– Az Open Doors amerikai szervezet szerint 2018-ban Jordánia a 21. a keresztyénüldözésben érintett országok közül. Mit érzékelt mindebből?
– Nehéz kérdés, nehéz téma: Jordánia rendkívül különös helyzetben van. Azok az egyházi képviselők, akikkel rövid látogatásom alatt találkoztam, nem panaszkodtak üldöztetésről. Az tény, hogy a Jordániában élő emberek 42 százaléka menekült, összetételük pedig jól tükrözi a Közel-Kelet elmúlt 60-70 évének szomorú történetét: vannak közöttük palesztin, iráni, iraki, gázai övezetbeli, jemeni, libanoni, egyiptomi és szíriai menekültek – és ezzel végigsoroltam a közel-keleti konfliktusokat és háborúkat. Négymillió menekült él Jordániában, a többségük muszlim, iszlám vallású, csak töredékük keresztyén. Az őshonos lakosságban is apró kisebbséget alkotnak a keresztyének, arányuk a népesség 2-3 százaléka. Ennek ellenére a tizenkét tagú Jordán kormányban mindig van három-négy keresztyén miniszter.
Oldaniuk kell a feszültséget. A jordán vallásügyi minisztérium észlelte, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet működése egyszerre menekülteket és propagandát is produkált az elmúlt egy-két évben. Például észlelték, hogy a mecsetekben péntekenként a hitszónokok egyre radikálisabb hangon beszélnek, ezért elrendelték, hogy általuk kiadott toleranciaszövegeket is fel kell olvasni a mecsetekben. Vannak, persze, atrocitások, de képzeljük el: a lakosság fele menekült! Ismétlődnek itt is, amik megtörténnek egy görög vagy német menekülttáborban, vagy a Földközi-tengeren átkelő hajón. Lehet úgy is értelmezni, mondjuk ki nyugodtan, hogy keresztyénüldözés – előfordul. Ilyen események kétségtelenül Jordániában is vannak. De összehasonlíthatatlanul nehezebb a keresztyének helyzete Pakisztánban, Afganisztánban, Egyiptomban vagy egyes afrikai országokban.
– Milyen érzésekkel tért haza?
– Elsősorban Ammanban, az ország fővárosában jártam, ahol kisebb-nagyobb keresztyén közösségek vannak. A legmélyebb tapasztalatom, hogy csak azok a keresztyén közösségek tudnak megmaradni, amelyek a puszta vallásgyakorlaton túl fenntartanak óvodát, vagy van iskolájuk, szociális intézményük, működtetnek kórházat, segélyező szervezetet. Felmorzsolódtak vagy meg is szűntek az évszázadok során azok a vallási közösségek, amelyek bezárkóztak a saját falaik közé, mondván, hogy elég nekik a vallásgyakorlás.
Bogárdi Szabó István püspök április közepén járt Jordániában, Trócsányi László igazságügyi minisztert kísérte el, aki diplomáciai látogatásra érkezett a közel-keleti királyságba. Zsinatunk lelkészi elnöke találkozott Fouad Twal jeruzsálemi emeritus patriárkával és Faeq H. Haddaddal, egy ammani arab nyelvű anglikán gyülekezet lelkészével is. Útjuk során több keresztyén emlékhelyeket, a Nébó-hegyet és a Keresztelőhelyet, valamint Petrát, a híres romvárost is felkerestek.
Láthatóan nagy nyomás helyeződött a keresztyénekre, akik menekülteket fogadnak, hiszen a lakosság megkétszereződött. A jordániai keresztyéneknek ugyanis van egy programjuk, amelynek keretében ingatlanokat, lakásokat vásárolnak, hogy ott keresztyén menekülteket tudjanak elhelyezni, például irakiakat.
Érdekes tapasztalat az is, hogy az országban fejleszteni próbálják a vallási turizmust. Jordánia a Szentföld része, a Jordán partján sorra épülnek a keresztyén templomok, zarándokhelyek, kolostorok. keresztyén közösségek jelennek meg – főleg görög és orosz ortodoxok, akiket évszázadokra visszamenőleg megilletett a zarándokjog, de vannak nyugati katolikusok és amerikai protestánsok is. Számomra érdekes a vallási turizmus kiújulása – azt gondolom, hogy a tradíciók fölfedezéséről van szó. Mindezt a jordán kormány támogatja. Arról is értesültem az út során, hogy Ammanban egy új görög keresztyén templom épül majd, és láthattam egy felújítás alatt álló anglikán, tehát protestáns templomot is.
– Az út kapcsán hivatalos Facebook oldalán megosztott egy igét: „a mostani időben a ti fölöslegetek pótolja azok hiányát, hogy máskor azok fölöslege is pótolja majd a ti hiányotokat, hogy így egyenlőség legyen" (2Kor 8,14). Miért tartotta fontosnak, hogy ebben a kontextusban megossza ezt?
