A keresztyének minden évben a világ minden táján azért gyűlnek össze ezen a héten, hogy imádkozva növekedjenek az egységben. A 2020. évi ökumenikus imahét anyagát a máltai keresztyének készítették. Málta a Földközi-tenger szigetállama, amelyet minden oldalról hatalmas víz vesz körül, így a hajóközlekedés egyik központja a Földközi-tengeren. Ezen a háromszáztizenhat négyzetkilométernyi szárazföldön, azaz az állam területét alkotó szigeteken négyszázharmincezer máltai polgár él. Az anyaszigethez tartozik a közeli Gozo szigete, amelynek területe hatvanhét négyzetkilométer. Málta és Gozo keresztyénjei minden év február 10-én együtt ünnepelik a hajótörött Pál apostol szigetre érkezését, a 2020-as imahéten pedig a világ Krisztus-követői a máltai keresztyénekkel együtt olvassák e hajótörés történetét.
1. nap • Megbékélés: A rakomány kidobása
„A vihar hevesen hányt-vetett bennünket, ezért másnap kidobálták a hajóterhet, harmadnap pedig a hajó felszerelését dobálták ki saját kezükkel. (...) Minthogy már sokat éheztek is, Pál felállt közöttük, és így szólt: Az lett volna a helyes, férfiak, ha rám hallgattok, és nem indulunk el Krétából, hogy elkerüljük ezt a veszélyt és ezt a kárt." (ApCsel 27,18–19.21) – Zsolt 85; Lk 18,9–14
Különböző egyházakból és hagyományokból érkező keresztyénekként sajnos évszázadok alatt felgyülemlett terhet cipelünk, amely kölcsönös bizalmatlanságból, keserűségből és gyanakvásból áll össze. Köszönjük az Úrnak az elmúlt században létrejött ökumenikus mozgalom megszületését és növekedését. Találkozásunk a más hagyományú keresztyénekkel és közös imádságunk a keresztyén egységért arra indít bennünket, hogy kölcsönös megbocsátásra, megbékélésre és elfogadásra törekedjünk. Nem hagyhatjuk, hogy a múltunk terhei akadályozzák a közeledést egymáshoz. Az Úr akarata, hogy elengedjük ezeket, és engedjük Istent munkálkodni.
Megbocsátó Istenünk! Szabadíts meg minket a múlt fájdalmas emlékeitől, amelyek megsebezték közös keresztyén életünket! Vezess minket a megbékéléshez! Segíts, hogy a Szentlélek által a gyűlöletet szeretettel, a haragot kedvességgel és a gyanakvást bizalommal győzhessük le! Szeretett Fiad és Testvérünk, Jézus Krisztus nevében kérünk. Ámen.
2. nap • Megvilágosodás: Krisztus világosságának keresése és megmutatása
„Mivel pedig sem a nap, sem a csillagok nem látszottak több napon át, és erős vihar tombolt, végül elveszett megmenekülésünk minden reménye." (ApCsel 27,20) – Zsolt 119,105–110; Mk 4,35–41
Krisztus a mi világosságunk és vezetőnk, nélküle rossz útra tévedünk. Amikor a keresztyének szem elől tévesztik Krisztust, erősödik a félelem és a megosztottság. Sok egyházon kívül élő, jó akaratú ember nem láthatja Krisztus világosságát, mert megosztott keresztyénségünk kevésbé tisztán tükrözi azt, vagy időnként teljesen eltakarja. Amikor az ő világosságát keressük, közelebb kerülünk egymáshoz. Így még tisztábban tükrözzük ezt a fényt, és valóban Krisztusnak, a világ világosságának jelévé válunk.
