Hivatása: rendőr és lelkész

2018. november 12., hétfő

„A rendőri pályában vonzott a segíteni tudás, hogy oda lehet állni emberek mellé – és ez a lelkészi hivatásomban is megvan." Pallagi Andrea törzsőrmester a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Nyomozó Főosztály Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztályán dolgozik. Nyomozó, közben a Budapest-káposztásmegyeri református gyülekezetben házicsoportot vezet, időnként prédikál is. Van szolgálati fegyvere, szeret is lőni, de csak lőgyakorlaton. Az az álma, hogy a tábori lelkészség mintájára egyszer rendőrlelkészi egység jöjjön létre.

– Mi volt előbb az életében, a rendőrség vagy Isten?

– Gyerekként nagyon szerettem a Linda-filmeket. Középiskolába már úgy mentem, hogy rendőr leszek. Érettségi után föl is szereltem a Budapesti Rendőr-főkapitányságra, itt öt évet voltam rendőr, de leszereltem. Két évre külföldre mentem önkéntesnek. Ez volt az Istenhez fordulásom ideje. Amikor hazajöttem, jelentkeztem a teológiára, lelkész lettem Sárospatakon, később kilenc évig a miskolci Lévay József Református Gimnáziumban dolgoztam.

Csakhogy nem hagyott nyugodni a gondolat, milyen lehet keresztyén emberként, református lelkészként rendőrnek lenni. Sokat imádkoztam, hiszen semmiképp sem akartam újra egyedül, Isten nélkül rendőrként szolgálni. 2017 szeptemberében ismét felszereltem. Úgy érzem, nem jöttem egyedül, hiszem és vallom, hogy Istennek terve van velem itt a rendőrségi munkámban. Bár világi állásban dolgozom, attól még lelkész is vagyok, Isten ügyét szolgálom.

– Több mint egy éve újra rendőr. Milyen református lelkészként rendőrnek lenni?

– Vannak barátaim, akik szerint a rendőri és lelkészi hivatás üti egymást. Én úgy látom, mindkét hivatásban a bűn ellen vagyunk. Igaz, rendőrként tudatosan oda kell figyelnem, hogy ne lelkészi szempontokat érvényesítsek, ne lelkigondozó legyek. Amikor pedig lelkészként szolgálok, tudatosan oda kell figyelnem, nehogy rendőrként nyilvánuljak meg. Úgy tapasztalom, hogy a kettő együtt nyert értelmet bennem. Korábbi rendőri munkám során ugyanis nem tudtam mit kezdeni az élet végességével – ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy leszereltem. Sokszor találkoztam a halállal, az emberi élet mélységeivel, családi botrányokkal, kábítószer miatt tönkrement életekkel. Nem tudtam mit kezdeni ezekkel. Keresztyén emberként teljesen másképp tekintek ezekre a helyzetekre. Igyekszem az örökkévalóság felől figyelni minden történést. Már tudom, nem csak ennyi egy emberi élet, adatik ennél sokkal több.

– Jól értem, hogy amikor először szolgált rendőrként, nem volt még hívő?

– Igen, felnőtt megtérő vagyok. Bár 13 évesen konfirmáltam, aztán nem sokat voltam a templom környékén. 24 múltam, amikor odafordultam Istenhez. De ehhez le kellett szerelnem, mert válságba sodort, hogy nem tudtam feldolgozni a rendőri munkám során szerzett élményeim. Gyötörtek a kérdések: ennyi az élet? Egyáltalán, mi az élet?

– Ezek szerint a megtéréséhez a rendőrség is hozzásegítette.

– Erre így még nem gondoltam… de igen. Hozzájárult. Minden, ami velünk történik, azt Isten használja.

– A Zsaru Magazinnak mondta, hogy rég nem volt rendőr, mégis megdobbant a szíve, ha rendőrautót látott. Mi az, ami ennyire szenvedélyesen vonzza a rendőrségben?

– A védelem: szolgáljuk a hazánkat, védjük az állampolgárokat, erre tettünk esküt. Szerintem minden rendőr hős, és ez a hősiesség is vonz. Hétköznapi értelemben is hősök, elviselik a jogos vagy jogtalan megjegyzéseket, amiket gyakran kap egy rendőr. Hős, amikor szembe mer nézni tragédiákkal, például súlyos balesetnél. Hős, amikor szembe tud nézni az emberi bűnök mélységével. Mondom újra: minden rendőr hős. Azon vagyunk, hogy megoldódjanak a problémák és kiderüljön az igazság. A rendőri pályában vonzott a segíteni tudás, hogy oda lehet állni emberek mellé – és ez a lelkészi hivatásomban is megvan.

