A reformátoroknak a testedzésről szóló tanításai nemcsak a középkori keresztyénség teológiai felfogásához képest, hanem a humanista filozófusok gondolkodásával szemben is újat jelentettek. Míg az előbbiek az ókeresztény egyházatyákra hivatkozva a legtöbb esetben negatívan vélekedtek a szabadidő sportolással töltéséről, addig a humanisták az antik testkultúra, különösen az olimpiai játékok felélesztését kívánták.
Luther Márton a német polgármesterekhez és városatyákhoz írott egyik levelében hangsúlyozta, hogy a „szabadidő helyes kihasználására a zenehallgatás és a testgyakorlatokkal foglalkozás tűnik a legcélszerűbbnek. Az előző azért, mert elűzi a szív gondjait és a szomorúságot, az utóbbi pedig, mert rugalmassá teszi a testet és megőrzi az egészséget. A legnagyobb előnyük azonban mégis az, hogy megóvják a népet a nagyétkűségtől, a szabadosságtól és a szerencsejátéktól, ami sajnos oly gyakori manapság az udvarokban és a városokban."
A lutheri reformáció egyik legelső erdélyi közvetítője a szász Johannes Honterus (1498–1549) volt, aki Brassóban 1542-ben evangélikus szellemiségű városi iskolát hozott létre. Ő ebben az oktatási intézményben rendszeressé tette az ünnepekhez kötődő szabadnapok idején a diákok számára szervezett csapatjátékok gyakorlását.
A 17. század európai jelentőségű protestáns pedagógusaként tarják számon a cseh származású Johannes Amos Comeniust (1592–1670), aki Lorántffy Zsuzsanna és I. Rákóczi György hívására 1650-ben elfoglalta a Sárospataki Református Kollégium tanári állását. Comenius szinte valamennyi nagyobb írásában foglalkozott a testneveléssel és a testápolással kapcsolatos kérdésekkel. A pedagógus a testgyakorlatok végzését a diákság délutáni pihenőidejébe iktatva képzelte el. Comenius négy éven át tartó pataki tanári működésének eredményeként felvették az iskola tantervébe az egészségtani és testnevelési foglalkozásokat.
Debrecenben, a Tiszántúl legfontosabb református iskolavárosában 1657-ben a kollégium iskolatörvényei engedélyezték a szabadidő eltöltését labda és más hasznosnak minősített játékokkal, viszont a küzdő és fegyveres testgyakorlatoktól eltiltották a diákságot.
A felvilágosult abszolutizmus szellemében kormányzó Mária Terézia magyar királynő uralkodása vége felé, 1777-ben vette be a Ratio Educationis néven ismert, az addigi közoktatást megreformáló rendeletét. A Habsburg-érdekeket szolgáló rendelkezés alapelve volt egy olyan – protestáns iskolákban is bevezetendő – oktatási rend kialakítása, amely a császári udvar számára jó katonákat és hűséges hivatalnokokat képez. A Ratio Educationis 222. fejezete az iskola feladatává teszi: „...hogy gondos figyelemmel megelőzzön mindent, ami az ifjúság egészségét megronthatná vagy az egész életét veszélyeztethetné. Azon kívül gondoskodjék alkalmas segítőszerek és eszközök beszerzéséről, amelyek az egészség ápolására, a test megedzésére és erejének fönntartására törekednek."
A Pápai Református Gimnázium tornaudvara
A királynő rendelkezése azt is meghatározta, hogy milyen játékokat szabad és melyeket nem szabad játszani az ifjúságnak. A Ratio Educationis szellemében a 18. század végén készült a Máramarosszigeti Református Líceum játékkimutatása, amely tartalmazza az engedélyezett és a tiltott játékok felsorolását. A kimutatás a tilalmazott játékok között említi a lovaslabdát.
A 19. század elején több magyar protestáns szerző jelentetett meg tanulmányt a testnevelés fontosságáról, köztük a református Fáy András (1786–1864) és az evangélikus Kiss János (1770–1846) püspök is.
Az 1840-es években a jelentősebb protestáns iskolákban tervszerűen, tanrendbe iktatva tartottak testnevelési órákat. A Debreceni Református Kollégiumban is a rendes tantárgyak között szerepeltek a testnevelési órák, amelyeket az 1848–49-es szabadságharcig a felsőbb osztályokba tartozó diákok vezettek.
Ebben az időszakban a Kárpát-medence protestáns iskoláiban egyre fontosabbá vált az úszásoktatás. Feljegyezték, hogy az 1846–1847 közötti tanévben a pesti evangélikus gimnázium százegy növendéke vett részt úszásra tanító órákon.
A 19. század második felében egyre intenzívebbé vált a sportélet hazánkban, amit nemcsak az segített, hogy az iskolai testkultúra presztízse fokozatosan emelkedett, hanem az is, hogy a század végére egyre több sportegyesület alakult. Az oktatásban végbement változás eredménye megmutatkozott a Sárospataki Református Kollégiumban, ahol 1858-ban bevezették a heti kétórás kötelező testnevelési foglalkozást, majd 1860. június 1-jén átadták a kollégium tornatermét. Feljegyzések tanúskodnak arról, hogy a pataki oktatási intézménynek a Bodrog folyó partján található uszodájában az 1864–1865-ös tanévben hetven tanuló tett sikeres úszóvizsgát. Sárospatakon a diákok sportolását az 1878-ban épült tornacsarnok, majd a kevés idővel később felépült Bodrog-parti csónakház, az iskolakerti korcsolyapálya és a versenyteniszpálya is segítette.
A 20. század első felében a cserkészet lett Európa egyik legbefolyásosabb ifjúsági, részben sportmozgalma, amely a vallásos életet fontosnak tartotta, de magát nem kötötte egyetlenegy felekezethez sem. A második cserkésztörvény kimondja: „A cserkész híven teljesíti kötelesességét. Vallásunk törvénye szerint éljünk, de ügyeljünk arra, hogy más vallásos meggyőződést meg ne sértsük..."
A szervezetet a brit, anglikán felekezetű Baden-Powell Robert alapította a 20. század elején.
Az 1910-es években sora alakultak meg a magyar cserkészmozgalom protestáns és római katolikus cserkészcsapatai. Az egyes számú cserkészcsapatot két református ember, Szilassy Aladár orvos és Megyercsy Béla lelkipásztor alapította. A kettes számút Sík Sándor piarista szerzetes. A két világháború között szinte minden egyházi iskolában létrejött iskolai cserkészcsapat. A cserkészetet neves személyiségek támogatták, többek között Teleki Pál miniszterelnök és Teleki László, a Keresztény Ifjúsági Egyesület egyik vezetője.
A Pápai Református Gimnázium tornaterme
Az elmúlt két évszázadban a Debreceni Református Kollégium intézményi hálózatában bontakozott ki a legaktívabb sportélet. A kollégium első sportegyesületeként az 1863. március 20-án alapított Kuglizó Társaságot kell említeni, amely 1870-ig működött. Az intézmény egyik leghosszabb életű egyesülete az 1867 és 1914 között fennálló Torna Egylet volt. Az egylet tagjai a főiskola jól felszerelt téli és nyári helyiségeit használták gyakorlásra. Évente száz-százhúsz diák iratkozott tagjai sorába, köztük Baltazár Dezső (1871–1936), a Tiszántúli Református Egyházkerület későbbi püspöke. Az 1896–1897-es tanévben gimnáziumi tornakör alakult, amely 1925-től 1944-ig több szakosztállyal gróf Tisza István Sportkör néven működött. A Gimnáziumi Aero Kör nevű sportegylet 1939. február 18-án jött létre. Ennek alapszabályában szerepelt többek között a repülés propagálása, repülőismeretek elemeinek tanítása, modellek szerkesztése és építése, repülőterek látogatása, ifjúsági repülő-kiállítások rendezése. A repülést népszerűsítő kör az 1944–1945-ös tanévben szűnt meg.
A gazdag protestáns iskolai sportkultúra az 1948-ban és 1952-ben végrehajtott iskolaállamosításig tartott, amely a Debreceni Református Kollégium kivételével minden alap- és középfokú oktatási intézményt érintett. A rendszerváltás után az egyházaknak visszaszolgáltatott iskolai épületekben újra intenzív sportéletnek lehetünk tanúi. Napjainkban mind az egyházi, mind az állami fenntartású oktatási intézményekben felértékelődött a sporttevékenységek szerepe, hangsúlyozva az egészséges életmód kialakításának igényét a fiatal nemzedékek gondolkodásában.
Millisits Máté
A cikk Mozaikok a protestáns testkultúra évszázadaiból címmel megjelent a Reformátusok Lapja 2012. július 29-i számában. Fotók: Pápai képeslapok gyűjteménye