Istenünk, Igéd világosságot gyújt lépteinkhez. Nélküled elveszünk és tévúton járunk. Világosíts meg minket Igéd által, hogy a te utadon járhassunk! Segíts, hogy egyházaink a te vezetésedre, vigasztalásodra és átformáló jelenlétedre törekedjenek! Adj nekünk őszinteséget, hogy észrevegyük, amikor megnehezítjük másoknak, hogy meglássák világosságodat, és add kegyelmedet, hogy másokkal is megláttassuk azt! Fiad nevében kérünk, aki hív minket, követőit, hogy a világ világosságává legyünk. Ámen.
3. nap • Reménység: Pál üzenete
„Én azonban most is azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó. Mert közületek senkinek sem esik le egyetlen hajszál sem a fejéről." (ApCsel 27,22.34) – Zsolt 27; Mt 11,28–30
Mi, keresztyének különböző egyházakhoz tartozunk, és különböző hagyományaink vannak, amelyek nincsenek teljesen összhangban. Ezért gyakran elcsüggedünk, és úgy látjuk, hogy nem haladunk a látható egység felé. Valóban, némelyek minden reményt feladtak, és elérhetetlennek tekintik ezt az egységet, mások pedig nem is vélik keresztyén hitük szükséges részének. Imádkozzunk tehát a látható egység ajándékáért, tegyük ezt állhatatos hittel, kitartó türelemmel és reményteljes várakozással, Isten szerető gondviselésében bízva. Az egység az Úr imája az Egyházért, és ő kísér bennünket ezen az úton. Nem fogunk elveszni.
Kegyelmes Istenünk, elveszettségünkben és elkeseredettségünkben fordulunk hozzád. Ültesd el bennünk reménységed ajándékát! Segíts, hogy egyházaink reménységgel törekedjenek az egységre, amelyért szenvedésének előestéjén imádkozott szent Fiad! Az ő nevében kérünk téged, aki veled és a Szentlélekkel él és uralkodik mindörökké. Ámen.
4. nap • Bizalom: Ne félj, csak higgy!
„Mert ma éjjel elém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok. Ez azt mondta: Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón. Ezért bizakodjatok, férfiak! Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogy nekem megmondta. Egy szigetre kell kivetődnünk." (ApCsel 27,23–26) – Zsolt 56, Lk 12,22–34
A vihar közepette Pál bátorítása és reménysége ellentmond útitársai félelmének és kétségbeesésének. Közös elhívásunk arra, hogy Jézus Krisztus tanítványai legyünk, maga után vonja az ellentmondás jelét. E szorongással küzdő világban arra hívattunk, hogy – Isten szerető gondviselésében bízva – megmutassuk a reményt. Keresztyén életünkben azt tapasztaljuk, hogy Isten minden látszat és kitérő ellenére célhoz vezet. Nem fogunk megfulladni vagy elveszni, mert az ő megingathatatlan szeretete örökké tart.
Mindenható Istenünk, személyes szenvedésünk arra indít minket, hogy kiáltsunk fájdalmunkban és összeránduljunk félelmünkben, amikor a betegséget, az aggódást vagy szeretteink halálát megtapasztaljuk. Taníts, hogy bízzunk benned! Az egyházak, amelyekhez tartozunk, hadd legyenek gondviselő jóságod jelei. Tégy minket Fiad igaz tanítványaivá, aki Igéd meghallására és egymás szolgálatára tanított minket! Bizalommal kérjük ezt Fiad nevében és a Szentlélek ereje által. Ámen.
