Fiatal keresztyének a békéért

2019. augusztus 11., vasárnap

Az igazságosság és béke zarándoklata keretében fiatalok százai érkeznek a napokban Dél-Koreába, hogy békemenettel demonstrálják hitüket a megbékélés és remény jegyében.

Augusztus 9. és 12. között fiatal keresztyének szerte a világból csatlakoznak a koreai közösségekhez, hogy az Egyházak Világtanácsa (EVT) dél-koreai Puszan városában tartott 2013. évi nagygyűlésén elindított igazságosság és béke zarándoklata, az ökumenikus mozgalom új paradigmája keretében közösen emeljék fel hangjukat a béke és reménység mellett. Az EVT a koreai kezdeményezéssel párhuzamosan Genfben rendezi meg saját zarándoklatát, „többezer mérfölddel távolabb, de lélekben vált vállnak vetve”.

A fiatalok az EVT globális ifjúsági hálózatának, az ECHOS bizottságnak a tagjaiként felhívásukban a világ egészét érintő béke és reménység mellett állnak ki, a koreai megbékélés mellett a globális békefolyamat melletti elköteleződésre hívják a fiatal keresztyéneket.

A világtalálkozó gerincét a közös imádság, a bibliai elmélkedés és a párbeszéd alkotják. A korai háború és a megosztott Koreai-félsziget „sebeit” felkeresve, a fiatalok abban reménykednek, hogy az ökumenikus mozgalom iránt elkötelezett társaikat is ösztönözni tudják szerte a világon. A találkozó ugyanis az EVT 2021-ben a németországi Karlsruhe városában sorra kerülő 11. nagygyűlésének előkészítő rendezvénye is egyben.

A szöuli békezarándoklatot az ECHOS háromnapos tanácskozása követi, ahol a fiatal képviselők az EVT koordinálta ökumenikus mozgalom programjaival kapcsolatos saját terveikről is egyeztetnek. Az esemény záróakkordja a Koreai-félsziget békés újraegyesítéséért immár hagyományosan megtartott világimanap lesz augusztus 11-én, illetve a másnap az EVT genfi központjában szervezett nemzetközi ökumenikus ifjúsági nap teszi teljessé a kezdeményezést.

Az ifjúság, a fiatal felnőtt korosztály bevonására a keresztyén egyházak az EVT puszani nagygyűlésén hozták létre az ECHOS bizottságot, amely azóta minden évben ülésezik és akciókat szervez, hogy a fiatalok hallathassák hangjukat az ökumenikus mozgalomban. Ugyanekkor erősítette meg a világkeresztyénség, többek között a koreai reformátusok sürgetésére, a koreai nép újraegyesülése melletti határozott kiállását, amit már 2013-ban is egy nagyszabású békezarándoklattal pecsételt meg.

Minthogy az MRE szoros kapcsolatot ápol a dél-koreai keresztyén közösség többségét képviselő presbiteriánus egyházakkal és saját történelmi tapasztalatai miatt is szívén viseli a koreai nép megosztottságát, korábban is részt vett imakampányokban, valamint az Észak- és Dél-Korea újraegyesülését szorgalmazó nemzetközi konzultációkon.

Külügyi Iroda

Forrás: www.oikoumene.org

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió