1918. október 31-én, a reformáció napján gyilkolták meg gróf Tisza István miniszterelnököt, dunántúli református főgondokot. A százéves évfordulón életrajzának újrakiadásával emlékeztek a 20. század elejének nagy államférfiújára a Terror Háza Múzeumban. A kötet szerzője az idén elhunyt Tőkéczki László történész, dunamelléki főgondnok, akit szintén méltattak a keddi könyvbemutatón.
Református államférfinek lenni Balog Zoltán miniszterelnöki biztos, református lelkész szerint nem felekezetiség, hanem habitus, karakter dolga: „Tisza István annak a protestáns, ezen belül is református, nemzetéért felelősséget vállaló közéletiségnek a megtestesítője, amely Bethlen Gábor erdélyi fejedelemmel indult, s bízom benne, hogy a 21. században sem ért véget.”
Bethlen nyomdokain
Mint mondta, a száz éve elhunyt miniszterelnököt megannyi elődjéhez hasonlóan a transzcendensre nyitott szolgálat és felelősség jellemezte. „A felelősséget, amelyet nemzetéért érzett és gyakorolt, nem lehet megérteni anélkül, hogy ne szólnánk az ő predestinációs hitéről. Ez az eleve elrendelés nem valamiféle fatalista determinizmus, hanem ősi keresztyén igazság, nagyon mély gondviseléshit: nem véletlenül vagyunk a világon, olyan célra teremtettünk, amit nekünk kell elvégeznünk, mert más nem tudja.” Szerinte Tisza István az első perctől az utolsóig annak a felelősségével végezte szolgálatát Isten dicsőségére és emberek javára, hogy a tökéletes mennyei bíró előtt kell majd elszámolnia tetteivel, épp ezért nem is hajolt meg csak az isteni tekintély előtt.
Tisza István 1861. április 22-én született Pesten. A Debreceni Református Kollégiumban érettségizett, Budapesten, Heidelbergben és Berlinben tanult tovább, jog- és államtudományi doktorárust szerzett. A közéletbe 1886-ban országgyűlési képviselőként kapcsolódott be.
A 20. század eleji magyar politika egyik legmeghatározóbb alakja volt: 1912 és 1913 között a képviselőház elnöke, 1910-ben alapítója a Nemzeti Munkapártnak, 1903 és 1905, majd 1913 és 1917 között pedig az ország miniszterelnöke. Politikusi pályája mellett fokozatosan egyre nagyobb felelősséggel járó egyházi tisztségeket vállalt. A nagyszalontai egyházmegye aljegyzője, majd tanácsbírója, végül gondnoka lett. A Dunántúli Református Egyházkerület 1907-ben főgondnokká választotta, tisztségét élete végéig betöltötte. Ellenezte, de megakadályozni nem tudta a hadba lépést, a közhangulat később őt tette felelőssé a vesztes első világháború okozta szenvedésekért, 1918. október 31-én merénylet áldozata lett Budapesten.
„Archetípus, miközben összetéveszthetetlen és összecserélhetetlen személyiség – mondta Tiszáról Balog Zoltán. Egyfajta mércét állít elénk, arra hív, vizsgáljuk meg magunkat!” A református lelkész szerint „szétesettségében és identitáskeresésében” hasonlít a száz évvel ezelőtti és a mai helyzet, de Pál apostol biztatása – „ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem” (Róm 5,20) – a magyar történelemben is mindig visszaköszön: „amikor nagyon mélyre süllyedünk, a magyar kultúra, a magyar föld kineveli és összegyűjti azokat, akik Magyarország megmaradásáért és gyarapodásáért tenni akarnak”.
Ellentmondásos a megítélése
Tisza István a Trianon előtti Magyarország emblematikus alakja, halálát sokan annak végével azonosítják, így megítélése a mai napig nem mentes az érzelmektől és a politikai ideológiáktól – erről Schmidt Mária történész, az életrajzot gondozó XX. Század Intézet főigazgatója beszélt a könyvbemutatón.
Míg a két világháború között a nagyformátumú államférfit tisztelték benne, a kommunista hatalomátvétel után bűnbak lett belőle: „Az 1989 előtti történetírás Károlyi Mihály ellenpólusának állította be, és igyekezett mindent elkövetni azért, hogy az utóbbi jöjjön ki pozitívan az összehasonlításból, ezért Tiszát az ősmaradiság képviselőjének írták le.”Schmidt Mária szerint azért tartja magát ez a nézet még a rendszerváltás után közel három évtizeddel is, mert „amikor nem maradt más vállalható történelmi személyiség a baloldalon, úgy vált egyre fontosabbá számukra, hogy Károlyira felmagasztosult példaképként tekinthessenek”.
Ezzel szemben a XX. Század Intézet vezetője azt hangsúlyozta, hogy a történelmi személyiségeket az alapján kell megítélni, hogy a maguk helyén és idejében hogyan cselekszenek a rendelkezésükre álló információk birtokában:„Tisza sok mindent nagyon jól felismert, csak nem tudta terveit véghezvinni.”
Schmidt Mária ezért tartja fontosnak, hogy 2000-ben megjelenhetett Tőkéczki László könyve Tisza Istvánról, melyben az azóta elhunyt történész a kommunista narratívához képest újraértelmezi „a 20. század egyik legfontosabb” politikai életművét. „Közel hozza hozzánk a szilárd erkölcsi tartású embert, politikust, államférfit, akiről mindig csak közhelyeket, hazugságokat, vádakat, ellenséges vélemények özönét szajkózta a Kádár-rendszer.”
Beleillik ebbe a sorba
A könyvbemutatón méltatták a szerző, Tőkéczki László munkásságát is. „Nehéz róla megszólalni, nagyon közeli barátunk, munkatársunk, kollégánk, nekem személyesen pedig támaszom volt. Évtizedeken keresztül szorosan együttműködtünk, higgadt bölcsessége, lojalitása, széleskörű ismeretanyaga és bátorsága minden helyzetben eligazító iránytű volt számomra”– fogalmazott a főigazgató.
Tőkéczki László 1951. szeptember 23-án született Szikszón. Történelem-német szakos tanári diplomát szerzett, majd tanított gimnáziumban, dolgozott a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Kutatócsoportjánál, 1989-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem művelődéstörténeti tanszékének docense, végül tanszékvezetője volt. Számos könyve, tanulmánya jelent meg, ismeretterjesztő előadásaival beutazta a Kárpát-medencét. Több folyóirat szerkesztője, emellett a Duna TV alapító kuratóriumának tagja volt. Részt vett a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület megszervezésében és oroszlánrészt vállalt a református egyház szárszói értelmiségi konferenciáinak újraindításában, emellett elnöke volt a Református Tehetséggondozó Alapítványnak, valamint alapító tagja a Magyar Protestáns Tanulmányi Alapítványnak. 1999-től a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány kuratóriumának tagja volt, és betöltötte a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat alelnöki pozícióját is. 2009-ben a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnokává választották, amely pozíciót egészen 2018. január 8-iki haláláig betöltötte.
A Tisza István-portré mellett Történelmi arcképek címmel 2002-ben megjelent kötetében Tőkéczki László számos dualizmus-kori személyiség életművét rajzolta meg, a 2013-as folytatásban pedig a két világháború közötti magyarországi közélet szereplőit mutatta be. Schmidt Mária elárulta: tervben volt a sorozat harmadik része, de azt már a szerző nem fejezhette be.
„Ahhoz, hogy magunk mesélhessük el a történelmünket, olyan szellemi potentátok kellenek, mint Tőkéczki László. A 20. század végének nagyon fontos néptanítója, protestáns közéleti személyisége volt, aki finommá árnyalt, veretes nyelvezettel, érzékletesen írta körül a bonyolult politikai konstellációkat is. Bár tiltakozna ellene, Tisza István mellett ő is beleillik a magyar protestáns közéleti személyiségek sorába” – méltatta a szerzőt Balog Zoltán.
Tőkéczki László: Tisza István eszmei, politikai arca
Kiadó: Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány2018, új kiadás
kemény kötés, 268 oldal
Feke György, fotó: Kalocsai Richárd