5. nap • Erő: a kenyér megtörése az útra
„Addig pedig, amíg virradt, Pál mindnyájukat arra biztatta, hogy egyenek. Így szólt: Ma a tizennegyedik napja, hogy étlen várakoztok, és semmit sem ettetek. Ezért intelek titeket, hogy egyetek, mert az is megmeneküléseteket szolgálja. Mert közületek senkinek sem esik le egyetlen hajszál sem a fejéről. E szavak után vette a kenyeret, hálát adott Istennek mindnyájuk szeme láttára, megtörte, és enni kezdett. Erre mindnyájan nekibátorodtak, és ők is enni kezdtek." (ApCsel 27,33–36) – Zsolt 77; Mk 6,30–44
Pál étkezésre hívása buzdítás azoknak, akik a hajón vannak, hogy erőt gyűjtsenek ahhoz, ami rájuk vár. A kenyér elfogadása magatartásuk megváltoztatását jelzi: a hajón lévő emberek a kétségbeeséstől eljutottak a bátorságig. Az úrvacsora ehhez hasonlóan ennivalót ad az útra, és mindannyiszor az Istenben való életre vezet. Erőssé tesz minket. A kenyér megtörése – a keresztyén közösség életének és istentiszteletének középpontja – felkészít a keresztyén szolgálat iráni elkötelezettségre. Várva várjuk azt a napot, amikor minden keresztyén ugyanahhoz az úrvacsorai asztalhoz telepedhet, és erőt meríthet az egy kenyérből és az egy pohárból.
Szerető Istenünk, Fiad, Jézus Krisztus megtörte a kenyeret, és megosztotta tanítványaival a poharat szenvedésének előestéjén. Add, hogy egyre szorosabb közösségben növekedhessünk! Pál és a korai keresztyének példáját követve adj nekünk erőt, hogy az együttérzés, a szolidaritás és a harmónia hídjait építsük! A Szentlélek erejével, Fiad nevében kérünk, aki azért adta életét, hogy mi élhessünk. Ámen.
6. nap • Vendégszeretet: a nem mindennapi emberség bemutatása
„Miután megmenekültünk, akkor tudtuk meg, hogy Máltának hívják ezt a szigetet. A barbárok nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk, mert tüzet raktak, és a ránk zúduló eső és a hideg miatt mindnyájunkat befogadtak. Amikor Pál összegyűjtött egy csomó rőzsét, és a tűzre tette, a meleg miatt egy vipera bújt ki belőle, és a kezébe mart... Azon a környéken volt a sziget elöljárójának, Publiusznak a birtoka, aki befogadott minket, és három napon át nagyon barátságosan megvendégelt." (ApCsel 28,1–2;7) – Zsolt 46; Lk 14,12–24
A tengeri vihar megpróbáltatásai és megrázkódtatásai után a sziget lakói felajánlották segítségüket a partra vetetteknek, akik így nem mindennapi emberséget tapasztaltak. Az ilyen jóság közös emberségünkre mutat. Az evangélium azt tanítja, hogy amikor a bajban lévő emberekről gondoskodunk, Krisztus iránt tanúsítunk szeretetet (vö. Mt 25,40). Továbbá amikor szeretetteljes emberséggel fordulunk a gyengékhez és kisemmizettekhez, Isten szívéhez hangoljuk szívünket, hiszen nála különleges helyük van a szegényeknek. Az idegenek szívesen látása, legyenek más kultúrájúak vagy más hitűek, bevándorlók vagy menekültek, egyrészt azt jelenti, hogy magát Krisztust szeretjük, másrészt pedig azt, hogy úgy szeretünk, mint Isten. Keresztyénként arra hívattunk, hogy álljunk elő a hitben, és azokat is érjük el Isten mindenre kiterjedő szeretetével, akiket nehezen tudunk szeretni.
Istenünk, aki az árvák, az özvegyek és az idegenek Istene vagy, töltsd el szívünket odaadó vendégszeretettel! Nyisd meg szemünket és szívünket, amikor arra kérsz bennünket, hogy etessünk, ruházzunk és látogassunk meg téged! Segíts, hogy egyházaink részt vegyenek az éhség, a szomjúság és az elszigeteltség megszüntetésében és az akadályok leküzdésében, amelyek útját állják minden ember elfogadásának! Jézus, a te Fiad nevében kérünk, aki legkisebb testvérünkben is jelen van közöttünk. Ámen.
7. nap • Megtérés: szívünk és elménk megváltozása
„Amikor Pál összegyűjtött egy csomó rőzsét, és a tűzre tette, a meleg miatt egy vipera bújt ki belőle, és a kezébe mart. Amikor a barbárok meglátták a kezéről lecsüngő mérges kígyót, így szóltak egymáshoz: Bizonyára gyilkos ez az ember, aki a tengerből kimenekült ugyan, de az isteni bosszúállás nem engedi, hogy életben maradjon. Ő azonban lerázta a kígyót a tűzbe, és semmi baja sem esett. Azok pedig azt várták, hogy feldagad, vagy hirtelen holtan esik össze. Mikor azonban hosszas várakozás után azt látták, hogy nem történik semmi baja, megváltozott a véleményük, és azt mondták róla, hogy isten." (ApCsel 28,3–6) – Zsolt 119,137–144; Mt 18,1–6
A helybeliek rájöttek, hogy Pált tévesen bélyegezték meg gyilkosként, így megváltoztatták a véleményüket. A különös esemény a viperával lehetővé teszi a szigetlakók számára, hogy másképp lássák a dolgokat, és így felkészítheti őket arra, hogy Pálon keresztül Krisztus üzenetét hallják. Keresztyén egységünk és megbékélésünk keresése során gyakran szembesülünk azzal, hogy újra kell gondolnunk azt, amit addig véltünk mások hagyományairól és kultúrájáról. Ez folyamatos Krisztushoz térést követel azért, hogy az egyházak megtanulják leküzdeni azt, hogy másokra fenyegetésként tekintsenek. Ennek eredményeképpen abba fogjuk hagyni mások lenézését, és közelebb kerülünk az egységhez.
Mindenható Istenünk, bűnbánó szívvel fordulunk hozzád. Miközben őszintén törekszünk igazságodra, tisztíts meg minket mások igazságtalan elítélésétől, és vezesd egyházadat, hogy növekedjen a közösségben! Segíts elengedni félelmeinket, hogy jobban megértsük egymást és a közöttünk lévő idegent! Az Igaz, a te szeretett Fiad, Jézus Krisztus nevében kérünk. Ámen.
8. nap • Nagylelkűség: elfogadás és adás
„Történt pedig, hogy Publiusz apja lázrohamoktól és vérhastól gyötörve ágynak esett. Pál bement hozzá, és miután imádkozott, rátette a kezét, és meggyógyította. Miután ez megtörtént, a többi beteg szigetlakó is odament hozzá, és ő meggyógyította őket. Ezek nagy megbecsülésben részesítettek minket, és amikor elhajóztunk, elláttak bennünket minden szükséges dologgal." (ApCsel 28,8–10) – Zsolt 103,1–5; Mt 10,7–8
Ez a történet adással és elfogadással van tele. Pál nem mindennapi emberséget tapasztalt a szigetlakóktól, meggyógyította Publiusz apját és másokat is. Miután mindenüket elveszítették a viharban, a kétszázhetvenhat befogadott ember bőséges ellátást kap, amikor útnak indul. Keresztyénként nem mindennapi emberségre hívattunk. De ahhoz, hogy adjunk, először meg kell tanulnunk elfogadni Krisztustól és másoktól. A tőlünk különböző emberek emberséges, jó szándékú cselekedeteinek elfogadói vagyunk – gyakrabban, mint gondolnánk. Ezek a cselekedetek Urunk nagylelkűségére és gyógyítására mutatnak. Mi, akiket az Úr meggyógyított, felelősek vagyunk azért, hogy továbbadjuk azt, amit kaptunk.
Életadó Istenünk, hálát adunk könyörületes szereteted ajándékáért, amellyel megnyugvást adsz és megerősítesz. Imádkozunk, hogy egyházaink mindig nyitottak legyenek, hogy elfogadják egymástól ajándékaidat. Add nekünk a nagylelkű szeretet nyitottságát, amikor együtt járjuk a keresztyén egység útját! Fiad nevében kérünk, aki veled és a Szentlélekkel él és uralkodik. Ámen.