– Félelem van Önben?

– Mindenki fél, ez teljesen emberi érzés, ez nem baj. Az a veszélyes, ha úrrá lesz rajtunk a félelem. Vannak helyezetek, amikor félek, persze! De Isten velem van, vele jöttem ide, nem vagyok egyedül. Elkísér az irodába, a kihallgatásokra, a helyszínekre és a munkatársaimmal vagy az elöljáróimmal való kapcsolataimba is. Isten jön és megerősít.

Nem kevés félelemmel jár az is, hogy nekem gyakorlatilag újra kellett tanulnom a szakmát. Húsz évet hagytam ki, az alatt minden megváltozott. Tanulni kell, mert szeretnék jó rendőr lenni. Ebben is nagyon sokat segít a hitem, mert Istennek terve és célja van azzal, hogy én itt vagyok.

– És tudja már, mi a terv és a cél, amiért Isten idekísérte?

– Igen! Jó lenne, ha létrejöhetne a rendőri lelkészség egysége, megadva a lehetőséget az állomány tagjainak, hogy a pszichológusok mellett lelkipásztorok is segítsék a munkájukat. Számomra meglepő, milyen sokan vannak a rendőrségen, akik Krisztusba vetett hittel végzik a munkájukat. Gyülekezetbe járnak, sokan presbiterek. Illetve a rendőröket, akikben van nyitottság és igény, a rendőrségen dolgozó lelkész segíthetne elvezetni Krisztushoz. Ez a lehetőség már adott a katonáknak, ott van tábori lelkészség. Valami hasonló létrejöttének lehetőségéért imádkozom.

– Tett ez irányban lépést az egyházon vagy a rendőrségen belül?

– Ez az én álmom, de még csak gyerekcipőben jár. Beszéltem az ötletemről egyházi kollégáimmal, de hivatalos álláspont még nincs. Remélem, az egyház felismeri a lehetőséget. Nagy szüksége lenne a rendőröknek, hogy beszéljünk nekik Krisztusról.

– Tudták egyáltalán a kollégái, amikor először besétált ide, az irodába, hogy lelkész is?

– Igen, de a lelkészség itt másképp számít: keresztyén emberként megmutatkozik a munkámban, hogy Krisztushoz tartozom. Úgy érzem, tisztelik, hogy lelkész vagyok. Nagy bizalmat kaptam azzal, hogy ide jöhettem dolgozni. Nagyon szeretem a kollégáimat.

– Milyen szakterületen dolgozik?

– A gyermek- és ifjúságvédelemben, és ez nekem a rendőrségi munka csúcsa. Ahogy egyházi közegben szoktuk mondani: az iskolák a gyülekezetek veteményeskertjei, mert a felnövekvő nemzedék viszi tovább mindazt, amit tanítunk nekik. Nekem a gyermekek, fiatalok védelme emiatt is nagyon fontos. Álmaim netovábbja ez a munka.

– Mivel foglalkozik a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztály nyomozója?

– 18 év alatti fiatalokkal kapcsolatos súlyos, erőszakos bűncselekményekben igyekszünk az igazságot kideríteni. Tanúkutatás, tanúkihallgatás, szembesítés, adatgyűjtés, házkutatás, lefoglalás, szakértők kirendelése, gyanúsítotti kihallgatás, bűnügyi nyilvántartásba vétel, DNS mintavétel – címszavakban ezekkel foglalkozom. A nálunk megforduló fiatalok lehetnek sértettek vagy elkövetők.

– Féltem, hogy ez utóbbit is mondja.

– Remélem, hogy nálunk akár meg is fordulhat egy fiatal élete. Ha elkövet valamit, akkor be kell jönnie a rendőrségre, kihallgatják, szembesül tettének súlyával és lehetséges következményével. Persze sok elkövetőn az látszik, hogy nem érdekli, már elkéstünk. De azért látunk olyat is, hogy elgondolkodnak arról, lehet másképp is élni. Hiszem, hogy eszközei lehetünk Istennek abban, hogy felvázoljuk a fiatal bűnelkövetőnek egy jobb élet lehetőségét.

– Kihallgatásában, kérdéseiben, válaszaiban, sóhajaiban mennyire van benne, mennyire játszik szerepet a hívő-léte, lelkészsége?


– A kihallgatásokon másképp tekintek már az emberekre, mint amikor húsz évvel ezelőtt voltam rendőr. Ha ül velem szemben valaki, aki bűnt követett el, akkor egyrészt tudom, hogy annak a törvényben meghatározottak szerint meg kell, hogy legyen a következménye. Hiszen a társadalmi együttélésnek vannak szabályai. Ha ezeket nem tartjuk be, anarchia lesz. Másrészt mindvégig tudom, hogy Isten nem az embert gyűlöli, aki bűnt követett el, hanem a tettét. Igyekszem én is így állni ehhez, erre szeretném felhívni a figyelmet. Hogy van újrakezdési lehetőség, még ha börtönbe is jut egy bűncselekmény miatt. Az örök élet szempontjából ott nincsen vége a dolgoknak, hanem abból is föl lehet állni, mert Istennél van bocsánat. Lehet bocsánatot kérni. Próbálok így nézni egy emberre, aki velem szemben ül. Nyilván egy kihallgatás nem evangelizáció, nem is én kell, hogy beszéljek. Volt már, hogy a hivatalos rész után beszélgettem a meghallgatott gyerekkel, fiatallal ezekről a dolgokról.

– Van szolgálati fegyvere?

– Van.

– Lelkészként fegyvert viselni ritka szituáció. Hogyan éli ezt meg, hogyan tudja a helyén kezelni?

– Magam miatt nem hordanám, de a kollégáim miatt, akikkel kimegyek szolgálatba, hordanom kell. Őket fedeznem vagy védenem is kell. Ez hozzá tartozik a felszereléshez, ha parancsba kapjuk.

– Jár lőgyakorlatra?

– Persze. Szeretek lőni, ebben is szinten kell tartanunk magukat, hiszen ha az utcán helyzet van, jól kell használni a fegyvert.

– Volt éles szituáció, amikor kellett fegyvert használnia?

– Hála Istennek, nem. És nagyon remélem, hogy soha nem is kell majd.

– Ha valami megviseli, van kihez fordulnia?

– Reggelente nem indulok el úgy, és este nem térek nyugovóra úgy, hogy ne beszélném meg a nap történéseit Istennel. Ezek nélkül nagyon szétesnék. Van egy lelkigondozó, akihez havonta egyszer elmegyek, ezt tanácsolom rendőrtársaimnak is. A gyülekezeti alkalmak is sokat segítenek.

– Melyik gyülekezethez tartozik? Van lehetősége, hogy lelkipásztorként is szolgáljon?

– Egyházjogilag rendelkezési állományban lévő lelkész vagyok, de egyre jobban zavar ez, mert én aktív lelkésznek érzem magam. Hálás vagyok a Budapest-Káposztásmegyeri Református Egyházközségért és Zámbó Andrásékért, mert engem ez a gyülekezet befogadott így, hogy világi állásban vagyok. Van egy házicsoport, amit vezetek és vannak igei szolgálataim is.

– Ha feláll a szószékre, illusztrációként mesél olyan történetet, ami a rendőri munkádban előfordult?

– Természetesen, amennyit beszélhetek, beszélek – mert a rendőrség az életem része. Az életemből is merítek. Bevezető történethez volt már, hogy eszembe jutott rendőrségi élményem.

– Olyan üggyel találkozott-e, ami érintette az egyházat?

– Én nem, de a kollegák mesélték, hogy volt ilyen esetük, és ez nagyon elszomorított. Ebből is látszik, hogy az egyházat is emberek alkotják. Gyarló emberek vagyunk mi is, előfordul, hogy olyan mértékben elbukunk, hogy az törvénybe is ütközik. A törvénybe ütköző cselekedetért egy lelkésznek, papnak, presbiternek ugyanúgy el kell számolnia a társadalom felé.

– A családja hogyan fogadta ezt a hullámzást? Rendőrség, teológia… aztán újra rendőrség.

– Amikor rendőr lettem, nagyon büszkék voltak a szüleim, aztán megdöbbentek, amikor leszereltem. Ők nem járnak templomba, nem nehéz elképzelni, mennyire féltettek a szerintük őrültnek tűnő ötlettől, hogy teológiára megyek. Mire éppen megszokták a gondolatot, hogy lelkész vagyok, most újra rendőr lettem – de már ezt is elfogadták.

– Milyennek látja a jövőjét, mondjuk öt év múlva? Képes volt már nagyokat váltani. Benne van a történetében újabb fordulat lehetősége, például, hogy a gyülekezeti lelkészség felé fordul?

– Nem tudom. Szeretnék nyitott maradni az Isten akaratára. Ezt tanulom most: szabadnak lenni, és azt tenni, amire Isten hív. Nem akarom bebetonozni magam egyikbe sem. Mi van, ha idővel Isten egy harmadik útra hív? Az lesz jó, ami majd lesz.

Hegedűs Márk, fotó: Kapás Csilla

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió