A Szabolcs-Beregi Református Egyházmegye július 5. és 10. között Békésen Református Ifjúsági Konferenciát szervezett a gyülekezeteiből érkező 53 konfirmált ifja számára. A konferencia központi üzenete az volt, hogy a boldog és békességgel teljes élet titka az, ha az emberi lélek Istenre talál.
Rohanó világunkban legtöbbször csak az elvégzendő feladatok maradéktalan teljesítésére koncentrálunk, háttérbe helyezve mindent és mindenkit, a családot, a gyermekeket vagy éppen a testi pihenés és a lelki fellélegzés fontosságát. A napok magával sodró munkájának folyamatosságában könnyen megfeledkezünk a másik ember, a gyermekek, a szeretteink és a minket magához fogadó és szerető egyház, illetve Isten értékéről és lényegességéről. Ha ezzel az állapottal komolyan szembenézünk, akkor látjuk meg a nyári református ifjúsági táborok és konferenciák jelentőségét. Ugyanis egy keresztyén ifjúsági hét különösen is arra eszméltet, hogy meg kell becsülnünk a fiatalokat, és figyelnünk kell rájuk ebben a lelki egészséget, illetve a keresztyén hitet veszélyeztető világban.
A Szabolcs-Beregi Református Egyházmegye magán érezte ezt a felelősséget akkor, amikor július 5. és 10. között Békésen Református Ifjúsági Konferenciát szervezett a gyülekezeteiből érkező 53 konfirmált ifja számára. A konferencia központi üzenete az volt, hogy a boldog és békességgel teljes élet titka az, ha az emberi lélek Istenre talál. Ezt kívánta aláhúzni mind a reggeli, mind az esti áhítatok sora. Illetve ezt emelte ki a héten megtartott 3 előadás is, mely a fokozatosság elve szerint kívánta megszólítani a hallgatóságot.
Román János, záhonyi lelkipásztor elsőként arról beszélt, hogy milyen az élet Isten nélkül, az ateizmus rabságában, ahol az ember mégis egy-egy eszme vagy ideológia áldozatává válik. Többek között John Lennon példáját is a szívükre helyezte, aki az Imagine című dalában azt hirdette, hogy „Képzeld el, hogy nincs mennyország, könnyen megpróbálhatod, alattunk nincs pokol, fölöttünk csak az ég.” A fent nevezett énekes felfogása későbbiekben igazolta is magát, mert mondhatjuk, hogy ő szó szerint az Isten nélküliségnek, illetve a saját sikerességének lett az áldozata akkor, amikor megölték. Az ateista ember tehát nem értheti, míg a keresztyén ember igen a korinthusi levél kérdését „Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik?” (1Korinthus 3,16) – zárta szavait.
Koncz Zsolt, tiszaszalkai lelkipásztor előadásában az Istenre találás erejét emelte ki, amely kivezet a világ zavaros útvesztőiből. A keresztyén vallás attól több bármelyik más vallásnál, hogy Jézus Krisztust, mint Megváltót tekinti a hit tárgyának. Az ifjak számára még közelebbivé tette a Krisztusban való hit valóságos lehetőségét azzal, hogy a könnyűzene világából kiemelte Bono, illetve Ákos személyét, akik a nyilvánosság előtt is megvallják Krisztusban való hitüket. Ákos dalaiban is hangot ad személyes meggyőződésének, aki Jézussal kapcsolatban ezt énekli meg: „Én hiszem és tudom, Hogy ő a Megváltó, Akire vártunk, az Örömhír hozó...” Az éppen zajló futball világbajnoksághoz kapcsolódva pedig találó volt a brazil Káká futballista egyik interjú-részletének – mely egy gyermekkori uszodai balesetre utal – az ifjak elé való helyezése: „Eltört az egyik hátcsigolyám, de csodával határos módon felépültem belőle. Hiszem, hogy Jézus Krisztus kegyelméből lehetek ma az, ami vagyok.”
