Dicsőítlek, Krisztusom, aki alászálltál a halálba, de legyőzted a halált, feltámadásoddal! Tudom, értem is meghaltál, aki félek a haláltól, az ismeretlentől. Félek itt hagyni szeretteimet. Mi lesz velük? Ki fogja szeretettel kísérni életüket? Ki ad erőt elviselni nekik a gyászt?
Krisztusom! Félek attól is, hogy elveszítem azokat, akiket szeretek. Hogyan is élhetnék nélkülük, akikkel megajándékoztad életemet? Félek a fájdalomtól. Az ürességtől. A veszteségtől. Köszönöm, hogy érted félelmemet, ami a földi világ ismeretéből fakad.
Köszönöm, hogy a haláltól való félelmem is mutatja, ez a földi élet nem lehet teljes, csak átmeneti szállásunk van itt. Köszönöm, hogy sokkal jobbat készítettél el kereszthalálod és feltámadásod által ennek a világnak, szeretteimnek, nekem is. Köszönöm, hogy jobb után vágyódhatunk, ahol már nem lesz könny, fájdalom, félelem, sóhaj.
Add szereteted reménységét, bűnbocsátó szövetséged vigasztalását, hogy félelmem még közelebb vigyen Tehozzád. Te, aki életedet adtad az egész világért, jót készítesz nekünk, még akkor is, ha szenvedésen, próbán át kell eljutnunk a mennyek országába. Köszönöm, hogy megvigasztaltál és elvetted félelmemet.
Könyörgöm a búcsúzás fájdalmát élőkért, a veszteséget szenvedőkért. Könyörgöm az összetört lelkűekért, a tehetetlenségükkel küszködőkért. Add, hogy miközben sötét árnyak terhelődnek lelkükre, felragyogjon számukra is mennyei világosságod! Járják úgy elrendelt életútjukat, hogy közben mindvégig készülnek az igazi hazába, a Krisztus vérén megváltottak örök közösségébe. Ámen
Futó Zoltán, Sarkad-Újtelek