A Magyarországi Református Egyház és a Károli Gáspár Református Egyetem konferenciát rendezett „Arany János változó időkben" címmel április 8-án a Dunamelléki Református Egyházkerület székházának dísztermében.
Arany a miénk
Az eseményt Bogárdi Szabó István, a rendezvénynek otthont adó egyházkerület püspöke nyitotta meg. „Nőttön nő tiszta fénye, / amint időben, térben távozik..." – idézte a püspök Arany János Széchenyi Istvánról írott sorait, melyekről kiemelte: „Nem önmagáról írta, mégis igaz lett őrá nézve is, hiszen költészetének jelentősége nem halványodik." Azt is hozzátette, hogy ehhez a nem halványodó költészethez nem csupán Arany János zsenialitása kapcsolódik, hanem költő személyisége is hozzájárul. A lelkészi elnök rámutatott, hogy a sokszor idézett mondás szerint, „aki mindenkié, az senkié, de aki a miénk, az mindenkié", Arany Jánosról pedig ennek tükrében is elmondható, hogy a „miénk".
Bogárdi Szabó István örömét fejezte ki aziránt, hogy túl az évfordulóhoz tartozó megszokott koszorúzásokon, megemlékezéseken és műsorokon, tudományos keretek között is foglalkoznak Arany János munkásságával. „Kívánom, hogy ezen a konferencián még inkább sajátítsuk el a nagy költőt és gazdagodjunk költészetében, ami teljesen a miénk" – nyitotta meg a rendezvényt a dunamelléki püspök.
Változó időkben
A konferencia délelőtti szekcióját vezető S. Varga Pál, a Magyar Tudományos Akadémia doktora beszámolt róla, hogy a találkozó nem csupán Arany János befogadástörténetéről szól, a cím – változó időkben – valójában összeköti Arany János személyét a befogadástörténetével. „A változó idő a modern időfelfogás kategóriája. Arany maga is annak a nemzedéknek szülötte, mely először szembesült a történelem változásának radikális élményével" – mutatott rá. Mint mondta, az ő korában már nem igaz többé, hogy a múlt elárulja, mi történik a jelenben és mit hoz a jövő, ekkor a költőnek is az a feladata, hogy mindent új kontextusba helyezzen, megpróbálja kihasználni az egyre gyorsuló időt és a múlt által kínált valóságokat.
A cím másik aspektusa Arany Jánosra, mint klasszikusra vonatkozik. „A klasszikusokról nagy általánosságban elmondható, hogy életművük valamely eleme mindig eleven marad" – fogalmazott S. Varga Pál. Arany János kiváló példa erre, mert a különböző korszakokban munkásságának más és más fejezetei kerültek a középpontba. Kortársai még népies költészetét helyezték előtérbe, azonban közvetlen utódai szinte elfelejtették a „népies Aranyt" és az „epikus Arannyal" kezdtek foglalkozni. Később a 20. század felfedezte a „lírikus Aranyt", az „Őszikék Arany Jánosát", majd a század közepétől korábbi lírai korszakai is a kánon fontos részévé lettek.
Gazdag életmű
„Azért szerencsés a kétszázadik évfordulón egy ilyen visszatekintő szemlét tartanunk, mert alighanem mára jött el az idő, amikor nem kell egymással szembeállítani Arany életművének egyes szakaszait – hívta fel a figyelmet S. Varga Pál. – Mára az egész életművet magunkénak tudhatjuk, minden részletével és sokszínűségében tudjuk befogadni."
A konferencián többek között az Arany Jánosról alkotott irodalomtörténeti kép változásairól, a magyar irodalomban betöltött kiemelkedő szerepéről és balladáinak egyediségéről esett szó. Az előadásokon többször hangsúlyozták, hogy nemcsak Arany Jánost kell időről időre újraolvasni, hanem a hozzá kapcsolódó szakirodalmat is, de emellett fontos tanulság az is, hogy a költő valódi megismeréséhez teljes életművét érdemes tanulni és tanítani is.
A tudományos konferencia előadói a legelismertebb Arany-kutatók voltak:
Adamikné Jászó Anna, Fűzfa Balázs, Géher István, Hermann Zoltán, Imre László, Kiczenko Judit, Kulin Ferenc, Nyilasy Balázs, Papp Kinga, Kovács Gábor, Pálfi Ágnes, S. Varga Pál, Sziklay Cs. Mónika, Szörényi László, Tarjányi Eszter, Toldi Éva és Tverdota György.
Farkas Zsuzsanna, fotó: Dimény András