Harmadikként Diák Péter, anarcsi lelkipásztor lépett a konferencia hallgatósága elé, aki a református meggyőződés létfontosságáról beszélt, megemlítve, hogy a református hit nemcsak egy templomon belüli valóság, hanem életstílus. Személyes életére utalva elmondta, hogy nagy áldásnak tartja azt, hogy ő reformátusnak született – hiszen ez a vallás adja vissza legtisztábban a Biblia tanítását és üzenetét. Kálvin Jánost idézve arra emlékeztetett, hogy az egyházban vannak igaz hívők, és vannak, akik csak a látszat szerint tagjai. S nekünk nem az a feladatunk, hogy megítéljük, hogy ki hova tartozik, hanem a szívünket Krisztusnak szánva hitből menjünk a templomba. A konferencia igyekezett az előadások által megerősíteni abban a fiatalokat, hogy Isten és a Szentírás biztos tájékozódási pont lehet számukra.
A reggeli áhítatok során elsőként Szikszai Andrea, kisvárdai II. éves teológus-lelkipásztor szakos hallgató azt helyezte a szívekre, hogy megéri Istenre alapozni az életet, mert az Úr olyan szilárd, mint a kőszikla. Románné Tóth Julianna, záhonyi lelkipásztor az Istenben való gyermeki hit alapvető voltáról beszélt. Sütő Dóra, nyíregyházi III. éves teológus-lelkipásztor szakos hallgató elmondta, hogy Istennek minden ember fontos, utána megy még az elveszett, megtévedt bárányának is. Koncz-Vágási Katalin, vámosatyai lelkipásztor az Istenben való hit áldásáról a kegyelem megtapasztalásáról és az örök életről szólt.
A hét nyitó és záró istentiszteletének szolgálatát Csegei István, a Szabolcs-Beregi Református Egyházmegye esperese végezte, aki arra emlékeztetett, hogy a keresztyén embernek Jézus közvetlen közelségében kell lennie, tanulva Tőle. Így kell növekednie a mindenkori tanítványnak az alázatban és békességben. Nem a versenyszellem, nem a mindenáron való feltörekvés az, ami Isten gyermekét jellemzi, hanem a szeretet lelkülete.
Az ifjak azonban nemcsak Isten Igéjének, és az Igéről való ismeretben gyarapodhattak, hanem e szülővárosaiktól messze lévő viharsarokban közelebbről megismerkedhettek néhány dél-alföldi város értékével és csodálatos környezetével. Szarvason az Arborétum és a Körös folyón tett sétahajózás adott páratlan élményt. Békéscsabán a Munkácsy Mihály Múzeum közel hozta szívükhöz Munkácsy Mihály festőművész alakját, illetve Békés megye történelmét és az elmúlt századokban élt lakosainak életét, s a Gabona Múzeum udvara lehetőség nyújtott arra, hogy ki-ki tehetsége és kedve szerint gyakorlatban is elsajátítsa a népi kézművesség fogásait. Gyula városában a Gyulai Vár korhű módon berendezett termeinek megtekintése során úgy érezhette mindenki, mintha egy időutazás részese lett volna a XVI. század világába. A Gyulai Várfürdő pedig mind szépségével, mind pedig felüdülést jelentő vizével önfeledt kikapcsolódásra csábított. Békés városának páratlan hangulatával ajándékozott meg a Békési Galéria és a Békési Tájház kiállítása és tárlata.
Ám Békés nemcsak ennyit jelentett, hanem otthont is öt napon át, s nemcsak a szállás, és a szabadidőben tett séták miatt, hanem a település közepén magasodó és a harang szavával magához hívó református templom okán. Innen indultak minden reggel, ide érkeztek meg minden este a fiatalok, hogy az Istennel való közösséget az áhítat csendességében is megéljék, és felülről kérjenek útmutatást úgy, ahogyan Túrmezei Erzsébet írja le egyik versében:
„Otthonom a templom.
Ajtaján belépve mindig hazaérek.
Ismerősen csendül fülembe az ének.
Mintha minden hangja simogatás lenne!
Égi Atyám keze simogat meg benne.”
Ez a konferencia nem volt hiábavaló való, ha a gyermekek megérezték a Szentháromság Istenbe vetett hit többletét, és magukkal vitték azt az egyszerű üzenetet, csakis Istenre találva lehet boldogan és békességgel
élni, még ha egyszerűek is sokszor az életkörülmények, korlátozottak a lehetőségek vagy úgy érzik magukat, mintha viharos tengeren hánykolódnának, s várják a segítséget. Isten mellettük áll, s velük van életük minden
napján, mert befogadták Őt a szívükbe.
Románné Tóth Julianna, lelkipásztor (Záhony)