Veled kezdődik

2013. október 10., csütörtök

Megkezdődött a 72 óra kompromisszum nélkül október 10-én. A Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház ifjúsági bizottságai idén hatodszor indították útjukra országos ökumenikus önkéntes ifjúsági akciójukat. A kezdeményezésben október 10. és 13. között több mint nyolcezer önkéntes vesz részt az ország 86 településén, ahol 350 szociális, ökológiai vagy fejlesztő projektet végeznek el.

Az önkéntes csoportok a megnyitó napján tudták meg, mi is lesz a feladatuk. A 3-30 fős csoportokban dolgozó fiatalok leginkább a középiskolás és egyetemista korosztályból kerülnek ki. A résztvevők idei átlagéletkora 17 év, akik közül valószínűleg sokan élnek majd azzal a lehetőséggel, hogy az érettségihez kötelező önkéntes szolgálatukból is teljesítsenek valamennyit. A 72 óra kompromisszum nélkül ugyanis szeptembertől az iskolai közösségi szolgálathoz ajánlott projektek egyike.

A 72 óra nemcsak Magyarországon ketyeg: a magyarországi rendezvénnyel egy időben Csehországban is vállalják a kihívást fiatalok ezrei, köztük egy csapat magyar fiatal is. Idén először a közmédia is beszáll a munkába: az MR2 Petőfi Rádió stábja és az M2 Gyerekhíradó műsorvezetői is vállalnak projektet a fővárosban.

Megnyitó Budapesten

A 72 óra több városban is elstartolt, a budapesti megnyitüt a Batthyány téren tartották, ahol a szervező egyházak, valamint a magyar kormány képviselői mellett a járókelők is kifejezhették támogatásukat. Ugyanis a megmozdulás előtt önkéntesek mosolyokat gyűjtöttek az emberektől.

A megnyitón, és az azt megelőző sajtótájékoztatón, felszólalt Palánki Ferenc püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Kar Ifjúsági Bizottságának elnöke, Szemerei János evangélikus püspök és Tarr Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinati tanácsosa, valamint Kiss Norbert ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, továbbá Bodó Márton, az iskolai közösségi szolgálat témavezetője az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet nevében.

„Itthon vagyok, szeretlek, Magyarország! Úgy is mondhatjuk: itthon vagyok, szeretlek Isten országa!" – kezdte köszöntőjét Palánki Ferenc katolikus püspök, aki elmondta: a másokért élő Jézus Krisztusra tekintünk. Aki másokért él, megtapasztalja, milyen jó érzés Krisztusra hasonlítani.

„Az önkéntesség lényege, hogy abból adj, amit magad is úgy kaptál" – fogalmazott Szemerei János evangélikus püspök. Hozzátette: „Jézus Krisztus önként vállalt értünk a kereszthalált. Apróság, amit mi adhatunk, de tenni mégis felemelő, mert rádöbbenünk, hogy kincseket kaptunk."

Arra a kérdésre, mi volt a legjobb dolog, amit 72 óra alatt tett, Tarr Zoltán református zsinati tanácsos három gyermeke születését említette. „Három nap alatt csodálatos dolgok történhetnek, ennyi idő alatt megfordulhat egy ember élete. Ebben a három napban kőkeményen, megalkuvás nélkül tesszük, amit elhatároztunk, olyat, amit nem szoktunk, de amivel másoknak segítünk, és ami által mi is megváltozunk."

Kiss Norbert ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a vagány fiataloknak címezte mondandóját. „Fontos, hogy az ember találjon értelmet az életében, erre jó a 72 óra is. A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra a számos apróságra, amiben a fiatalok segíthetnek. Hozzáfűzte, hogy a magyar kormány is kiemelten fontosnak tartja az önkéntességet, erről szól az oktatási törvényben rögzített, az érettségi feltételeként előírt iskolai közösségi szolgálat, amelynek egyik ajánlott programja a 72 óra kompromisszum nélkül is.

Jakab Rita, a 72 óra kompromisszum nélkül főkoordinátora elmondta, mit jelent a kompromisszum nélküliség, mindenkinek saját választ kell tudnia adni, a saját határait kell átlépnie. Így a kérdésre, mit is jelent kompromisszum nélkül tenni, idén több mint nyolcezer válasz születik szerte az országban.

A megnyitó végén az egyházi elöljárók Isten áldását kérték a fiatalok hétvégi munkájára, majd kiosztották a feladatokat, végül közös csoportkép is készült. „Dolgozni nem szeretek, inni kell" – mondta a Batthyány téren egy középkorú férfi, sörrel a kezében. Istennek hála, sokan gondolják ezt másképp, akik már most kompromisszum nélkül munkálkodnak, hogy legalább egy kicsit jobb legyen a világ.

A feladatok

Hajléktalanokkal beszélgetéstől börtönimaórán át nővérszálló- és kórházrendbetételig számos kihívás várja a résztvevőket – lesznek közöttük, akik az egész hétvégét templomban töltik majd, most főleg munkával. Nyíregyházán a püspöki palotát, több helyen a takarításra váró parkokat, temetőket foglalják el önkéntesek, de könyvtárrendezés és kerti kiságyak festése is szerepel a feladatok között.

A 72 óra kompromisszum nélkülről folyamatosan hírt ad a kezdeményezés Facebook-oldala, illetve a Petőfi Rádió is bejelentkezik péntektől kezdve óránként az egyes budapesti projekthelyszínekről.

Szöveg: Bagdán Zsuzsanna, Fotók: Sereg Krisztián

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió