Tornakápolna a legkisebb olyan magyarországi település, amely saját önkormányzatot tart fenn hivatallal, polgármesterrel, képviselőtestülettel, költségvetéssel. Az önkormányzat szívén viseli a református templom sorsát: hárommillió forintot adtak a most zajló felújításra. Így tudott pályázni a közösség, ugyanis ki kellett fizetni az önrészt. A gyülekezet éves költségvetése százezer forint, így önerőből nem tudnák elvégezni a munkálatokat, ám az önkormányzat és az uniós pályázat segítségével csaknem harminckétmillió forintot fordíthattak a templom külsejére.
A februárban megkezdett felújítás első üteme lassan végére ér: elkészült a templom külső vakolatának cseréje, kicserélték a toronysisak rézlemezét, a tetőhéjazat is rézlemez borítást kapott. Újra cserélték a félig fából épült torony teljes deszkázatát. Restaurálták a külső bejárati ajtót, lecserélték a többi nyílászárót, megoldották a vízelvezetést. A felújítást most a templom belsejével folytatják. Itt új vakolat, festés kell, valamint kicserélnék az elektromos hálózatot és a csillárokat is – utóbbiak eléggé kilógnak a templom gyönyörű berendezési tárgyainak stílusából.
Az 1802-ben épült műemlék templom ugyanis teljesen egységes szín- és motívumvilágú. Látható életfa, édenkerti jelenet és liliom, amely motívumok a térség más templomaiban is feltűnnek. A szószék koronáján a fiókáit testéből tápláló pelikán látható. Mindezek fölött pedig kazettás mennyezet húzódik.
A lelkész is feltöltődik a faluban
Mező Arnold lelkész azt mondja, ha végeznek a teljes felújítással, azzal a következő húsz-harminc évre rendben lesz a templom, amely így „újra teljes fényében tündökölhet".
– De lesz-e gyülekezet két-három évtized múlva? – kérdezzük a falu csökkenő lakosságára utalva.
– A gyülekezet fogy, mint a legtöbb helyen. Ez ellen emberileg nem sokat tehetünk. Mégis öröm és áldás minden alkalom, amikor találkozhatunk egymással. Minden lakos itt szokott lenni az istentiszteleten – osztja meg a lelkipásztor. Hozzáteszi: vannak ötven-hatvan évesek is a gyülekezetben, ők még továbbviszik a közösséget a következő néhány évtizedben.
– Ameddig egyetlenegy ember is van Tornakápolnán, aki vasárnap istentiszteletre szeretne jönni, addig lelkész is lesz, aki eljön hozzá – szögezi le Mező Arnold, aki minden héten megtartja a vasárnapi istentiszteletet.
Összesen négy gyülekezete van, de egyik közösségben sincs kéthetente vagy havonta az alkalom. Ezzel kapcsolatban Jézust idézi: „Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük." (Mt 18,20) A lelkész hozzáteszi: érzi a felelősségét a közösségben, mert sokszor az istentisztelet előtti és utáni öt-tíz perces beszélgetések határozzák meg a helyiek hangulatát, a jövőképüket, a reménységüket. Aztán azt is elárulja, hogy Tornakápolnán szolgálni pihenés és feltöltődés is számára.
Még egyszer megtelik a templom
A gyülekezet gondnoka a nyolcvanéves Szőr Bálintné Esztike néni.
– Mióta tagja a gyülekezetnek? – érdeklődünk.
– Amióta csak élek – válaszolja. Mint mondja, a gyülekezet, ahogyan a falu is, valaha nagyobb volt. Az idősebbek meghaltak, a fiatalok elköltöztek. Elfogy a falu is, meg a gyülekezet is – magyarázza.
A templomfelújításnak örül, de kicsit borúsan hozzáteszi: talán már csak a látogatóknak, turistáknak lesz rá szükségük. Felidézi 1991-et, amikor legutóbb felújították az épületet, és a hálaadó istentiszteleten tömve volt a templom.
– Aki Kápolnáról származott, mind hazajött. Nagy ünnepély volt, szép volt – emlékezik Esztike néni, aki reméli, a mostani felújítás után megint megtelik a templomuk.
Ezer forint perselypénz, ötvenezres adomány
– Tornakápolnán odafigyelnek azokra, akik bajba kerülnek – itt is gyűjtöttek az őrségi viharkár vagy a délvidéki árvíz károsultjainak" – tudjuk meg Mező Arnoldtól.
A lelkész azt gondolta, a szokásos ezer forint körüli összeget kell továbbadnia, ám nagyon meglepődött, amikor Esztike néni egyszer ötvenezer forintot tett elé az asztalra, hogy ezt utalja át, „mert nagyobb bajban vannak, mint mi". A lelkész szabadkozott, hogy ez szép, de nem kellene a féléves költségvetést elutalni. Erre Esztike néni közölte a lelkésszel, hogy nem a gyülekezet kasszájából vettek ki, hanem a tagok adták össze az adományt.
– Ha hasonlóképpen adakozna egy kétszáz fős gyülekezet, nem lenne gond a Magyarországi Református Egyházban – summázza a lelkész.
Hazajár a harangozó, de a turistákat is várják
A helyiek elektromos harangot nem szeretnének, így a mai napig kézzel kell húzni a harangot, hogy jelezze, kezdődik az istentisztelet. Ezt egy, Tornakápolnáról elszármazott, ma Budapesten élő férfi vállalja magára, aki minden hétvégén visszatér a falujába.
A településre egyébként gyakran érkeznek turisták, mert a pici falu híre vonzó számukra, és gyönyörű, csendes a környék. A helyiek szeretettel invitálják az idelátogatókat, hogy ők is legyenek részesei a vasárnapi együttlétnek. Előfordul, hogy 15- 20 idegen is ott van az istentiszteleten.
– Ha valaki ellátogat Tornakápolnára, és nem vesz részt az istentiszteleten, az pont olyan, mintha elmenne Párizsba, és nem nézné meg az Eiffel-tornyot – véli a lelkipásztor, aki szerint – és ebben csakis igazat adhatunk neki – Tornakápolnához hozzátartozik az istentisztelet.
Hegedűs Márk, fotó: Kapás Csilla
A cikk szerkesztett változata megjelent a Reformátusok Lapja 2018. május 27-i számában.