Elemi iskolás éveit a Miskolchoz közeli Igricen töltötte, majd a közép- és felsőfokú tanulmányait 1832-től 1844-ig Sárospatakon a Református Kollégiumban folytatta, miközben 1837 őszétől 1839 tavaszáig segédtanítói állást töltött be Sárbogárdon. 1844-től nevelő volt Eperjesen, míg a következő év őszén Pestre ment joghallgatónak. Lelkészként 1846-tól Bején, 1849-től Keleméren, majd 1852-től élete végéig Hanván szolgált. Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc idején tábori papságot is viselt, barátság kötötte Petőfi Sándorhoz és Arany Jánoshoz.
Leghíresebb verse „A gólyához" címmel jelent meg, amely a Habsburg hatalom számonkérését vonta maga után. Művében a szabadságharc leverése utáni tragikus idők fájdalma szólal meg:
A Gólyához
Megenyhült a lég, vídul a határ,
S te ujra itt vagy, jó gólya-madár!
Az ócska fészket megigazgatod,
Hogy ott kikölthesd pelyhes magzatod.
Csak vissza, vissza! meg ne csaljanak
Csalárd napsúgár és siró patak;
Csak vissza, vissza! nincs itt kikelet,
Az élet fagyva van s megdermedett.
Ne járj a mezőn, temető van ott;
Ne menj a tóba, vértől áradott;
Toronytetőkön nézvén nyughelyet:
Tüzes üszökbe léphetsz, ugy lehet.
Házamról jobb ha elhurcolkodol,
De melyiken tudsz fészket rakni, hol
Kétségbesést ne hallanál alól
S nem félhetnél az ég villámitól?
Csak vissza, vissza! dél szigetje vár;
Te boldogabb vagy, mint mi, jó madár.
Neked két hazát adott végzeted,
Nekünk csak egy - volt! az is elveszett!
Repülj, repülj! és délen valahol
A bujdosókkal ha találkozol:
Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk,
Mint oldott kéve, széthull nemzetünk...!
Sokra sír, sokra vak börtön borul,
Kik élünk: járunk búsan, szótlanul;
Van aki felkél és sirván, megyen
Uj hont keresni túl a tengeren.
A menyasszony meddőségért eped,
Szüle nem zokog holt magzat felett,
A vén lelke örömmel eltelik,
Hogy nem kell élni már sok ideig.
Beszéld el, ah...! hogy... gyalázat reánk!
Nem elég, hogy mint tölgy kivágatánk:
A kidült fában őrlő szú lakik...
Honfira, honfi ki vádaskodik.
Testvér testvér, apát fiu elad...
Mégis, ne szóljon erről ajakad,
Nehogy, ki távol sír e nemzeten,
Megútálni is kénytelen legyen!
Tompa Mihályt irodalmi munkásságának elismerése jeléül 1858-ban levelező tagjai közé választotta a Magyar Tudományos Akadémia. Vallásos alkotásai közül figyelemre méltó az 1948-as énekeskönyvbe 442-es számmal felvett „Idvességünk, váltságunk, Jézus!" kezdőmondatú úrvacsorai éneke. 1868-ban bekövetkezett halála utáni ötven évben számos egyházi ember írt róla, többek között Szász Károly püspök és S. Szabó József vallástanár. A megemlékezők sorában találjuk az egykori soproni rabbit, Pollák Miksát (1868-1944), aki száz évvel ezelőtt, 1912-ben „Tompa Mihály és a Biblia" címmel írt egy máig sok értékes megfigyelést tartalmazó könyvet.
Szöveg és fotó a sárospataki Tompa-szoborról: Millisits Máté