Az Úrnak szolgái mindnyájan

2017. november 09., csütörtök

Harmincnégy dunamelléki református lelkészt szenteltek fel csütörtökön a budapesti Kálvin téri templomban. Tiszántúlon hat, Dunántúlon pedig hét másik lelkipásztorra kérték Isten áldását az elmúlt hetekben.

Baranyából egy, Bács-Kiskunságból három, a két budapesti egyházmegyéből tizennyolc, a délpesti egyházmegyéből hat, az északpestiből négy, Vértesaljáról pedig két sikeres egységes lelkészképesítő vizsgát tett lelkipásztor kérte felszentelését a Dunamelléki Református Egyházkerület november 9-i közgyűlésén, amelyről a Parókia portálon olvashatnak bővebben.

Balogh Dávid, Czentnár Simon, Csikai Attila, Dominiák Zsolt, Édes Gábor, Gunyits Ottó Károly, Horváth Dániel Csaba, Horváth Evelin, Horváth Tünde, Kéri Ákos Balázs, Kertész Dániel, Kertészné Bikki Boglárka, Kiss-Takács Nóra, Koncz Hunor Attila, Korsós Tamás, Lugosi Lili, Máté-Hunyadi Alexandra, Nagy Dávid, Nagy József, Nagyné dr. Csobolyó Eszter, Némethné Hesz Márta, Papp Szilvia, Péntek Dániel Gábor, Péter Henrietta, Pintérné Tóth Ágnes, Sinkovicz Richárd, Szabó István, Szász Lajos, Székely Tamás, Takaró János Lajos, Tavasz Kristóf, Tavaszné Kertész Ilona, Tihanyi Kristóf és Tihanyszegi Emőke lelkésszé szentelését egyhangúan hagyta jóvá a közgyűlés.

Tiszántúlon hat lelkészt (Birikiné Király Dalmát, Kallós Lilla Katalint, Káposztás Gábort, Kilin-Szikszai Andreát, Kovács-Szécsi Dórát és Németh Nikolettát) szenteltek november 4-én, a Dunántúlon pedig hét lelkipásztort (Balla Ibolyát, Fazekas Krisztián Árpádot, Kovácsi Krisztiánt, Papp Lászlót, Sándor Zoltánt, Seres Gabriellát és Szűcs Sándort) szenteltek egy héttel korábban. Tiszáninnenen pedig november 25-én, Miskolcon tartanak lelkészszentelő istentiszteletet.

Isten áldását kérjük mindegyikük szolgálatára!

reformatus.hu
Fotó: Vargosz

 

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió