A Bács-Kiskun megyei Nyárlőrincen az 1980-as években úgy építettek imaházat, hogy már gondoltak rá: egyszer majd kibővítik azt. Mindezt most azért teszik, hogy a jövő nemzedékének legyen temploma.
Templommá alakítják át a nyárlőrinci református imaház épületét. A gyülekezet álma volt ez, nyolc éve próbálják megvalósítani, de már 1986-ban, az imaház építésekor tervezték. Emiatt például a hátsó falat teljesen egyenesre húzták, hogy ha szükséges, vagy lesz rá lehetőség, könnyebben el tudják bontani, és bővíteni az épületet. Ez valósulhat most meg, kormányzati támogatásból és gyülekezeti adakozásból. „Önerőből nem ment volna" – mondja a gyülekezet lelkipásztora, Kókai Géza.
Több mint hárommillió forintot gyűjtöttek össze, ehhez jön hozzá a negyvenöt millió forintos állami támogatás. Ebből tornyot emelnek a jelenlegi bejárat fölé, abba a régi harang mellé újat is öntetnek, a templom belső terét kibővítik, kialakítanak egy belső boltívet, és a székeket padok váltják majd – így alakul ki a templomhatás. Az építkezést a tervezettnél később tudták elkezdeni, úgy számolnak, hogy jövő tavasszal tudják felszentelni a templomot.
Nekifogtak
Az utolsó olyan istentiszteletnek, amelyet az imaházban tartottak, mielőtt megkezdődött volna a munka, különleges volt a hangulata. „Örömteli volt" – emlékszik vissza Kókai Géza. Azt mondja, Jézus példázatairól prédikált egy sorozat keretében hétről hétre, de az építkezésre való tekintettel arra a vasárnapra félretette a példázatokat, és Haggeus prófétához nyúlt: „...nekifogtak a munkának Istenüknek, a Seregek Urának a házán." (Hagg 1,14b)
„Aktuális volt, hogy az akadályok, csüggedés ellenére fontos, hogy elkezdődjön az építkezés" – utal a bibliai háttér és a jelenlegi helyzetük közötti hasonlóságra a lelkész. A nyárlőrinciekben a csüggedést az okozta, hogy már évek óta vártak a felújítás lehetőségére. „Hosszú út volt, amelyben el lehet fáradni" – mondja a lelkipásztor.
Templomon dolgozni más érzés
Az imaház bővítésére azért volt szükség, mert a nagyobb ünnepeken már nemhogy állóhely nem volt a templomban, hanem sokan be sem fértek az alkalmakra. „Többeknek rosszul esett, hogy nem férnek be a templomba" – emlékszik vissza Tóth István, a gyülekezet gondnoka. Összesen hatvan ülőhely volt korábban, most több mint százan tudnak majd leülni a padokba, és az állóhely is több lesz. A torony fontosságát hangsúlyozva a gondnok elmondja: „Szeretném, hogy lássák, ez református templom."
Tormási Jenő presbiter kőművesként dolgozik az építkezésen. Azt mondja, gyermekkorában, amikor az édesapja dolgozott az imaház építésén, sokszor eljött vele, segített. „Szinte itt kezdtem el a kőműveskedést, itt tetszett meg a szakma." A kérdésre, hogy milyen érzés templomot építeni, más-e mint egy házat, Tormási Jenő azt válaszolja, sokkal különlegesebb és jobb érzés ez. Szappanos István Károly presbiter, kőműves. Ez az első templomos építkezés, amelyen dolgozhat. „Felemelő" – ezt mondja a kérdésre, milyen érzés a saját gyülekezetének imaházát szétbontani azért, hogy aztán templommá alakítsák át.
A jövő felnőttjeinek épül a templom
Mindez a tégla, de kik töltik meg a leendő templomot? A gyülekezet állandó tagjairól a lelkipásztor azt mondja, jó emberek, akik szívesen tesznek is a gyülekezetükért. „Kicsit zárkózottak, de akit befogadnak, azt odaadóan szeretik, és már nyitottak felé" – mondja a közösség tagjairól. Három éve kezdték el a gyermek-istentiszteleteket a gyülekezetben, az elején ketten-hárman voltak, ma már tizenkét gyermek is részt vesz az alkalmakon. A lelkész ennek örül, hiszen azt mondja, végül is „nekik épül ez a templom, reménységünk szerint felnőtt korukban ők fogják használni". A fizikai építkezés mellett a lelki ház is bővül-e? – erre a kérdésre azt mondja, reménykednek abban, hogy megmozgatja az embereket, hogy „volt egy álmunk, ami valóra vált, és Isten áldása van a törekvésünkön. Ez teheti vonzóvá a közösségünket az emberek előtt, hogy jöjjenek és használják a megújult templomot".
A jövőre nézve a lelkész elmondja: a lakiteleki templomot is fel szeretnék újítani – a gyülekezet ugyanis társegyházközségként működik a Lakitelek-Nyárlőrinc Református Társegyházközség részeként. Hozzájuk tartozik még Tiszaalpár mint szórvány, ahol havonta egyszer van istentisztelet. Ott a kis templom nyílászáróit kellene kicserélni.
Kivették a falu bevéből, hogy szent
Nyárlőrincnek nem ez lesz az első református temploma. Az Árpád-kori épület a reformáció hatására a helyi református közösségé lett. Azonban a 16. század második felében török fennhatóság alá került az akkor még Koháryszentlőrincnek hívott település. Protestáns lakói Kecskemétre menekültek, vitték magukkal az 1644-es Tar Illés által készített kelyhüket is, amely a mai napig megtalálható Kecskeméten, a Ráday Múzeumban. Az elnéptelenedett falu temploma romlásnak indult. 1853-ban még hétméteres toronnyal jegyezték fel, de végül elpusztult. Romjai mai napig láthatók a településen. A falu neve 1950-ben módosult Nyárlőrincre.
Hegedűs Márk, fotó: Kapás Csilla
A riport megjelent a Reformátusok Lapja 2017. szeptember 24-i számában.