„Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya.” (Jn 12, 26)
Életének 85. esztendejében, 2019. július 29-én Bustya Dezső nyugalmazott lelkipásztort, az Erdélyi Református Egyházkerület volt püspökhelyettesét szolgálatba küldő Ura hazahívta. „Köszönjük Istennek mindazt a jót, amit az ő élete és szolgálata által nekünk ajándékozott. Hisszük, hogy Az, aki kézen fogva vezette földi életútján, immár átvitte őt a halálból az életre″ – fogalmaztak a gyászoló családtagok.
Temetése 2019 július 31-én, szerdán délután 3 órától lesz a marosvásárhelyi református temetőben.
A temetésen részt venni szándékozókat arra kérik, hogy koszorú helyett csak egy szál virágot hozzanak sírra.
Krisztusnak szentelt élet
Bustya Dezső 1935. február 2-án, Erdőszentgyörgyön született. Első elemi osztályát Szövérden, édesapja szülőfalujában járta, a többi osztályt már Kolozsváron, a Ráskay Lea utcai állami népiskolában. 1945 őszén beiratkozott a Kolozsvári Református Kollégiumba, itt tanult hetedik osztályos koráig, míg az első tanügyi reform következtében, a „kisérettségi” után egyszerre kilencedik osztályos lett. Az iskola ekkor már a 2-es számú Állami Magyar Fiúlíceum nevet viselte. Érettségi vizsgát tett 1952-ben, s ez év nyarán felvételi vizsgát tett a Bolyai Tudományegyetem Filológiai Karára, magyar nyelv és irodalom szakra. Azonban beiratkozásra már nem került sor, ugyanis az 1951–52-es tanévben néhány fiatallal az Illegális Kommunistaellenes Szervezetet (IKESZ) tagja lett.
1952. május elsejére virradóan 2000 darab magyar-román nyelvű röpcédulát terjesztettek a városban. A Szekuritáté bizonyos feljelentés alapján rajtaütött a csoporton, annak tagjait pedig egy éjszaka letartóztatták. Törvényszéki tárgyalásra 1953 márciusában került sor, Bustya Dezsőt és társait öt-nyolc évi letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Bustya Dezső öt évet kapott, amiből két évet töltött le, ugyanis 1954-ben külön rendelettel az egész csoport kegyelmet nyert.
Állami egyetemre nem nyerhetett felvételt; egy évet tisztviselőként dolgozott a kolozsvári karton- és papírlemezgyárban, majd 1955 őszén sikeres felvételi vizsga útján a Református Teológiai Fakultás hallgatója lett. 1959-ben segédlelkészi vizsgát tett, egy évet a teológián töltött ifjúsági felügyelőként, akkori elnevezéssel „szeniorként”. 1960-ban tett nagypapi vizsgát, és következtek a gyülekezeti szolgálatok. Mindenütt általában a megelőző szolgálati idő kétszeresét töltötte: 1960–65 között a Ludastelepi Református Egyházközségben, 1965–75 között a vízaknai egyházközségben szolgált. Innen hívta meg a templom nélküli marosvásárhely-alsóvárosi gyülekezet lelkipásztorának 1975-ben, s itt szolgált 1995-ig, amikor Csiha Kálmán püspök ismételt kérésére elvállalta a kolozsvári Bethlen Kata Diakóniai Központ igazgatását, s ezzel együtt az egyházkerületi diakóniai előadói tisztséget.
Az 1994-es egyházkerületi közgyűlés megválasztotta egyházkerületi főjegyzőnek, püspökhelyettesnek. Eközben felépült a marosvásárhely-alsóvárosi gyülekezeti központ templommal, irodával, parókiával, így ezt a közegyházi szolgálatot is elvállalta. Közben állandóan tanult, előbb magiszterjelölti kollokviumokat tett, majd beiratkozott a doktori tanfolyamra, azonban politikai múltja miatt szigorlatot csak a rendszerváltás után, 1992-ben tehetett ótestamentumi bibliai tudományokból.
Az Erdélyi Református Egyházkerületet több külföldi konferencián képviselte, több egyházi tisztséget viselt a marosludasi, majd a brassói egyházmegyében (levéltáros, missziói előadó), az egyházkerületnél közgyűlési tag, fegyelmi bizottsági tag, valamint a Zsinati Állandó Tanács tagja. A teológián negyedszázadon át tagja a lelkészképesítő bizottságnak és több más, kerületi meg kerületközi bizottság tagja vagy elnöke. Marosvásárhelyen több évig működtette az iszákosmentő missziót.
Tanárként is munkálkodott: Marosvásárhelyen, majd Kolozsváron, a Református Tanárképző Karon, a Református Diakonisszaképző Főiskolán, majd nyugdíjasként is 2000–2009 között a marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskolán. A sajtóban 1965 óta jelentek meg cikkei, tanulmányai a Református Szemlében láttak napvilágot. Felkérésre Marosvásárhelyen megalapította kiváló szerkesztői gárdával az Üzenet című gyülekezeti lapot, amelynek kihagyásokkal több éven át főszerkesztője és a lapot szerkesztő bizottság tagja volt. Az 1989-es változások után több külföldi lapban is jelentek meg írásai. Az ige hasogatása és a jó szervezőkészség karizmája mellett Isten szép családdal is megajándékozta. 1959-ben vette feleségül a bánffyhunyadi származású Mátyás Erzsébetet, akivel együtt megtapasztalhatta a többszörös gyermekáldás csodáját – négy gyermekük született: Zsuzsanna, János, Sándor és Borbála, illetve hét unoka: András, Benjámin, Bence, Zsófia, Abigél, Áron és Dániel.
forrás: reformatus.ro