A református egyház legfontosabb hitvallásának megszületése fölött III. Frigyes pfalzi választófejedelem bábáskodott, ő bízta meg Zacharias Ursinus és Caspar Olevianus református hittudósokat a mű megírásával. A történet hátteréül fontos tudni, hogy az 1555-ös augsburgi vallásbéke még nem tartalmazhatta és nem engedélyezhette a kálvini irány szerinti szabad vallásgyakorlatot Németországban. Ezért szükséges volt kiterjeszteni a vallásbékét a református reformáció követőire is, azért is, mert a vallásbékében nem szereplő egyházak tagjai úgynevezett „szabad madarak" (Vogelfrei), azaz védtelenek voltak. A kálvini irány híveinek törvényen kívüliségét III. Frigyes, mint felelős uralkodó nem nézhette el – olvasható Fekete Károly, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem professzorának idevágó tanulmányában.
A Káté rövid idővel 1563-as kiadása után magyar nyelvterületen is ismertté vált. Az előzményekhez tartozik, hogy az 1560-as évek közepén a magyarországi református és lutheránus lelkészek között vita folyt az úrvacsora tanáról. A kérdés helyes értelmezése felől megkérdezték a Heidelbergben élő lelkészeket. A heidelbergi lelkipásztorok válaszukhoz mellékelve elküldték a Káté egy példányát is – olvasható Tóth Endre A Heidelbergi Káté története című, a Káté 2006-os kiadásában fellelhető tanulmányában. Ettől kezdve Magyarországon is ismertté lett az írás, 1577-ben Huszár Dávid nyomdájában Pápán meg is jelent magyarul. A források szerint a gyülekezetek annyira megszerették, hogy a szatmárnémeti zsinat 1646-ban hitvallásos könyvéül elfogadta, és kimondta, hogy „mindenütt megtartassék és taníttassék".
Nemzedékről nemzedékre
„A 17-18. századi feljegyzések, források szerint valóban népkönyv lett a Káté. Számos kiadást megért, és jó néhány gyülekezetben a vasárnap délutáni istentiszteleten, vagy a délelőtti és délutáni istentisztelet között, külön erre az alkalomra rendelt nyilvános eseményen használták, ahol a kollégiumi diákság mellett részt vett a gyülekezet is, mint hallgatóság." – mondja Kolumbán Vilmos egyháztörténész, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tanára. Sikerkönyvvé válását a számok is igazolják. Fordítása óta II. József koráig mintegy 50-60 ezer példányban került forgalomba – tudható meg a Káté említett, 2006-os kiadásából.
Ugyanitt olvasható, hogy fontosságát jelezve több ízben a magyar nyelvű Bibliához csatolták és a Szentírás utáni második könyvnek tekintették. „A Kátét mindenki kívülről tudta. Óriási jelentősége ebben volt: nemzedékek adták egymásnak, nemzedékek hitének, meggyőződésének, etikai alapvetésének volt a foglalata" – mondja Márkus Mihály püspök, egyháztörténész.
Kedveltségét fokozta, hogy „a konfirmációi memoritereken túl a gyülekezetek az ún. katechizmusi énekeket is énekelték, valamint a Kátéhoz írt imádságos könyvek ebben a feldolgozási műfajban is terjedtek. Népszerűségéhez még azok a magyar szerzők által jegyzett, konfirmációi oktatáshoz használt, de nem Heidelbergi Káté címen megjelent könyvecskék is hozzájárultak, amelyek bevallottan a Kátéból táplálkozva született 'kisded munkácskák' voltak. Beágyazódása nagyon mély volt" – mondja a reformatus.hu-nak Fekete Károly. „A hitvallás számos kiadása, a különböző szövegfordítások és javítások, illetve a belőle készített kisebb kivonatok a gyakorlati gyülekezeti alkalmazást célozták meg, ugyanis a teljes szöveg intellektuális jellege miatt nem volt alkalmas arra, hogy azt a kisiskolások is tananyagként használják." – hangsúlyozza Kolumbán Vilmos is, hogy a Káté szövege sokféle alakban, formában terjedt.
Betiltott hitvallás
A magyar kálvinisták tehát a maguk kincsének tekintették a kátét, amit mi sem mutat jobban, mint az a küzdelem, amit megtartásáért „a református egyház babiloni fogságában" folytattak. Az 1711 utáni 70 évben – egészen II. József 1781-es türelmi rendeletéig – a protestánsokat számos üldöztetés érte: a Káté miatt is. Mária Terézia (1740-1780) a Heidelbergi Kátét többek között az ominózus 80. kérdés miatt a római katolikus egyház elleni lázító könyvnek minősítette, megtiltotta tanítását és három rendeletében is (1748, 1749, 1757) elrendelte összes példányának lefoglalását és megsemmisítését, és az újabb kiadások megtiltását. Ezalatt az idő alatt Erdélyben eredeti szövegében és szabadon jelenhetett meg a hitvallás, de Mária Teréziának az erdélyi római katolikus püspök ösztönzésére 1768-ban kiadott rendeletével ott is elkobozták az összes példányokat – tudható meg Tóth Endre említett tanulmányából.
„Eleink a Káté igazságának, tanításának tisztasága tudatában védelmezték a református hitet a katolikus Mária Terézia királynő kátépéldányokat elkobzó rendeleteivel szemben is. A katolicizmussal és a Habsburgokkal szembeni ellenállás hangsúlyai ilyen történelmi távlatból szerintem nem ítélhetők meg, hogy Mária Terézia vagy a katolicizmus volt-e a célpont. Egyik erősítette a másikat. Az, hogy püspökeink és református főuraink kérvényei, beadványai a Káté kiadásokhoz újra és újra a magyar királynak is felkent Mária Teréziát szólították meg, és mint az összes magyar keresztyén királyától várták az engedélyt a kiadáshoz, az azt jelzi, hogy a szolgálati utat betartva szerettek volna Káté-példányokhoz jutni. Amikor ez nem sikerült, akkor cselhez, külföldi kiadáshoz, vagy egyenesen engedély nélküli kiadáshoz fogtak." – mondja Fekete Károly.
Cseles reformátusok
A lázadó városok közül kiemelkedik Debrecen, mely az 1748-as rendelet után úgy válaszolt: „nincs módjában teljesíteni a kérést", sőt még újabb példányokat nyomattak. Egy évtizedig ment a huzavona, aztán a biztonság kedvéért külföldön jelentették meg, így 1754-ben Bázelben 3000 példányban. A Káték kalandos úton jutottak magyar földre: a könyvnyomtató csak 1756-ban tudta eljuttatni Boroszlóig (ma Wroclaw lengyel város), majd debreceni kereskedők csempészték haza, főleg szűcsök, akik a sok prém közé tudták elrejteni – számol be Tóth Endre, hozzátéve, hogy az ilyen bonyodalmakból tanulva a város inkább továbbra is maga nyomtatott.
Az ország más területeivel sem járt jobban a helytartótanács, amikor 1757-ben országos rendeletet adott ki, hogy be kell szolgáltatni a Kátékat. Volt olyan püspök, aki körlevelet írt a lelkészeknek, hogy tagadják meg a parancsot. Erdélyben magának az erdélyi református püspöknek és a főgondnoknak kellett összegyűjteni a példányokat, mely elől már nem igen tudtak kitérni. Végül trükkös megoldáshoz folyamodtak: jelentették a főkormányzóságnak, hogy összeszedtek vagy 300 példányt, „és ha kell, el lehet tőlük vitetni". A tiszántúli egyházkerület pedig egyenesen védőiratot írt a helytartótanácshoz: „ha így tennénk, vallásunkat megtagadnánk".
II. József 1781-es türelmi rendelete után csak az 1791. évi vallásügyi törvény alapján jelenhetett meg hivatalosan ismét a Heidelbergi Káté, amelyet 1793-ban Nagyszebenben ki is adtak eredeti szövegezésében. „Hasonló népszerűségnek a hitvallás Magyarországon kívül Hollandiában és Skóciában örvendett", tudjuk meg Márkus püspöktől, „ott ugyanígy tanították és magyarázták".
reformatus.hu
Fotó: Sulinet.hu, Bor-neked.hu, Mek.oszk.hu, Easyreadsystem.com