Szász Károly (Nagyenyed, 1829. június 15. – Budapest, 1905. október 15.) Nagyenyeden tanult 1845-ig, ezt követően felsőfokú tanulmányait, iskoláit Kolozsváron folytatta. A pesti egyetemnek 1848-ban rövid ideig hallgatója volt, 1849 elején vallás- és közoktatásügyi miniszteri fogalmazó, majd honvéd lett. A szabadságharc leverése után nevelősködött 1851 nyaráig, majd rövid felkészülést követően lelkészi vizsgát tett, Nagykőrösön a református gimnázium tanára lett. Tanári állást betöltve 1853-tól Kecskeméten töltött egy évet, 1854-től Kézdivásárhelyen, 1857-től Kunszentmiklóson lelkészként szolgált. 
1860 nyarától 1862 májusáig a Solti Református Egyházmegye esperesi tisztét viselte, majd 1863-ban Szabadszállási Református Egyházközség lelkipásztorának választották. 1865-ben országgyűlési képviselőséget vállalt, s 1867-ben osztálytanácsossá neveztetett ki a vallás- és közoktatásügyi minisztériumba, amely során 1869-ben lemondott a lelkészi hivataláról. Még ez évben Pest vármegyei, később jász-kunkerületi tanfelügyelő lett; 1872-ben ismét behívták a minisztériumba, ahol 1876-ban miniszteri tanácsossá nevezték ki. A Dunamelléki Református Egyházkerület 1884-ben püspökévé, és a Budapesti Református Egyházközség pedig „elsőpapjává" választotta. A püspöki működésének legkiemelkedőbb mozzanatát, az egyházkerületének valamennyi egyházközségében végrehajtott generalis vizitatioja (hivatalos püspöki látogatás) (1885–1893 között) képezte. 1903 őszén lemondott mind püspöki, mind lelkészi állásáról.
Szász Károly írói munkásságát Zoványi Jenő egyháztörténész e szavakkal jellemezte: „mint költő mind a líra és epika, mind a dráma terén, főként pedig mint verses művek fordítója az elsők közül való; sok regényt és tudományos könyvet is fordított, valamint traktátusokat is az angol traktátus-társulat részére. Eredeti prózai munkái, még tankönyvek is, szintén nagy számmal vannak."
A Magyar Tudományos Akadémia 1858-ban levelező, 1899-ben tiszteletbeli taggá, 1892-ben három évre másodelnökké, 1898-ban az I. osztály elnökévé, a Kisfaludy-társaság 1860-ban tagjává, később alelnökévé választotta. Halála alkalmával 1905-ben a Vasárnapi Ujság című hetilap egy közel három oldalas cikkel búcsúztatta, amelynek végét e szavakkal zárta: "Kiváló érdemet szerzett a Károli Gáspár-féle bibliafordításnak a mai irodalmi és bibliai nyelv igényei szerinti átdolgozásában való közreműködésével; ő volt elnöke annak az egyházi írókból és tudósokból álló bizottságnak, a mely ezt a nagy munkát azóta már be is fejezte. A protestáns irodalmi társaságnak is elnöke volt hat évig. Püspöki állása ideje nagyobb részét lefoglalta, úgy hogy az irodalom mívelésére kevesebb ideje maradt, mint addig, de azért gyakran megszólalt ezután is mint költő és műfordító s az Akadémiában és a Kisfaludy társaságban, egyideig mint másodelnök s alelnök hasznos és tekintélyes szerepet töltött be. Hajlott kora s testi elgyengülése miatt 1903 októberében lemondott püspöki állásáról. Azóta folyton betegeskedett, s az irodalmi foglalkozással is fel kellett hagynia".
Szász Károlyt nagy részvét mellett a Kálvin téri református templomban gyászistentisztelettel búcsúztatták, majd a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben temették el. A síremlékét hazánk legjelentősebb kőfaragó műhelye a „Gerenday Antal és Fia" cég készítette. Az obeliszket formázó funerális emléken János írása szerinti evangéliumból vett idézet olvasható: "Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet, a ki én bennem hiszen, ha meghal is él".
Szász Károly: Károli Gáspár szobra előtt
Fordíts — az Úr Szent Lelke által
Telis-tele írt lapokon: És nap-világgal, mécs-világgal,
Szent ihletés a homlokon, írd — a hogy írva ott találod,
Hozzá ne tégy, sem el ne végy — Egy életed és egy halálod,
Te a lélek tolmácsa légy!
Fordíts — mit Istenkéz jegyzett fel
Kő-lapra ott, Hóreb hegyén, Csak írd, nem reszkető kezeddel,
Ne bánd te, hogy a nyelv szegény — Mit Isten, kő-táblákra írván,
Mózesnek villám közt ada: Szivekbe lesz az vésve nyilván
S örökre — a Törvény szava!
Fordíts — Józsue győztes harczát,Debora büszke énekét, Sámson fénylő — s Ruth szende arczát,
Jób a mint megkísértetek —
A Dávid szárnyaló zsoltárit
És a Próféták jós szavát — Bizony, az Úrnak lelke jár itt
S év-ezreken sugárzik át!
Fordíts — az Ézsajás látásit,Jeremiást, siralmival, A mint a balsors éje ásit,
Rabnép zokog, vész-kürt rival, Dániel oroszlán-veremben.
Tűz-kemenczében ifiak, De bátor szivök meg se' rebben —
S bálványok s trónok ingának!
Fordíts — e lap EzékielnekLátásiról beszél neked: Aszott csontok életre kelnek,
Halld a diadal-éneket! Esdrás vezérli vissza népit,
Kit rabszíjon hoztak házul, Nehemiás templomot épit
S Zakariás szól: jő az Úr!
Fordíts — de most sarudat oldd le,Az Úrnak irod életét! Ember, mint ő valaha szólt-e?
Bántják — ő senkinek se vét! Édes szava szíveket hódít,
S bár nincs fejét hol hajtsa le: Kenyeret oszt, beteget gyógyít,
Holtakat támaszt ereje.
Mit írva hagytanak felőle,
Mit népe várt epedve rég; Hogy lőn az igéret betöltve,
A mint fenn elvégeztetek: A kegyelem örök tanácsát —
Szeretetét, a végtelent — Hogy lett egész világnak váltság:
Meghalt, föltámadt, mennybe ment!
Fordíts — a Péter láng-szózatját,János hő ajkin az igét, S mik a velőket által hatják:
A Pál munkáját és hitét. Fordíts — megírva hogy tal álod,
Hozzá ne tégy, sem el ne hagyj : Egy életed és egy halálod,
Te a Lélek tolmácsa vagy!
Tolmácsa vagy, s maradsz minékünk
Örökre — Árpád népinek : Nyelvünk dísze, fő-büszkeségünk!
Vajh' tudjuk úgy becsülni meg Munkád, a mint megérdemelte:
Hogy megtartván a tudományt, Járjon e könyvben Isten lelke
Előttünk, tűzoszlop gyanánt!
1890.
Szöveg és sírfotó: Millisits Máté