– Egyrészt mert most olvassuk a korintusiakhoz írt második levelet, másrészt mert arról a keresztyén, belső szolidaritásról beszél itt Pál apostol, amit már az első keresztyén gyülekezetek is gyakoroltak. Tudjuk a feljegyzésekből, hogy az ősgyülekezetben súlyos elszegényedés, éhínség és nyomorúság állt be. Pál apostol ekkor úgy gondolta, hogy a jobb helyzetben lévő gyülekezetek segítsék a nehezebb körülmények között élő keresztyéneket. Ezt mi is gyakoroljuk, például az őrségi és a szatmári viharkárok esetében. Még ki sem adtuk a felhívást, hogy gyűjtsenek a gyülekezetek, már kerestek minket, hogy ugye fogunk segíteni. Ez a szemlélet kiterjeszthető a közel-keleti keresztyénekre is, akik most nehéz helyzetben, kisebbségben, megcsappanó anyagi erővel élnek. Mi is segíthetünk nekik! És ne mondjuk, hogy mi magyarok szegények vagyunk a németekhez, svájciakhoz, norvégokhoz vagy amerikaiakhoz képest. Nem az anyagiak mértékén múlik a segítség, hanem a szív készségén.
Ha másért nem, akkor azért kell segítenünk, mert mi, magyarok három évtizede békében élhetünk. A közel-keleti keresztyének támogatása lehet a hálánk kifejezése. Mert nekünk nem kell attól rettegnünk, hogy a nyugati szövetségesek lebombázzák valamelyik vegyi gyárunkat, nem torzsalkodik fölöttünk négy világhatalom, nem masíroznak át ilyen-olyan hadseregek az országunkon. Békében élünk, szabadok vagyunk – a béke pedig Isten ajándéka. Hálából segíthetjük azokat, akik háborús viszonyok között élnek, akik Krisztus követése miatt nehéz helyzetbe kerültek, segíthetjük azokat, akik menekülni kényszerülnek szívükben a vággyal, hogy egyszer majd hazatérhessenek. Mondom újra: nem azt kell néznünk, hogy kihez képest mennyi pénzünk van; az özvegyasszony is betette a kevesét a perselybe (Mk 12,41–44).
– Korábban a Magyarországi Református Egyház lemondott a Gustav Adolf Werktől (GAW) érkező támogatás egy ötödéről – három millió forintról – a közel-keleti keresztyének javára. Lesz újabb támogatás?
– Tavaly év végén járt egyházunk delegációja Szíriában. Gyűjtjük a tapasztalatokat és az igényeket. A segítség módja a legnagyobb kérdés, azaz hogy mi jutassuk el közvetlenül vagy az ott működő, dolgozó egyházi szervezeteken (HEKS, GAW stb.) keresztül adjuk át a támogatást. Tudjuk, az segít igazán, aki gyorsan segít, úgyhogy arra hajlunk, hogy az ott helyben működő egyházi segélyszervezethez kapcsolódjunk.
– Ha valaki szeretne segíteni a közel-keleti keresztyéneken, kapcsolódhat a Magyar Református Szeretetszolgálat gyűjtéséhez. Ötmillió forint összegyűjtése volt a cél a szíriai vasárnapi iskolai programra, egy hónapja kétmillió forintnál járt a beérkezett támogatások mértéke. Ebből én azt szűröm le, hogy még nem sikerült kellőképpen megmozgatni a magyarországi reformátusokat a közel-keleti keresztyének támogatásáért. Hogyan bátorítana, hogy merjünk adni a már idézett fölöslegünkből azok javára, akiknek most nagyobb szükségük van erre?
– Hangsúlyozom, hogy nagy összegű támogatást kaptunk templomok, parókiák felújítására a kormánytól. Ebből a forrásból több száz épületünket újíthatjuk fel, és újakat is tudunk építeni. Azokhoz a reformátusokhoz fordulok, akik hamarosan azt fogják látni, hogy épül a templomuk, hogy évtizedek óta elhanyagolt templomukat felújítják, megújul református iskolájuk, netán még óvodát is építenek mellé. Azokhoz is szólok, akik azt látják, hogy lelkészük már tisztességes körülmények között lakhat, mert a parókia megújul, vagy a gyülekezetnek közösségi hely épül, holott annak felépítésére a szerény körülmények között élő gyülekezetnek soha nem lett volna önerőből lehetősége. Tegyék fel maguknak a kérdést: mennyibe kerül egy gombóc fagylalt? Aztán számolják ki, az mibe kerül, ha egy hónapon keresztül minden hétvégén elnyalnak egy négy-öt gombócos fagyit. Ha a most támogatást kapó gyülekezetek tagjai ezt az összeget felajánlanák és elküldenék a református szeretetszolgálat gyűjtésére, akkor biztos vagyok benne, hogy a többszöröse is összegyűlne annak, mint amit előirányoztunk. Ez ilyen egyszerű!
Hegedűs Márk, fotó: Kapás Csilla, Facebook