A Gömöri Református Egyházmegyében, a Rima völgyében fekszik Rimaszombat. A város már a reformáció kezdeti éveiben befogadta a protestantizmust, Kálvin János tanait követve csakhamar teljesen református településsé vált. És bár alig száz évvel később lelkészeit a vésztörvényszék elé idézték, majd a gyászévtizedben gyülekezeteit felszámolta a hatalom, az ott élő protestánsok kitartottak: újjáépítették a közösségeket és megőrizték hagyományaikat. A trianoni döntés és az azt követő évtizedek miatt mára kisebb ugyan a reformátusság, de mégsem csupán a dicső múltra tekintenek, hanem a jövőbe is. Ennek jegyében nyitották meg a reformáció emlékévében Csillagház elnevezésű központjukat, melyről az azóta eltelt időben bebizonyosodott, hogy egyszerre lehet otthona a felvidéki reformátusoknak, magyaroknak és a szlovák közösségeknek is.
A Tompa Mihály Református Gimnáziummal és az épülő református óvodával szemben álló belvárosi épület udvarán Máté Elza intézményvezető fogad bennünket. „Folyamatosan változik, fejlődik a környék” – mutat rá a télikertre emlékeztető folyosón egy régi panorámafotóra, ami Rimaszombat egykori látképét idézi. „A közeli Tornaljáról származom, a férjemmel éltünk Pozsonyban is négy évet, de azt éreztük, elveszünk ketten a nagyvárosban. Haza kell jönnünk, mi ide tartozunk és ezt csak erősíti a gyülekezet” – mondja az intézményvezető, aki a kezdetektől a Csillagházban dolgozik. Múlt és jelen találkozása – meséli – tetten érhető az intézmény fejlődésében is: a telken álló egykori Samarjai-házat a tulajdonosok az egyházra szerették volna hagyni, az akkori politikai helyzet miatt azonban végül állami tulajdonba került. A rimaszombati gyülekezet mégsem adta fel, tizennégy évvel ezelőtt visszavásárolták az ingatlant, ahol először a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Tudományos Gyűjteménye lelt otthonra, majd megkezdődtek a bővítési munkálatok.
Az összetartozás szolgálatába
A Csillagház 24 szobájában 49 főt tudnak elszállásolni, emellett egy tanácsterem és egy előadó várja a szervezetek és gyülekezetek programjait. Az eddigi tapasztalatok alapján hetente 2-3 rendezvényt is tartanak az épületben, illetve a pozsonyi Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Munka Főiskola is ide helyezte ki egyik szociálismunkás-képzését, kéthetente nyolcvan hallgatót fogad az előadó. „Nekik már egy kávéautomatát is beszereztünk, hogy ennyivel is könnyítsünk az itt töltött szombatokon” – avat be sűrű munkarendjükbe Máté Elza, aki azt mondja, szeret emberek között dolgozni és mindent megtesz azért, hogy szívesen visszatérjenek hozzájuk. Ennek pedig eredménye is van már, egyre több a visszajáró szervezet és vendég, de folyamatosan megkeresik őket újabb foglalásokkal is.
„A gyerekim épp annyi idősek, hogy tíz éve könnyű lett volna beosztani a feladatokat, tíz év múlva pedig ismét az lesz, de most nehezebb. Ezen viszont átsegít, hogy egy református központban dolgozom” – fogalmaz. A reformátusság szerinte meglátszik a mindennapokban is – de nem csupán abban, hogy sok vendégük lelkész: „A hitünk megjelenik a viselkedésünkben is és ez kihat mindenkire. Például amikor valamilyen felújítási munkálatot végeznek a szakemberek, figyelnek arra, hogy beszélnek. Lehet, hogy ez csak apróság, mégis sokat jelent.”
Máté Elza azt is elmondja, a Csillagház közösségépítő helyszín a régió és egész felvidék reformátusságának, megnyitása változtatott a városban élők mindennapjain: az intézmény felépülése hiánypótlónak bizonyult, korábban nem volt lehetőség nagyobb konferenciák vagy találkozók megszervezésére, így mára helyi és regionális vállalkozások, egyesületek és civil szervezetek is örömmel keresik fel. „A főiskola elvégzése után Ausztráliában töltöttem fél évet, Sydneyben pedig találkozhattam a magyar református közösséggel is. Ott értettem meg, mennyire mélyen összetartozunk egymással mi, reformátusok, ezért fontos ezt munkálnunk” – emlékszik vissza az intézményvezető.
