„Gulyás Lajos volt az egyetlen olyan egyházi áldozata a kádári megtorlásnak, akire jogerősen halálos ítéletet szabtak ki, és azt végre is hajtották. A levéli református lelkipásztor a Földes Gábor és társai per harmadrendű vádlottja volt” – fogalmaz Erdős Kristóf történész, aki hozzáteszi, hogy a győri per a Nagy Imre-per vidéki főpróbájaként is értelmezhető. „A tárgyalásokon is elhangzott, hogy a per igen fontos politikai jelentőséggel bírt. Az elsőfokú tárgyalás 1957 tavaszán és nyár elején a nyilvánosság előtt folyt, majd a december közepére kiírt másodfokú tárgyalást a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma zárt ülésen folytatta, és 1957. december 21-én hozott ítéletet” – mutatja be a per politikai jellegét a NEB történésze. A koncepciós eljárásban leosztották a különböző „ellenforradalmi" szerepeket, Gulyás Lajosnak az „egyházi, azaz klerikális reakciós" jutott.
A per a mosonmagyaróvári és a győri 1956-os események kapcsán indult. „A mosonmagyaróvári, október 26-i sortűz idején Gulyás Lajos nem volt a helyszínen, csak délután értesült az eseményekről, és Levélről azonnal a városba indult kerékpárral. Annak ellenére, hogy Gulyás Lajos megmentett a tömegtől egy államvédelmi állományú határőrtisztet, őt is beemelték a perbe. A forradalom további napjaiban békéltető, rendpárti cselekményei voltak, a levélieket is folyamatosan nyugtatta, valamint részt vett a nemzeti tanácsok munkájában, a vidék forradalmában” – fogalmaz a történész azzal kapcsolatban, hogy Gulyás Lajos miért került a hatóságok látókörébe.
A levéli lelkipásztor egyébként korábban is érdeklődött a közügyek iránt. A második világháború után balatonszepezdi segédlelkészként a Kisgazdapárt oszlopos tagja volt a tapolcai járásban. Le is írta, hogy közéleti tevékenységét református lelkészi kötelességének tartotta. „A visszaemlékezések és az írásai alapján úgy tűnik, hogy számára a lelkipásztori szolgálat és a magyarságért végzett politikusi munkálkodás elválaszthatatlan volt. Mindig határozottan kiállt a véleményéért, folyamatosan az igazságot kereste, és mindenféle totalitárius diktatúrát elutasított. 1956 után, amikor már a hatóságok és a sajtó is támadták, családtagjai és barátai arra buzdították, hogy hagyja el az országot. A levéli parókiától csak néhány kilométerre volt az osztrák határ. Azt mondta a feleségének, hogy „magyar ember nem hagyja el a hazáját, ha kell, akkor a bitófa alá is vasalt nadrággal megyek". Nem akart ő meghalni, kegyelmet kért a bíróságon is. Tudta, hogy nem tett semmi rosszat, bízott abban, hogy figyelembe veszik a határőrtiszt megmentését” – mutatja be Gulyás Lajos állhatatosságát Erdős Kristóf.
Amikor 1957 februárjában letartóztatták Gulyás Lajost, Madar Zoltán esperes javasolta Győry Elemér püspöknek, hogy forduljanak az Állami Egyházügyi Hivatalhoz (ÁEH), és tegyenek meg mindent a levéli lelkipásztor érdekében. Erdős Kristóf hangsúlyozza: Gulyás Lajosnak mindkettőjükkel volt konfliktusa korábban, és „megtévedtnek" mondták őt, mégis lelkésztársuk életéről volt szó, aki három tizenéves gyermeket is nevelt. Horváth János ÁEH-elnök többször is hárított, a kádári egyházpolitika ugyanis Gulyás Lajos ügyét politikai kérdésnek nyilvánította. A dunántúli, konventi és nemzetközi egyházi kegyelmi kérvények magánkezdeményezésnek számítottak. Az egyedüli lehetőség Dobi István, az Elnöki Tanács elnökének kezében volt, aki megadhatta volna a kegyelmet. Dobi pedig megígérte, hogy nem végeznek ki egy református lelkészt.
A levéli lelkipásztor halálos ítéletét hatvan évvel ezelőtt, 1957. december 31-én éjjel hajtották végre Győrben.
T. Németh László, fotó: Vargosz
A cikk megjelent a Reformátusok Lapja december 24-31-i számában.