Vidéki postásokat, fővárosi gimnazistákat, vallási, korbeli megkötés nélkül mindenkit várnak a negyedik Szeretethíd szervezői május 18-án és 19-én. A Kárpát-medencei méretű önkéntes megmozdulás előtt Fehér Eszter főkoordinátorral beszélgettünk, aki nemcsak az idei programról beszélt nekünk, hanem a Szeretethíd költségvetésének szűkösségéről és arról is, milyen az, amikor a Szeretetszolgálatnak segítenek. Szóba kerül az is, vajon tényleg kevesebb-e az önkéntes Magyarországon, mint az Amerikai Egyesült Államokban, vagy csak a szemléletünk más?
Hogy állnak a jelentkezések?
Már több mint nyolcezren jelentkeztek jelentkeztek (az interjú május 3-án készült, azóta ez a szám tízezer fölé emelkedett – a szerk.), valószínűleg idén is több mint tízezer jelentkezőnk lesz. Fontos azonban megemlíteni, hogy sok olyan csoport van, amelyik nem jut el odáig, hogy regisztráljon, és csak később jelzik, hogy ők is részt vettek a programban.
Hogyan oszlanak meg a jelentkezők, mekkora a határon túliak érdeklődése?
Közelítő számokat tudok mondani, ezek természetesen nem a végleges adatok. Felvidékről már több mint ezer jelentkező van, sokan vannak Királyhágómellékről is – összesen több mint kétezren csatlakoztak a határon túli területekről.
Melyek a legáltalánosabb feladatok, amelyeket az önkéntesek véghezvisznek? Van-e új ötletük a csoportoknak?
A tipikus feladatok a falurendezés, parkosítás, szemétszedés, iskolai termek és udvarok rendbetétele, templomrendezés, igés kártyák osztása, valamint idősek és hajléktalanok látogatása, segítése. Ami nekem újdonság volt – és nagyon szimpatikus –, hogy egyes csapatok idősebb gyülekezeti tagokhoz mennek el, az ő kertjüket rendezik és nem közterületeket. Itt is megjelenik a személyes kapcsolattartás. Különlegesebb projektnek tekinthető az egyik iskola által szervezett, fogyatékkal élőknek szóló egész napos sportnap.
Mit gondol arról, hogy a Szeretethíd azáltal is több, mint önkéntes szemétszedő akció, hogy a fizikai segítségnyújtáson túl generációk, társadalmi rétegek között is hidat akar építeni?
Ez így van. Akik egyszer részt vettek a Szeretethídon, a következő évben már nem kell hívnunk őket. Sőt, sokan azokba az intézményekbe, ahova ellátogatnak a program kapcsán, többször visszajárnak és folyamatosan tartják a kapcsolatot. Sikerült személyessé tenni a Szeretethidat!
Kiknek szól a rendezvény?
Korosztálytól és vallási hovatartozástól függetlenül szól mindenkinek. Idén is megkerestünk önkormányzatokat, idén is csatlakoznak nem egyházi intézmények. Nyitottak vagyunk, mindenkit szeretettel várunk.
Honnan nagyobb a nyitottság? Aki segítséget kér, vagy aki a két kezét adja?
Egyformán nyitottak a segítséget adók és kapók. A fővárosi önkormányzatoknak hónapokkal ezelőtt kiküldtünk egy levelet, amelyben felajánlottuk segítségünket. Szinte minden kerületből érkezett feladat: bölcsődék, óvodák, idősotthonok, szociális intézmények kértek szolgálatot vagy fizikai segítséget, de parkok, játszóterek felújítása is van a listán. Vidékről is érkeznek nem kifejezetten egyházi csoportok, Berettyóújfalun például a Magyar Posta szervezett egy munkaközösséget. Azok a jelentkezőink, illetve csapataink, akiknek nincs konkrét tervük, szívesen segédkeznek például önkormányzati fenntartású helyek rendbetételén is.
Egyáltalán miért fontos 2012-ben önkéntes feladatokat vállalni?
Az önkéntességnek egyre nagyobb szerepe lesz – fontos ezt újfent hangsúlyozni. A fiatalok pedig szokjanak hozzá ahhoz, hogy úgy is sokat segíthetnek, hogy az nekik nem kerül semmibe, sőt, sokat nyerhetnek is ez által.
Néhány hónapja egy amerikai teológushallgatóval beszélgettem e lap hasábjain. A fiatal nő két Magyarországon töltött hét benyomása után azt mondta, szerinte az amerikai keresztyénekben nagyobb az önkéntesség iránti hajlam, mint bennünk. Mit gondol erről?
Éppen az ilyen programokkal lehet ezen változtatni mint a Szeretethíd. Az út a jókedvű segítségnyújtással kezdődik. Sokan észre sem veszik, hogy mi az, amiben ők önkéntes munkát vállalnak, mert nem felel meg a klasszikus értelemben vett önkéntesség definíciójának, amit csinálnak. Érdekes kérdés, hogy mit tekintünk önkéntességnek: ha a szabadidőmben bevásárolok Marika néninek, az annak számít?
Szerintem ez is önkéntesség.
Szerintem is. Éppen ezért érdemes ezen elgondolkoznunk. Egy április közepén tartott önkéntes fórumon azt mondta az egyik résztvevő: ő eddig bele sem gondolt, hogy számtalan olyan dolgot tesz, ami önkéntességnek tekinthető. Ő egyszerűen csak tette, amit úgy érzett, meg kell tennie. Ha mindezeket átgondoljuk, lehet, hogy nem is olyan rossz a magyarországi önkéntesség aránya.
„Szeretnénk megmutatni, hogy a válság ellenére az egyház nemcsak magával törődik, hanem a környezetével, másokkal is. Nem zárkózunk be, hanem nyitunk kifelé" – olvasható a tavalyi Szeretethíd kapcsán honlapjukon, a Jobbadni.hu. Idén azt írták: „Szomorúan tudatjuk, hogy a költségvetés szorosabbra vétele miatt idén kevés pólót tudunk majd készíttetni." Mi a helyzet költségvetésügyben, pólókérdésben, és tartják-e magukat még az egy évvel ezelőtti gondolathoz?
Tartjuk, ez most is igaz. A költségvetés pedig tényleg szorosabb, mint korábban, de ez kizárólag a pólók számában jelenik meg, sehol máshol. Hála Istennek, amint kitettük a honlapunkra ezt az infót, hogy magunk sem tudjuk, hogyan alakul a pólókérdés, több helyről kaptunk támogatásokat, így idén is majdnem mindenhova tudunk eljuttatni pólókat. Már nem is annyira szomorú ez a történet.
Hegedűs Márk
Fehér Eszter 1986-ban született Budapesten. A békési Szegedi Kis István Református Gimnáziumba járt középiskolába, majd a Károli Gáspár Református Egyetem angol–magyar szakán szerzett diplomát. A Református Szeretetszolgálathoz 2011 novemberében került. A Szeretethíd főkoordinátori feladatával ekkor bízták meg. A Szeretetszolgálathoz a közösség ereje vonzotta. A békési és a Pozsonyi úti református gyülekezetbe jár.