen meglátogatták a nagy csarnokot, ahol használt ruhákat gyűjtenek a szegényeknek és rászorulóknak; a pékséget, ahol naponta több mint 300 nehéz helyzetű család részére sütnek. Mindezen tevékenységeket a Rajnai Egyház is támogatja 2009 óta. A delegáció összes tagjára mély benyomást tett a Kárpátalján végbemenő fejlődés; míg közvetlenül a rendszerváltást követően összesen 22 lelkész dolgozott a régióban, számuk mára megnégyszereződött, így képesek ellátni mind a 110, kisebb-nagyobb helyi gyülekezetet.


altA rajnai delegáció magyarországi látogatását tehát a kárpátaljai utazás zárta. A Magyarországon eltöltött négy napnak reményeink szerint sikerül hozzájárulnia az egyházak és a nemzetek közötti kooperáció támogatásához, melynek egyik formája a partnergyülekezeti kapcsolatok teremtése. Klaus Eberl szerint a minél szorosabb együttműködés létrehozásához „nagyon fontos célkitűzés a testvérgyülekezeti kapcsolatok kialakítása. 

Hálásak vagyunk a Rajnai Egyház mindeddig tanúsított támogatásáért, és reméljük, hogy a jövőben a partneri kapcsolatoknak köszönhetően még több közösen elért eredményt mutathatunk majd fel.

Bartha Katalin

Kép: ekir.de

A vendégeknémet nyelvű beszámolóját ide kattintva olvashatja!

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió