Az egységet nem csak szóban, találkozókon, fesztiválokon lehet megélni, hanem imában is.
A Generális Konvent Ifjúsági Bizottsága elhatározta, hogy a legerősebb módon fejezzük ki összetartozásunkat. Ennek az elhatározásnak az eredménye a 2011. október 7-én megszervezett imaéjjel, melynek célja, hogy mindannyian saját ifjúsági közösségünkön belül élhessük meg az egységet azzal, hogy gyülekezetünk keretein belül maradva egy éjszakán át imádkozunk, s így mégis több ezer fiatallal, de elsősorban a minket összekötő Istennel vállalunk közösséget.