Új rektor vezeti a Károlit szeptembertől

2019. június 05., szerda

Zsengellér József református lelkipásztor, a Károli Gáspár Református Egyetem stratégiai rektorhelyettese lesz szeptembertől az intézmény rektora. Megbízatása 2024. augusztus 31-ig szól. A rektori kinevezést Áder János köztársasági elnök adta át a Sándor-palotában május utolsó napján.

Zsengellér József 1966-ban született Budapesten, 1991-ben szerzett lelkészi oklevelet a Budapesti Református Teológiai Akadémián. A következő években segédlelkész volt a Pozsonyi úti Református Egyházközségben, majd 1993-97 tanársegéd a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának Bibliai Teológiai és Vallástörténeti Tanszékén. Tíz éven keresztül tanszékvezetőként tevékenykedett a Pápai Református Teológiai Akadémia Ószövetségi Tanszékén, ezt követően pedig visszatért a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának Bibliai Teológiai és Vallástörténeti Tanszékére. Jelenleg ugyanezen a tanszéken tanszékvezető egyetemi tanár és az intézmény rektorhelyettese.

A stratégiai rektorhelyettes nyár végétől veszi át a rektori tisztséget. „Megtaláltuk a helyünket a világban és az egyházban, és talán az egyház is rátalált a saját egyetemére, és használni tudja azt a sokrétű kutatói munkát, amelyet az egyetemen végzünk, megszólítva az evangélium üzenetével a hallgatóinkat és oktatóinkat egyaránt” – nyilatkozta korábban Zsengellér József, összefoglalva saját szolgálatának alapjait is.

A váltásra azért volt szükség, mert az egyetem jelenlegi rektora, Balla Péter szolgálati ideje lejárt. A Dunamelléki Református Egyházkerület májusi közgyűlésén Bogárdi Szabó István püspök úgy fogalmazott, hogy Balla Péter vezetése idején a Károli-egyetem helyzete stabilizálódott, az intézmény egyes karai pedig az ország legjobbjai közé tartoznak. Balla Péter két cikluson keresztül töltötte be a Károli Gáspár Református Egyetem rektori tisztségét, tevékenységéról az egyetem elindulásának 25. évfordulóján így fogalmazott: „Olyan szakembereket szeretnénk képezni országunknak, nemzetünknek, akiknek az értékrendje, a mások iránti segítőkészsége a jézusi etika és értékrend alapján áll. Senki ne értse félre, nem kizárólagos elvárás a keresztyén hit megvallása az egyetemen – sem a hallgatóktól, sem az oktatóktól. De mindenki tudja, hogy mi ezen értékek alapján végezzük a képzést, és a Jézus követésébe hívás is elhangzik egyetemünkön. Hiszem és vallom, hogy a jézusi értékrend csak hasznára válhat a nemzetünknek, és ezért nagyon fontos, hogy van református egyetem.”

reformatus.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió