Átadták az új óvodát Mezőváriban

2017. december 22., péntek

Hódmezővásárhelyiek és a magyar kormány támogatásával épült református óvoda a kárpátaljai Mezőváriban. A nyolcvan férőhelyes épületet december 19-én adták át.

A mezővári Tündérkert óvoda az első zöldmezős beruházásként épült gyermekintézmény Kárpátalján – hangsúlyozta a keddi átadóünnepségen Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztos, hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselő.

A hódmezővásárhelyiek mintegy 60 milliós és a magyar kormány 100 millió forintos támogatásából épült óvoda azt a célt szolgálja, hogy Kárpátalján további ezer évig megmaradjon a magyar szó – mutatott rá. „Legyen jelzés a mezővári óvoda megépülése arra, hogy bármilyen nehéz, időnként kilátástalan is a helyzet Kárpátalján az ukrán mindennapok valóságában, az anyaország, a magyar kormány mindig a kárpátaljai magyarság mellett áll, mindig segítő kezet fog nyújtani" – hangsúlyozta a kormánybiztos.

Hegedűs Zoltán, Hódmezővásárhely alpolgármestere beszédében azt emelte ki, hogy az óvoda megnyitása „egy megvalósult álom, az összefogásnak és a hitnek a jelképe, hiszen a kárpátaljai magyarokkal együtt hisszük, hogy a magyaroknak nemcsak múltja és jelene, hanem jövője is van ezen a vidéken." A politikus az ünnepségen étkészletet, mesekönyveket és karácsonyi ajándékokat is átadott az óvodának.

Ahogy arról már többször is beszámoltunk, az alföldi város közgyűlése 2015 tavaszán döntött arról, hogy óvoda építését kezdeményezi a 3400 lakosú kárpátaljai községben, és a beruházás érdekében adománygyűjtést indít. „Nagyon büszke vagyok arra, hogy ez a legsikeresebb adománygyűjtési akciója volt Hódmezővásárhelynek, mivel több mint 50 millió forint gyűlt össze készpénzben, és voltak természetbeni felajánlások is" – mondta az alpolgármester, köszönetét fejezve ki az óvodaépítést anyagilag támogató 800 hódmezővásárhelyi magánszemélynek, a városban működő vállalkozásoknak és civil szervezeteknek.

Forrás: MTI

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió