Alternatív Nobel-díj az amazonasi püspöknek

2010. december 16., csütörtök

altErwin Kräutler latin-amerikai püspök kapta az alternatív Nobel-díjat. Az elismerést azok kapják, akik a szegénység ellen és a természet védelméért sokat tesznek.

Erwin Kräutler latin-amerikai püspök átvette Stockholmban au alternatív Nobel-díjat, amit már 30 éve kapnak azok, akik a szegénység ellen és a természeti környezet védelméért kiemelkedő munkát végeznek.

Az alternatív Nobel-díjjal a püspök töretlen elkötelezettségét méltányolták a brazíliai esőerdők és az őslakók megmentéséért. Ismeretes, hogy ez a világ tüdejét képező része a brazíliai őserdőknek azóta forog súlyos veszedelemben, amióta nemzetközi konszernek elkezdték terveik kivitelezése céljából kiirtani nemcsak az esőerdőt, hanem az őslakosságot is. „Dom Erwin” évtizedek óta küzd az illegális erdőirtás ellen, amiért már sokszor életveszélynek is kitette magát. Munkatársai közül néhányat megöltek tevékenységéért.  A 71 éves, osztrák származású katolikus püspök már 45 éve dolgozik együtt brazíliai indiánokkal kultúrájuk megmentése, közismertté tétele érdekében. 1980-ban szentelték püspökké. Küzdelméhez a felszabadítási teológiát is igénybe vette, később az Indián Missziós Tanács elnökévé választották. Az alternatív Nobel-díjat 30 éve alapították, s eddig 130 aktivistát tüntettek ki vele. Az alternatív Nobel-díjat Jakob von Uexküll hivatásos filatérista, svéd író alapította, s így határozta meg célját: „A föld északi felén élőknek abban segít, hogy találjanak olyan bölcsességet, ami illik tudományukhoz. A föld déli részén élőknek pedig segít olyan tudományt találni, ami ősi bölcsességüket egészíti ki”. Jó harminc éve Uexküll beutazta a világot, és igen sok helyen szegénységre és környezetrombolásra talált. Visszatérve Stockholmba, azt javasolta a Nobel Bizottságnak, alapítsanak olyan díjat, amit azok kapnak, akik a környezetért és a fejlődésért kiemelkedően sokat tesznek. Tervét elutasították. De ő nem adta fel. Eladta kivételesen értékes bélyeggyűjteményét és megalapította több, mint egy millió dollárral az alapítványt, amelyik azóta is odaítéli ezt a díjat. A hivatalos átadási ünnepélyt szintén Stockholmban tartják, a kitüntetettek mindegyike 200 ezer eurot kap.  Idén is – hagyományosan - négyen kapták meg a díjat, mint minden esztendőben. (rightlivelihood.org – drs.ch – livenet.ch – 2010-12-16 – dr. békefy-röhrig klaudia – reformatus.hu)

 

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió