Május 22. a Magyar Református Egyház számára az „egység vasárnapja” volt, idén azonban ez az alkalom a világ keresztyén közösségeivel lélekben összekapcsolódva, egy közös ünnepi istentiszteleti-liturgiai anyaggal került megünneplésre.
Református egyházunk bekapcsolódott az Egyházak Világtanácsa által erre a vasárnapra meghirdetett Világbékenap programba, ezáltal is megerősítve állásfoglalását, miszerint a béke és az igazságosság minden helyen és időben alapvető része a keresztyén egységnek és az élő közösség építésének. Ünnepi liturgiánk imádságai a Kingston-i Nemzetközi Ökumenikus Béke Nagygyűlés vasárnapi istentiszteleti liturgiájának a része volt. De hogyan ünnepeltek a nagygyűlés résztvevői ezen a vasárnapon?
Helyi zenészek és énekesek szolgálatával kezdődött a május 22-i istentisztelet a Kingstonban. A tradicionális hangszerek, acél dobok és az egzotikus zenei stílus különleges hangulatot varázsolt az alkalomra.
Az istentisztelet elején az Ökumenikus Patriarchátus vezetője, Bartholomew pátriárka videó üzenetben köszöntötte a résztvevőket: „A békesség fejedelmének hűséges tanítványaiként szüntelen kötelességünk küzdeni az erőszakos cselekmények ellen. Minden közösségben vannak súrlódások, de a háború és az erőszak elfogadhatatlan eszköz a megoldásra!” – mondta. „Az emberiség a szakadék szélére került, hiszen napjainkban a népek és nemzetek egymaguk tömegek elpusztítására képesek, ugyanakkor a környezet is eddig soha nem látott módon emésztődik fel. A tehetetlenség egyik oka pedig az, hogy nem tudunk lemondani, nem tudunk jól sáfárkodni a reánk bízottakkal, és nem tudjuk elhagyni a sztereotípiákat. Látnunk kellene cselekedeteink hosszú távú és az egész teremtett világra, benne minden teremtményre kiterjedő negatív hatásait. Már csak ezért sem választhatjuk külön a békességet az igazságosságtól.”
Az igei üzenetet Dr. Burchell K. Tazlor, a Baptista Világszövetség alelnöke tolmácsolta a Mk 4,35 alapján. Eszerint, Jézus a tanítványokkal átkel a „túlsó partra”. A tengeren, vízen való átkelést szimbolikus értelemben olyan határként értelmezte, amelyen át kellett lépni az evangélium üzenetének érdekében. „Az élet tele van olyan határokkal, amelyek nemcsak elválasztanak embereket és népeket egymástól, de adott esetben idegent, kívülállót, kirekesztettet is faragnak a másikból. A diszkrimináció, a bizalmatlanság és az ellenségeskedés természetes velejárója ezeknek az állapotoknak. A béke helyreállítása a világban azokon a békességet munkáló egyéneken és közösségeken múlik, akik hajlandóak átlépni határokon és átkelni a túlsó partra, mert Istennek Jézus Krisztusban adott kegyelmét általános érvényűnek tekintik. Ezek a határok – jogi, etnikai, nemzeti, szociális, gazdasági, kulturális, politikai vagy vallás – csupán arra szolgálnak, hogy meghatározzák ki a felsőbbrendű és ki az alsóbbrendű, ki az, akinek uralkodni kell és ki az, aki alattvaló, ki az, aki a központban van, és ki az, aki a perifériára szoríttatik. Reménység szerint sokan vannak olyanok ezen a nagygyűlésen, akik Jézushoz és a tanítványokhoz hasonlóan hajlandóak és készek arra, hogy átlépjék ezeket a határokat és átmenjek a túlsó partra.”
Iszlai Endre