„Míg Jeruzsálem imádkozik és Tel-Aviv táncol, Haifa dolgozik" – tartja a modern Izraelre és három nagyvárosára oly jellemző mondás. Az első ugyanis az ország vallási, a második a kulturális, a harmadik pedig az ipari központja. Kettő közülük a huszadik században alapított település, egyedül Jeruzsálem állt már a kétezer évvel ezelőtti időkben is. A Jézus nyomait kutató szentföldi zarándok megérkezve bizony könnyen zavarba jöhet, ha túl sok elvárással érkezik ide, különösen, ha protestáns az illető. Mert vadonatúj – olykor felhőkarcolós – városokkal, autópályákkal és a csepegtetéses öntözőrendszernek köszönhetően zöldellő sivatagokkal teleszórt, modern ország képe rajzolódik elé. Izrael lakosai büszkék is arra, amit az elmúlt bő hatvan évben felépítettek, gondoskodásuk pedig mindenhol érezhető, hiszen olyan, mintha Nyugat-Európában járnánk: tiszta, rendezett utcák és házak fogadnak minket mindenhol a zsidó városokban.
Templomok és konfliktusok között
Szép ország ez, de nem tűnik úgy, mintha Jézusnak bárhol is maradt volna hely benne. Mert nemcsak a városok és a vidék változott meg kétezer év alatt, hanem a szent helyek is: többnyire – a bizánciaknak, később a kereszteseknek, majd az elmúlt évszázadban a római és a keleti egyháznak köszönhetően – csillogó-villogó templomok nőttek a helyükön, amelyek fölé – akár a még meglévőre is – olykor újabbak épültek. A katolikus és a különféle keleti egyházak között szabályos verseny alakult ki a szent helyek birtoklásáért, és a versengésben néha bizony még a tények elferdítésétől sem riadtak vissza a felek. Az angyali üdvözlet helyszíne fölött magasodó többszintes katedrálisban, a betlehemi születés barlangjában vagy a Szent Sír-bazilika templomkomplexumában turisták százai akár órákon át is sorba állnak – az őröktől-papoktól folyamatosan csendre intve –, hogy az olykor futószalagon megtartott misék közötti rövid szünetekben néhány másodpercre meg állhassanak a szent vagy bizony jó pár esetben csak a hagyomány szerint annak vélt helyen.
Bár alapvetően béke van Izraelben, a háttérben meghúzódó feszültségek azért úton-útfélen érzékelhetők. Nemcsak az arabok és a zsidók nem kedvelik egymást, törésvonalak húzódnak az egyes csoportokon belül is: az arabokat a keresztyén–muszlim ellentét osztja meg – Názáret, Kána, Betlehem etnikailag ugyan homogén, de vallásilag vegyes város –, a zsidóságon belül pedig a számban egyre gyarapodó ultraortodoxok keltik a feszültséget azzal, hogy vallási okokból nem ismerik el Izrael államot, és ezért katonai szolgálatot sem hajlandók vállalni. Hogy a számunkra különösen fájdalmas keresztyén megosztottságról, amelyre már az előbb is utaltunk, ne is beszéljünk. Mindenki birtokolni akarja tehát a szent földet, és ennek hatása alól nem tud kibújni a Krisztus békéjét kereső zarándok sem.
Mégis hol van hát Jézus?
Aztán ahogy telnek a napok, lassan rájövünk, hogy jó pár zavarónak vélt tényező, amit a kétezer év vagy a mai helyzet rárakódásaként élünk meg, amiről azt gondoljuk, hogy távol visz minket Jézustól és korától, akkoriban ugyanígy megvolt. És kiderül az is: ezek nemhogy megfosztanának a lelki élménytől, de sokszor éppen a Szentírás-beli körülmények jobb megértését segítik. Hányszor olvassuk a Bibliában, hogy a tanítványok versengtek egymással, vagy hogy a tömegben nehéz volt az Úr közelébe jutni. Vagy a Golgotára vezető úton vajon nem volt bazár akkoriban, amikor még a templom is tele volt árusokkal? Bizonyára akkor is színes és hangos forgatag volt az utcákon, és a megfeszítést kiáltó emberek akkor sem néma, részvéttel telt döbbenettel nézték a keresztjét vonszoló Jézust. Mint ahogy a maihoz hasonló politikai, vallási, etnikai konfliktusokkal volt terhelve az akkori társadalom is. Elég, ha csak a zsidók és a szamaritánusok, a zélóták és a rómaiak vagy a farizeusok és a szadduceusok közötti ellenségeskedésre gondolunk.
Szentföldi körutunk első állomása a Boldogmondások hegye volt. Jelképes kezdőpontnak bizonyult a hegyi beszéd Genezáret-tó melletti helyszíne. Hiszen az itt elhangzott jézusi tanítás első pontja éppen arra figyelmeztet minket, hogy boldogok a lelki szegények. Bár többféleképpen is értelmezik ezt a mondatot, számunkra az egy hét alatt az a jelentése vált érvényessé, amely szerint boldogok azok, akik a lelküket kiüresítik a Szentlélek számára. Kiüresedünk, hogy Krisztus beköltözhessen a szívünkbe, és ezáltal felül tudjunk emelkedni az elvárásainkon, a rögeszméinken, az előítéleteinken, a másikkal szemben érzett feszültségeinken, a felekezeti-vallási adok-kapokon, sőt talán még a protestáns elbizakodottságunkon is. Aki nem elég nyitott és nem elég üres szívvel érkezik a Szentföldre, az nem úszhatja meg a maga Via Dolorosáját, így az út végén mégis más emberként térhet majd haza.
Izraeli összeállításunk a Makrovilág Utazási Iroda támogatásával készült. A zarándokutakra szakosodott, huszonhét éves tapasztalattal rendelkező utazási iroda rendszeresen szervez szentföldi tanulmányutakat. Ezekről és a jövőben induló protestáns csoportokról a következő elérhetőségeken kapható felvilágosítás: makrovilag.hu, makro@makrovilag.hu, 06-1-217-5307.
Kiss Sándor, képek: Bogdányi Gábor
Megjelent a Reformátusok Lapja és az Evangélikus Élet március 23-i számában.