Minden generációnak
„Számunkra ez egy olyan közösségi tér, ahol hosszú távra tervezünk” – erősíti meg Pósa Judit, a Pósa Lajos Társaság elnöke is, aki éppen következő programjuk plakátját helyezi el a hirdetőtáblán. Egyesületével Pósa Lajos egykori református költő emlékét ápolják, amiben komoly segítség, hogy a rimaszombati gyülekezeten keresztül megismerték a Csillagházat. „Már az építkezés közben is éreztük, hogy itt jó helyünk lesz. Be is váltotta a hozzá fűzött reményeinket, az akadálymentesítésnek hála minden korosztályt megszólíthatunk, már a jövő évi programjaink is megvannak” – teszi hozzá.
A társaság már korábban, a gyűjtemény épületében is szervezett kiállításokat, de a bővítés után több lehetőségük lett. Mára valóban különböző generációkat mozgatnak meg rendezvényeikkel, egy cserkészethez kapcsolódó programra például a város idős, kilencven év feletti cserkészei is ellátogattak. Pósa Judit legszebb emléke egy könyvbemutatóhoz kötődik, amin gyerekek is szép számmal jelen voltak: „Pósa Lajosról hosszú ideig nagyon keveset beszéltünk, öt éve, a halálának centenáriumakor indult egy sorozat, ezt szeretnénk mozgásban tartani. És ahogy ő is szólt a gyermekekhez, a következő generációkhoz, úgy szeretnénk mi is. Azt kell megmutatnunk, hogy nem elég előadni róla, őt olvasni kell.”
A fiókból kikerülve
A kulturális programok mellett a Csillagház a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház otthonává is vált, lelkészértekezleteket, esperes-gondnoki találkozókat és a zsinatot is oda szervezik – korábban ezeknek az üléseknek nem volt állandó helyszíne, a zsinatot például csak a gimnázium dísztermében tudták megtartani. „Ez méltatlan volt az egyházi döntéshozatalhoz, de nem volt hasonló ingatlan, ahol lett volna elég hely nagyobb szabású találkozóknak, vagy azok az ország nyugati és keleti végében vannak. Rimaszombat viszont minden irányból legfeljebb három óra alatt megközelíthető” – magyarázza Molnár Sándor zsinati főtanácsos.
A rimaszombati gyülekezet lelkipásztora azt is elmondja, évekig tervezték az egykori óvodaépület felújítását és bővítését, de a szlovák pályázati rendszerben nem sikerült pályázatot nyerni, így a tervek a fiókba kerültek. Egészen 2014-ig ott is maradtak, míg végül a magyar kormány segítségével elkezdődhetett azok megvalósítása. Végül a megnyitást követő első évében az intézmény 117 programnak adott otthont és 4352 vendéget fogadott. „Szeretnénk biztosítani a megfelelő hátteret, hogy a minket választóknak tényleg csak a programot kelljen hozniuk” – fogalmaz a zsinati tanácsos.
Irányt mutat
A komplexum neve egyszerre hívogatja csillagtúrára a kirándulni vágyókat, de irányt is mutat: „A csillag alatt megtalálhatjuk az Urat, mi pedig azon munkálkodunk, hogy ez így legyen itt is.” Molnár Sándor azt vallja, a csillag nem véletlenül református szimbólum, valóban utat mutat, a hívőknek és a nem hívőknek egyaránt. „Ez az irány egyértelmű, az életnek csak akkor van valódi értelme, ha az Úrral éljük. Mi ezt a Krisztusban megélt életet szeretnénk megmutatni a városban, a régióban és szerte Felvidéken” – hangsúlyozza. Emiatt szerették volna, ha minden olyan rendezvényt, melyen Isten igéje szól, ingyen szervezhetnének meg a Csillagházban – és bár ez az adóhivatal szabályozása miatt nem valósítható meg, így is igyekeznek kedvezményekkel segíteni ezeket a programokat.
A gyülekezet büszke a közösségükhöz tartozó intézményre, az átadásra készülve a kétkezi munkából is kivették a részüket, folyamatosan segítették a munkálatokat. „A sajátjuknak érzik, a mai napig jönnek segíteni, ha szükséges – magyarázza Molnár Sándor. – A Csillagház ugyan kiesik a gyülekezeti életből, de tudatosan azon vagyunk, hogy egyházközségünk ezt a köz javára ajánlja fel, ahogy a gimnáziumot, az épülő óvodát és a majdani általános iskolát is. A végső cél mindegyik intézmény esetében ugyanaz: javainkat Isten dicsőségére és az embertársaink üdvösségére használni.”
Farkas Zsuzsanna, fotó: Szarvas László