– Amennyire pár hét távlatából megállapítható, hogy érintette a felvidéki magyarokat a március 27-i törvénymódosítás?
– Mindenkit váratlanul ért a parlament döntése, nagy kérdés jelenleg is, hogy valóban életbe lép-e a törvény, mert sok politikai párt tiltakozik ellene. Többen azt nyilatkozták, abban a szövegtervezetben, amit előzetesen tárgyaltak, nem így szerepelt a módosítás, mások viszont arra hivatkoznak, nincs is tiltva a Himnusz éneklése, egyszerűen csak delegáció jelenlétéhez kötik. Nekünk, Szlovákiában élő magyaroknak és egyháztagoknak ez a verses imádság olyan érték, ami a múltból, valóban a magyar népünk zivataros századaiból ered és kifejezi Istenhez szóló óhajunkat: tőle kérjük az áldást minden alkalommal, amikor énekeljük. Ezt pedig nem lehet törvényekhez kötni.
– Így kapcsolódik ez a szólás- és vallásszabadság kérdéséhez is, amire a közleményükben hivatkoznak?
– Elidegeníthetetlen jogunk, hogy ez az imádság és ének a szívünkből szólhasson. Egyházunk Zsinati Tanácsa ezért is fogalmazta meg április 6-án azt a határozatát, melyben szerepel, hogy kisebbségi létünkhöz és szabad vallásgyakorlásunkhoz is hozzátartozik himnuszunk éneklése. Hálásak vagyunk, hogy a Generális Konvent Elnökséges is tiltakozását fejezte ki a törvénymódosítás miatt, és azért is, hogy a magyar diplomáciai kapcsolatokon keresztül ezt eljuttatják Szlovákia kormányának.
– Különleges a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház helyzete, hiszen egyaránt vannak magyar és szlovák gyülekezetei is. A szlovák nemzetiségű egyházvezetők hogy fogadták a törvénymódosítást?
– A Zsinati Tanácsunk tizenkét fős, ebből ketten szlovákok, a püspökhelyettes és a főgondnokhelyettes. Ők is velünk egyetértve szavazták meg és fogadták el a kiadott nyilatkozatot, amit szlovák nyelvre is lefordítottunk. Április 8-án ezt eljuttattuk Andrej Kiska köztársasági elnöknek és Andrej Danko parlamenti elnöknek, a Szlovák Nemzeti Párt vezetőjének – maga a kezdeményezés is ettől a párttól indult.
– Andrej Danko, a szlovák parlament elnöke azt nyilatkozta, nem volt ártó szándék a módosítási javaslat mögött.
– Ezt a kijelentést megkérdőjelezem, mivel a parlament ülésén a Szlovák Nemzeti Párt képviselői arról is beszéltek, milyen hatással van rájuk, amikor sportmérkőzések előtt több ezer magyar együtt énekli a Himnuszt. Ugyanakkor ehhez az is hozzátartozik, hogy a törvénymódosítás eredetileg egy szimbólumhasználati kérdésből indult ki: a szlovák jégkorong-válogatott egy stilizált szlovák címert szeretett volna mezeire rakni. Ezt a kérdést a 63/1993-as törvény szabályozza, ami a Szlovák Köztársaság állami jelképeiről és azok használatáról határoz. Az eredeti törvény pozitív irányba vitte a nemzeti szimbólumokról szóló párbeszédet – de ez most egy nagyon negatív és diszkriminatív javaslattal bővült.
– A törvénnyel kapcsolatban több alkalommal is sportmérkőzéseket említették, azonban nekünk, reformátusoknak a Himnusz eléneklése istentiszteleteink szerves része is. Hogy reagáltak a gyülekezetek a várható változásra?
– Azért is érint nagyon személyesen ez a döntés, mert komáromi gyülekezetünkben például presbitériumi határozat szól arról, milyen egyházi és nemzeti ünnepeinken énekeljük el a Himnuszt, akár templomunkban, akár szabadtéren. Ilyenformán ez az egyházunk belső ügye: számunkra a Himnusz azzal, hogy benne szerepel az énekeskönyvünkben, valójában imádság is. Ezért különösen is megdöbbentő, hogy ilyen módosítási javaslat előfordulhat egy magát demokratikusnak tartó, európai uniós tagállamban. Ez beavatkozás a vallásszabadság kérdésébe, amit azonban a harminc évvel ezelőtti társadalmi-politikai fordulat után szinte azonnal rögzítettek. Ez az ellentmondás nem maradhat meg sokáig.
– Kárpátaljáról és Erdélyből az elmúlt években több aggasztó hír is érkezett a magyar kisebbség helyzetről. Ez a fajta, rosszul értelmezett nacionalizmus jelenik meg most a szlovákok részéről is vagy ez egy egyszeri félreértés?
– Nagyon remélem, hogy ezt a helyzetet meg lehet oldani, és azután, hogy a köztársasági elnök nem írta alá, hanem visszaküldte a javaslatot, a parlament sem terjeszti fel újra. Nekünk, itt élő magyaroknak viszont az az érzésünk, hogy a történelem ismétli önmagát: az első világháború után, a trianoni döntés miatt elszakított őseink megtapasztalták, hogy tiltották Himnuszunk éneklését, majd ugyanígy a második világháború utáni hontalanság éveiben is. A ’89-es fordulatot követően is volt egy időszak, amikor mindent elkövettek, hogy a szlovákiai magyarság ne tudja erősíteni önazonosságát, de azt hittük, ezek az idők elmúltak – ezért ért mindenkit „derült égből villámcsapásként” ez a döntés. Remélem, hogy a józan gondolkodás és az „élni és élni hagyni” elve győzedelmeskedik, mivel ez vitathatatlanul szabadságunkhoz tartozik.
– Épp a magyar költészet napján beszélgetünk. Önnek személyesen mit jelent nemzeti imádságunk?
– Ez a vers, ez az ima azt jelképezi, hogy van egy közösségünk és közös múltunk, de azt is, hogy előre tekintünk. Számomra fontos, hogy szív szerint énekelhessem és így is Istent dicsőítsem mindazért, amit őseinknek és nekünk, ma elő magyaroknak adott egész életünkben. Hálát adva mindenért, amivel megáldott bennünket és kérve, hogy feladatainkban továbbra is helytállhassunk.
Farkas Zsuzsanna, fotó: Szarvas László